Magányom

Utam egyedül járom,
mert ez lelki világom:
az a búsan kongó csend,
mely lelkem mélyén olyan
melankolikusan reng.
Tartá életem gyászban,
s nem lelém helyem csúful
e megkopott világban.
Hol fáradt melódiát
dúdol fülembe a szél,
huncut fricska a remény.
Rútul gúny a szeretet,
sosem nyitó kikelet.
Nem villan fény, ridegen
dermesztő, örök a tél.
Az elárvult nyaramat,
az árnyatlan ősz váltja.
Halkan ide hallik már,
varjú nyűtt károgása.
Bárhova tesznek le, hol
alszom majd örök álmom.
Borongós életem után
ott lesz igaz világom.

Kondorosi László

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék