„Művész az, akit a közönség is azzá tesz”

Baráti szeretettel és tisztelettel írta meg a következőket Terhes János állandó szerzőnk/munkatársunk, aki sokoldalúságával hívta fel magára szerkesztőségünk figyelmét. Konkrétabban egy református egyház úgynevezett közösségi ótemplomában tartott St. Martin koncert kapcsán…

A hódmezővásárhelyi főtéren sétálva megakad a szemünk egy plakáton. Ismert ember, kezében szaxofon és mosolyog: tavaly (ugyan csak pár hete) a St.Martin produkció 30. jubileumi évét ünnepli. Pontosabban December 28.-án ismét szülő otthonában Vásárhelyen ad élő koncertet, mint minden év végén.

A kellemes karácsonyi ünnepi kivilágított főtérről a nézők megindultak a templom felé. Jegyet már nem lehet venni. Az ajtóra ki lehetne írni, minden jegy elkelt. Ilyen nagy az érdeklődés, ha a művész eljön az érdeklődők közé. A jeggyel bejutottak, gyönyörködnek az oltár és a falak mívességében. Halkan kérdezgették is, hogy mikor épülhetett ez a templom? Jó lesz-e az akusztika? A teremben ismerős arcok mellett ismeretlenek is vannak az ország más helységeiből is.

Mint a hívők csendben áhíttatva várjuk St. Martint. Mosolyogva, mint mindig megjelent alkalomhoz illően, elegánsan kezében a mikrofon és a szaxofon. Minden helyi és távolból érkezőhez volt egy kedves szava. Külön dicsérte iskoláit, tanárait. Meleg szívvel emlékezett a felejthetetlen itt töltött éveire, feleségére, fiára.

A terem fűtés nélkül is kezd melegedni, a dalok hatásai alatt. Pán síp, szaxofon hangja átütően szól. A „Déli szél” című szám után már érezte a közönség, hogy jó helyen vagyunk. Az „Álom” szám viszont már más régióba emelte a hangulatot. Lelkek a templom kupolája felé szálltak, örömmel és békességgel. A közönség szeretete szét árad. St. Martin arcán a mosoly mögött érzi, hogy itthon milyen nagyon kedvelik, szeretik. Mint minden évben, a koncertet több óráig elhallgatta volna a közönség. A ráadások után befejezésként a közönség soraiban ülőktől is kérdezte, hogy mivel fejezze be a ma estét? A művész szegedi régi tenisz barátja a Rómeó és Juliet számot kérte tőle. St. Martin első reakcióként kissé ódzkodót, de végül elmosolyodott és eljátszotta.

 Az, hogy csak eljátszotta, így nem igaz. Ez világ színvonal- aki ért a zenéhez! A dal zeneileg, s minden részletében mondhatni utánozhatatlanul lett kidolgozva illetve előadva. Barátja, a közönséget felállítva öt perces tapsra hívott mindenkit, miként az a világ bármely színpadán történik.

A szeretet jeléül a barát elérzékenyülve ölelte át St.Martin-t, akit ez érezhetően nagyon megérintett. A közönség a koncerten olyan élménnyel gazdagodott, mintha egy újévi koncerten Bécsben. Koncert után baráti beszélgetésekkel telt az idő. Senki sem ment zenei és egy kis apró személyes ajándék nélkül haza.

Terhes János  

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék