Mozivásznon a trianoni békeszerződés háttéreseményei

A hazai mozikban november 10-én debütált a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm. A MEGAFILM legújabb alkotása olyan kérdésekre keresi a választ, hogy vajon mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7-e után? Kik és milyen képet festettek a magyarokról a korabeli közvélemény előtt annak érdekében, hogy „eladható” legyen a nemzetcsonkítás? Hogyan jutottak el odáig, hogy a szerződést a felek 1920. június 4-én 16:32-kor aláírják a versailles-i Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelle-ben?

A Béke a nemzetek felett is deklaráltan azzal az ambícióval készült, hogy tematizálja a közbeszédet, az alkotók szerényen csak „a legigazibb Trianon-történetként” harangozták be a filmjüket. Eredetileg amúgy a 2020-as centenáriumra készült volna, de a járvány az ő számításaikat is keresztülhúzta, így csak most, kétéves csúszással jutott el a vászonig. Az ígéret az volt, hogy félreteszik a Trianonról szóló mítoszokat és ellenmítoszokat, és korrekt módon elmesélik, ami történt. Archív felvételekkel, játékfilmes elemekkel, valamint magyar és francia történészek segítségével tárja fel azokat az akkori belpolitikai és külpolitikai körülményeket, amelyek Magyarország ezeréves történelmének legkatasztrofálisabb veszteségéhez vezettek. A tét: hogyan kényszerítették rá erre az erős és dacos nemzetre 1920-ban a trianoni békediktátumot?

„Ezelőtt 100 évvel, Magyarországnak jól jött volna egy példátlan európai összefogás, annak érdekében, hogy ne veszítse el saját területének mintegy kétharmadát. Azonban inkább egy példátlan európai összefogás jött létre annak érdekében, hogy elveszítse, és hogy más nemzetek háborút követő területi igénye érvényesülhessen. Azóta a trianoni szerződést a legtöbb ember hajlamos egyfajta zavaró, unalmas történelmi háttéranyagként kezelni, belenyugvással nézni, szemet hunyni afelett, hogy magyar emberek százezrei élnek egyenlőtlenségben, hátrányban évtizedek óta, maradnak erősek, békések, derűsek és magyarok – mondta el Helmeczy Dorottya. “Mi színészekkel, történészekkel, archív felvételekkel, filmes grafikákkal meséljük el végre mindössze egy „filmnyi” idő alatt, hogy mégis hogyan történhetett mindez” – árulta el a Balázs Béla-díjas producer.

A különféle történelmi értelmezések különféle nézőpontok és érdekek alapján állítják be a történelmi tényeket. Aki tisztán szeretne látni, annak érdemes eljutnia a történelmi értelmezések esetlegességétől a valóság bizonyosságáig. A Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm ezen az úton vezeti végig a nézőt az 1920-as trianoni békeszerződést megelőző és az azt formáló események rekonstruálásával, az archív felvételek beidézésével és a történész szakértők megszólalásával.

Máthé Áron történész szerint: “Trianon bő évszázada a magyar bizonytalanság ősforrása. Talán eljutunk egyszer oda, hogy a Duna-völgyének „tejtesvéreinek” fejei fölött ne lehessen békét csinálni, hanem ők maguk, egymás között, a kölcsönös tisztelet és megértés alapján tudják berendezni a Kárpát-medencei életüket. Ha ez megvalósul, akkor jóval kevésbé leszünk a nagyhatalmaknak kiszolgáltatva és Trianon átkát is le tudjuk vetni. De addig beszélnünk kell róla, és fel kell tárni az okokat, az eseményeket – és meg kell becsülni azokat, akik a lehetetlent is megpróbálták 1920-ban.”

A film többnyire visszafogott hangvételű. Nem szorítkozik a történelmi sérelmek felhánytorgatására: elemezni próbálja a geopolitikai és diplomáciai folyamatokat, amelyek Magyarország súlyos megcsonkításához vezettek. Emellett játékfilmes betéteken idézik fel az Apponyi-féle békedelegáció dilemmáit, ezek a jelenetek körülbelül a felét teszik ki a játékidőnek, és nyilván a nagyobb fokú nézői azonosulást szolgálnák.

A nagyjából tucatnyi megszólaló elég széles spektrumot fed le a szakmai integritás tekintetében. Szerepelnek a sorban a korszak megkérdőjelezhetetlen hitelességű kutatói, mint Ablonczy Balázs vagy Hatos Pál. Különösen érdekes, hogy két francia történész (Catherine Horel és Paul Gradvohl) is megszólal a filmben, a külső nézőpontoknak ugyanis még a létezése is fájóan ritkán bukkan fel a Trianonról szóló megemlékezésekben. Meg lehet tudni érdekes dolgokat és szempontokat a békeszerződés geopolitikai hátteréről, a diplomáciai manőverekről és a térképeket újrarajzoló, nagyhatalmi alkukról. Megérthetjük például, hogy itt nem Magyarország új határait rajzolták meg elsősorban, hanem a megszülető új államokét, Magyarország pedig egyszerűen a maradék lett. Ahogy azt is, hogy ezt elsősorban a németek közép-európai befolyását megtörni vágyó francia érdekek vezérelték, amivel a francia gazdasági és kulturális tőke előtt igyekeztek megnyitni a kapukat a térségben.

Vagy azt, hogy a magyar társadalom és politikai elit milyen végzetes felkészületlenséggel állt a közelgő katasztrófa előtt: még diplomáciai képviselete sem volt Párizsban, így végképp nem volt esélye, hogy a maga érdekeit érvényesíteni tudja a sokkal jobb kapcsolatokkal rendelkező románokkal, szerbekkel vagy csehekkel szemben. De eleve sok mindent érthetővé – persze nem igazságossá – tesz annak belátása, hogy hiába tűnik innen nézve Trianon a világtörténelem legnagyobb botrányának, Magyarország sorsa sokadrangú kérdés volt az első világháborút lezáró béketárgyalásokon, ahol komplett gyarmatbirodalmak sorsa volt a tét.

A külső okok feltárásában korrekt munkát végez a film, azzal viszont alig foglalkozik, hogy milyen belső okok vezethettek a Monarchia széthullásához és Trianonhoz. Különös hiányosságok és fals állítások felbukkannak, amikor kitekintünk a jelenbe. A film végén feliratban idézik fel a kettős állampolgárságról szóló, 2004-es népszavazást, amely még eredménytelenül zárult, majd azt, hogyan foglalták ezt törvénybe a 2010-es kormányváltás után.

Sz. Sz.

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék