Külföldi óriáscégek sikeresen tevékenykednek hazánkban, arról azonban kevesebb szó esik, hogy hazai vállalkozások is kitörhetnek a világpiacra. Ezek egyike az ALBERT- MODELL Kft., melynek vasútmodelljei Európa-szerte keresettek. A hobbicégből kinőtt üzleti vállalkozás évek óta Kínában gyártat. Az alábbiak ennek hátterét és kalandos részleteit taglalják.
Sencsen repülőterének szinte minden hajlatából és formatervezetten a légiutasok fölé ívelő mennyezetéből a korszerűség szinte utópisztikus légköre árad. Legjobban a Star Wars prequel vagy az Ötödik elem futurista formaterveihez hasonlítható. Ide érkezik meg az Albert-modell magyar vállalkozás ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa Hegyesdről egy átlagos májusi délelőtt. Mintegy tizenkét órás repülőút után, kissé kábán kezdi befogadni az utasok és a létesítmény valóságát valamint az őt fogadó, félrecsúszott nyakkendős cégképviselő műmosolyát. A nekik gyártó helyi üzemek képviselői már az első percektől igyekeznek mindenben a magyar vendég kedvében járni.
A látogatás persze rövid és időhatékony. Szinte azonnal a gyártóüzemek felé indulnak a reprezentatív célokra fenntartott elektromos autóban. Hamar elhagyva a külföldieket lenyűgöző űrlétesítményeket és a város magját átszövő parkokat, a Molnár Bélát felvevő álomautó a 17,6 milliós gigaváros külterületei felé suhan, ahol a forgalom alapján máris érzékelhető a Gyöngy folyó delta és Hong Kong több más metropoliszának közelsége, melyek lakossága együttesen 80 millió körülire duzzadt. A szinte összenőtt sci-fi- szerű városok közötti üvegpavilonokat itt idővel leváltják a főként 80-as években épült kínai üzemi területek, amelyek inkább az egykori Skála raktárainak tisztelegnek.
A számozás alapján rátalálva a keresett, fehér gyártóegységre, a magyar vállalkozó, tolmácsok kíséretében tart szemlét a KGST-korszak vasúti kocsijait kiváló, kicsinyített minőségben előállító gyártó- és összeszerelő-sorok felett. A mintapéldányok létrehozása után, az ázsiai partner tucatjával önti formába a pontos méretaránnyal, műanyagból elkészített mozdonyokat, tehervagonokat. Ezeket utána a Kínai Népköztársaság munkásai szerelik össze pontos hasonmássá.
A cég indulásától a középső időszakáig elért eredményekről a HVG részletesen beszámolt 2015-ben. Azóta tíz év telt el. A kisvállalkozás hatalmas növekedésen ment keresztül és rengeteg tapasztalattal gazdagodott. A mostanra 300 milliós éves forgalmat bonyolító Albert-modell piaci állásfoglalása azóta sem változott. Továbbra sem céljuk az indokolatlan növekedés: olyan modelleket gyártanak, amelyekre a nagy brit, osztrák és német cégek nem szánnak erőforrásokat. A kelet-európai mozdonyok, vagonok ezáltal hiánycikkek, amelyekre a lelkes modellezőknek szükségük van a hobbijuk során tökéletesen megépített terepasztalokhoz.
Másik tapasztalatuk, hogy a piac túlterítése nem praktikus ilyen szűk vevői réteget kiszolgáló terméknél, főleg mert a cég méretéből adódóan, túlzott árutömeg készleten tartása megbénítaná a vállalkozást, és az első években likviditási csapdát jelentett volna. A nagyüzemi gyártás mindenképp sok fejfájással és kevesebb haszonnal kecsegtetne: akár azért, mert a viszonteladók készleteiből a modellek csak lassan szivárognak ki a vevők felé, akár azért, mert az Albert-modell tulajdonosainak saját nappalijában párezres dobozhalomként tornyosulna hónapokig.
A forgalmazóknál „parkoltatás” más okból sem előnyös a modelleket megtervező és legyártó cégnek. Amíg a helyi gyűjtők bármikor megvásárolhatják kedvenc dieselmozdonyukat vagy csehszlovák tehervagonokat, hogy azokat utána a kisszobába bezárkózva titokban kicsomagolhassák, semmilyen nyomást nem éreznek, hogy a kívánt vasútmodelleket azonnal beszerezzék. A vevő nem siet: a vásárlás várhat a következő munkahelyei bónuszig vagy a családos sítúra utánig. A nagyobb raktárkészletek másik hátránya, hogy az elnyúló kiárusítás mellett megjelenik az internetes használtpiac, amelyet az elszánt gyűjtők szintúgy kiéhezve követnek. A másodkézből megvehető mozdonyok, vagonok ez által olcsóbban jelennek meg, ami szintén nem hajtja fel a keresletet és ezáltal a hasznot.
Molnárék ötlete a gyűjtőket célzó, korlátozott példányszámban legyártott modellek forgalmazása volt. Ilyen módon a használtpiacos platformokon később elérhető, speciális igényekre gyártott tételek nem a bolti ár alatt kerülnek fel az internetre, hanem jóval afölött, hiszen máshol nem beszerezhetők. Ez az üzletek keresletét felhajtja, ahogyan a vállalkozás nyereségét is.
A magukra minden tekintetben sokat adó gyűjtők természetesen sasszemekkel figyelik az új modellek megjelenését és saját javaslatokat is tesznek egyes vagonok, mozdonyok tervezésére, mintapéldányok gyártására. Ezt leginkább a különböző vasútmodellezői fórumokon teszik, néhányuk azonban az Albert-modellel is közvetlen kapcsolatban áll. Ezek a lelkes amatőrök egyszerre a vállalkozás piaca, ugyanakkor a cég önkéntes fejlesztői, adatszolgáltatói is.
Az efféle fanatikusok szenvedélye hasznos a minőség iránt hasonlóan elkötelezett Albert-modellnek: a kb. húszcentis mozdonyok, vagonok tökéletes hasonmásai az egykori bolgár, lengyel, román eredetiknek. Az előkészítéshez, színválasztáshoz szükségesek eredeti fotók. A modellrajongók megsárgult, régi fényképeket vagy saját felvételeket küldenek a vasúti kocsikról, nem egyszer bemászva azok alá, az alváz pontos megörökítéséhez. Hasonlóan fontosak a feliratozáshoz az eredeti tervek, pályaszámok, revíziós dátumok. Ilyenkor ők maguk szereznek be, küldenek el iratokat, ahogyan egy idős francia úr is, aki kidobásra szánt, elavult dokumentáció paksamétáját mentette meg, azt saját kezűleg egytől egyig beszkennelve és elküldve a magyar cégnek.
A gyűjtők, akik egy része nyugdíjas vasutas vagy gyermeki lázban égő harmincas vonatfotós, folytatják a viktoriánus korban megkezdett brit gyakorlatot, miszerint egyes mozdonyok, vonatkocsit lefényképezése, működés közbeni felkeresére vagy feljegyzése önmagában is eredmény, életcél. Többük minden munkahelyi szünetét, szabadidejét erre fordítja: Európát járva vasúti pályaudvarokat, forgalomból kivont szerelvényeket keresve fel.
Molnár Béla egyik kedvenc története egy angliai gyűjtő, aki minden nyarát rendező-pályaudvarok látogatására fordítja Olaszországban, Belgiumban, ahol csak lehet. A köznép számára teljesen érdektelen, egyformának tűnő teherkocsikat ő nagy mennyiségben lefotózza, a fényképeket rendszerezi. Az ilyen kilengések megszokottak a modellezők között. Béla ingerküszöbét sem különösen rezgette meg. Közös látogatásaik során viszont fény derült a brit férfi egyéb szokásaira is. Az őt kísérő magyar ügyvezető megfigyelte ugyanis, hogy a fotós több teherkocsiról nem készít felvételt, hanem mellettük fürgén járkálva, állánál diktafont tartva magában motyog.
Egyik lehetséges magyarázat persze a kényszeresség lett volna, az ügyvezető azonban puhatolózott, miféle mantrákat hagyhat a vendég az utókornak a szerelvények sorai között. Kiderült, hogy saját küldetését elősegítve, a vonatkocsik pályaszámát kántálja be. Szabadsága után hazatérve ezeket visszahallgatva Excel-táblázatban rendszerezi, szigorúan csak azokat begépelve, amelyeket saját szemmel látott, óvatosan, nehogy duplán pötyögjön be egy korábban már lejegyzettet. Más halandóknak ésszerűtlen például, hogy a 31870659087-8 és 31870659095-3 közötti néhány pályaszám helyét üresen hagyja, holott ezeket is beírhatná külföldi út nélkül. Egy átlagos útja végeztével egy-kétezer pályaszámot hallgat vissza és rögzít. A kérdésre, hogy eddig hány kocsi sorszámát sikerült begépelnie, szerényen kétmillióval válaszolt.
A modellgyűjteménynek elvileg befektetési értéke is van, inflációálló. Ezzel szemben sok család örököl meg komplett gyűjteményt elhunyt hozzátartozótól. Ezek ilyenkor nehezen értékesíthetők. Sok szerencsevadász felvásárolja ezeket, egyenként adogatva el a darabokat az interneten, amivel a gyűjtők örökösei nyilván nem járnak jól.
A kisvállalkozás, a színes és kalandos operatív működés ellenére – vagy talán éppen emiatt -, évek óta stabilan eltart legalább két családot, egy tucatnyi kínai gyári munkást, kiszolgál 60 vasútmodell-üzletet Spanyolországtól Finnországig, valamint csillapítja több száz ritka modellre éhes, elkötelezett gyűjtő és modellező étvágyát.
Földes Miklós Kulturguru
A 87.esztendőben járó Pajor István újságíróról és többek között nyolcszoros magyar síbajnokról már írtunk a magazinunk sport rovatában, ám most...