Millenárison Recirquel téli sikerelőadása

Megújult formában és vadonatúj helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokában tér vissza a karácsonyi időszak legnépszerűbb újcirkusz-előadása, a Kristály. A Recirquel téli új cirkuszmeséje december 6. és január 15. között immáron 69. alkalommal lesz látható.

A 2018-ban bemutatott Kristály szinte rögtön a családok kedvenc adventi programjává vált, minden korosztályt azonnal elvarázsolt a tánc és a cirkusz elemeit vegyítő, szívmelengető produkció. A Vági Bence által színpadra álmodott történetben Hólandia fagyos földjére utazhatunk, ahol tilos a nevetés és a jókedv. Ahhoz, hogy a birodalom jégbe fagyott lakói felolvadjanak, mindenkire szükség lesz. A szereplők a nézőkkel közösen kutatják a szeretet mindent átjáró melegségét és a fény reményét, hogy segítségükkel megolvasszák Kristály királynő jéggé dermedt szívét. A produkció egyik legfőbb különlegessége, hogy a játéktér kialakításának köszönhetően a hagyományos előadásoktól eltérően a nézők itt nem székeken ülve figyelik a történetet. Amint belépnek az illúziókkal teli hófödte térbe, maguk is annak aktív részesévé válnak, s a fellépőkkel együtt lélegezve, karnyújtásnyi távolságból követhetik – a fejük felett elsuhanó – az artisták minden mozdulatát.
Az előadás, amelynek az elmúlt négy évben a Müpa mellett felállított cirkuszi sátor adott otthont, idén új helyszínre, a Millenáris Üvegcsarnokába költözik. A lényegesen nagyobb előadótérnek köszönhetően a produkció új díszlet- és látványelemekkel egészül ki, így azoknak is új élményt nyújthat, akik korábban már látták. Kristály-világ úrnőjének szerepét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a csodás hangú Horányi Juli énekli majd, a mókás Manó szerepében pedig a Recirquel korábbi előadásaiból is ismert Egyed Brigittát láthatjuk. A társulat állandó tagjaihoz ezúttal is számos vendégművész csatlakozik, köztük az ország legbravúrosabb hiphoptáncosaival. A mesébe illő hangulatot Terjék Gábor és Mester Dávid eredeti és átdolgozott zeneművei, Klimó Péter díszlete és Kasza Emese jelmezei teszik teljessé.
A Kristály december 6. és január 15. között tehát mintegy hetven alkalommal lesz látható, a jegyek pedig már kaphatóak a Müpa állandó jegypénztáraiban és online. Az előadásról bővebb információk: https://www.mupa.hu/programok/kristaly

tabs-top
More in Kultúra
MVM RETRO DOME – 2023

Induljon az új év 2023 első igazi fergeteg party-jával január 14-én az MVM Dome-ban! Ki ne emlékezne Dr. Alban „Sing...

Close