Magyarországról startol a “GRANDE PARTENZA”

Azt követően, hogy a tavalyra tervezett magyarországi Nagy Rajt megvalósítását a pandémia meghiúsította, az idei évben pedig a járványhelyzet bizonytalansága miatt mind a 21 szakaszt – több mint 3400 kilométert – Olaszországban rendezték meg íme a hazánknak megtísztelő hír: a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal, egyéni időfutammal, 2022. május 6-án startol Budapestről. Sorrendben ez lesz a verseny történetében a tizennegyedik olyan alkalom, amikor külföldről indul a Nagy Rajt.

A “Grande Partenza” azaz a „Nagy Rajt” május 4-én, szerdán a budapesti Hősök terén kezdődik egy csapatbemutatóval. Az éles verseny május 6-án, pénteken a Budapest-Visegrád szakasszal, veszi kezdetét, amely során Székesfehérváron és Esztergomban is lesz egy-egy részhajrá. Május 7-én, szombaton egy 9.2 km hosszú egyéni időfutam lesz Budapest szívében. A verseny a Hősök teréről indul, és a Budai Várba érkezik. A harmadik, egyben utolsó magyar szakasz május 8-án, vasárnap startol Kaposvárról, és Nagykanizsán, Badacsonyon, valamint Tihanyon át Balatonfüredig teker majd a mezőny. A versenyzők a harmadik magyar szakasz után visszatérnek Olaszországba, majd egy pihenőnap után május 10-én folytatják a versenyt.


1. SZAKASZ: BUDAPEST – VISEGRÁD: 195 km hosszú táv, 900 m szintkülönbséggel
Az emelkedőkkel tarkított szakasz a lenyűgöző panorámájú Dunakanyarban ér véget. Az útvonal Székesfehérváron és Esztergomon halad keresztül, majd a versenyzők a Duna-partot elhagyva érkeznek a Fellegvárhoz. Visegrád központjától kb. 5 km-t tekernek majd átlagosan 5%-os emelkedőn, hogy a hegy tetején a Királyi Palotánál érjenek célba. Itt kerül sor az eredményhirdetésre és 2022-ben első alkalommal a Maglia Rosa, azaz a rózsaszín trikó átadására.

VALTER Attila (HUN) (GROUPAMA – FDJ)
Foto Massimo Paolone/LaPresse


2. SZAKASZ, BUDAPEST – BUDAPEST: 9,2 km hosszú táv, 150 m szintkülönbséggel
Az egyéni időfutam a Hősök terétől indul, majd a versenyzők az Andrássy út és a Nyugati tér érintésével a Duna felé veszik az irányt. Jó néhány csavar jellemzi majd az útvonalat mielőtt a folyó partját elérnék a kerékpárosok. Elhaladnának a Parlament épülete előtt, illetve a Margit-hídon átkelve a budai oldalon folytatják a versenyt. A Budai Várhoz érkezve 150 méter szintkülönbséggel, egy rövid szakaszon több mint 10%-os emelkedővel és macskaköves szakasszal is meg kell küzdenie a kerékpárosoknak. A befutóra és a díjátadóra a Szentháromság téren, a Mátyás Templomnál kerül sor.


3. SZAKASZ, KAPOSVÁR – BALATONFÜRED: 201 km hosszú táv, 890 m szintkülönbséggel

A harmadik szakasz Magyarország kiemelkedő turisztikai desztinációjában, a balatoni térségben kerül megvalósításra. A környék szépségeinek szentelt szakasz során a kerékpárosok kisebb emelkedőkön, Hévíz termálvizes tavának érintésével érik el a Balatont. A szakasz során Nagykanizsán és Badacsonyban lesz egy-egy részhajrá. Az utolsó 50 km a tó északi partján halad, majd a mezőny a Tihanyi Apátság lábánál levő hegyihajrát követően, várhatóan mezőnyhajrával érkezik Balatonfüred főútján a célba.

A Giro d’Italia az országúti kerékpársport egyik legjelentősebb versenye, amit a világ közel 160 országában évről évre több mint 800 millióan követnek a televízió képernyőjén keresztül. A jövő évi helyszíneken várhatóan több tízezer magyar és külföldi turista és szurkoló kíséri majd figyelemmel. A verseny megrendezése páratlan lehetőség hazánk számára: Magyarország három napra a világ figyelmének középpontjába kerül. Három napon keresztül, napi öt órás televíziós közvetítés során, a mezőny mellett Magyarország legszebb tájai kerülnek képernyőre. Az útvonal tervezésénél kiemelt szempont volt, hogy hazánk ikonikus helyszíneit, turistákat hívogató nevezetességeit is alkalmunk legyen megmutatni az egész világnak. A Giro d’Italia nem csak egy sportesemény: a települések, melyeken áthalad a mezőny rózsaszínbe öltöznek, a lakosságnak és az ide látogató turistáknak pedig a verseny ideje alatt a kiemelt helyszíneken rendezvényekkel és aktivitásokkal készülnek majd a szervezők.
Révész Máriusz, kormánybiztos a következőket nyilatkozta: „A Giro d’Italia nagy rajtja egy hatalmas országimázs kampány, hatalmas országmarketing, ami hozzájárulhat a turizmus újraéledéséhez. Ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy 2022-ben, a tavalyival megegyező feltételekkel támogatja a budapesti Grande Partenza megrendezését. Bízunk benne, hogy jövő tavaszra elcsitul a járvány, és a Nagy Rajt segít újraindítani a turizmust, segít abban, hogy a külföldiek újra felfedezzék, hogy milyen szép város Budapest, és milyen gyönyörű hely Magyarország. Szerencsére az RCS olasz szervezői is elkötelezettek voltak, és az elvárhatónál jóval nagyobb konstruktivitással folytatták a tárgyalásokat. A Giro d’Italia nagy rajtja hatalmas lehetőség Magyarországnak, amiből profitálhat a turizmus, a kerékpársport, szerepet játszhat a kerékpározás és az egészséges életmód népszerűsítésében. A tavaly elmaradt Grande Partenzának is óriási hatása volt, mi lesz, ha jövőre sikerül megrendeznünk!”
Valter Attila gondolataiból röviden: „Idén életem egyik legmeghatározóbb élménye történt velem, mikor felvehettem a rózsaszín trikót. Ezt az érzést semmihez sem tudom hasonlítani. Jövő májusban viszont minden magyar átélheti ezt az érzést és sokkal közelebb kerülhet a kerékpározáshoz.
Az én szememben ez lesz az eddigi legfontosabb sportesemény hazánkban és két dologban nagyon bízom. Az első, hogy sikerül indulnom és hasonló szép eredményeket felmutatni mint az idei évben. A második, mely sokkal fontosabb, hogy az emberek élvezni fogják a versenyt és a Magyar Kerékpársport, valamint az egész ország profitálhat ebből a remek eseményből!”
Sz.A.

tabs-top
More in Sport
Kolonicsért a Népszigeten

Október 23. már hosszú évek óta a Kolonics György Emlékfutás napja, melyet minden esztendőben Koló emlékére rendezünk meg a Kolonics...

Close