Maccabi Világjátékok-2026

Az olimpiai játékok és a labdarúgó-világbajnokság után a harmadik legnagyobb létszámú sporttalálkozó a Maccabi Világjátékok. A közel-keleti háborúk okán – érthetően – 2026-ban a huszonkettedik találkozó a szokásosnál kevesebb résztvevővel került megrendezésre…

A négy évvel ezelőtti „békeidőben” 85 ország tízezer sportolója találkozott az ígéret földjén, ahol több mint 40 sportágban küzdöttek az érmekért. Most 67 ország 5800 sportolója hirdette a világ zsidóságának összetartozását.

Túlzás nélkül megállapítható, hogy fejlett világunkban szinte mindenhol kisebb nagyobb mértékben tetten érhető az antiszemitizmus. Többek között ezért is van
különös jelentősége, ha a világ zsidósága a fenyegetettség ellenére is kifejezi együvé tartozását – mint ahogy történt ez az idei Maccabi Világjátékokon. Különös értéke van egy ilyen találkozónak, ha abban az országban – Izraelben – valósul meg ahol a fenyegetettség a Földközi-tenger oldalát kivéve minden irányból jelen van.

Az első találkozóra 1932-ben került sor Tel-Aviban, még csak 390 sportolóval. A második találkozón, 1935-ben már 1700 sportoló vett részt a játékokon. 1997-ben 43 ország 5300 sportolót delegált. Magyar zsidó sportolók először 1989-ben voltak a Maccabi Világjátékok résztvevői. 2013-ben Izraelben került sor a 19. Maccabi Világjátékokra, ahol már 77 ország 7 500 sportolója versenyzett, 34 sportágban. Magyarországot ekkor 74 sportoló képviselte 28 sportágban és 20 éremmel tértek haza – ezzel az éremtáblázat 13. helyét szerezték meg, és ez volt az addigi legsikeresebb szereplés.

Az M25 – mint a találkozó jelképe – azt jelenti, hogy a Maccabi Világjátékok eredetileg 2025-ben került volna megrendezésre. Azonban Izraelnek – mint oly sokszor – ebben ez időben védelmi háborút kellett folytatnia. Ez a magyarázata annak, hogy az M25-ös találkozóra, 2026-ban került sor. Tudni érdemes, hogy ez a vállalás most sem volt kockázatmentes. Mert mint ismeretes, a halált osztó rakéták folyamatosan tartanak Izráel felé. Igaz, a világon egyedülálló izraeli vaskupola védelmi rendszer „többnyire” hatékonyan működik.

Az alatt a két hét alatt, amit a cikk írója és a többi sportoló Izraelben tölthetett, az országot fenyegető veszélyekből semmit sem érzékelhettünk. Amerre csak eljutottunk (Tel-Aviv, Jeruzsálem, Re-’im kibuc, a Nova fesztívál emlékhelye, ami Gáza határán van), mindenhol úgy éreztük, hogy a béke szigetén vagyunk. Természetesen hálával tartozunk azok felé, akik ezt részünkre biztosítani voltak képesek. Azért a rendezők felelőssége óriási volt, hiszen ez idő alatt nem csak saját népüket kellett megvédeniük, hanem azt a közel 6000 sportolót is, akik a vendégeik voltak. Utólag megállapítható, hogy vállalásukat tökéletesen teljesítették, és ezért hálásak vagyunk a biztonságunkat megteremtők felé. Hatodik alkalommal léphettem Izrael földjére, és ismét átélhettem, hogy az a szellemiség, ami itt kiárad, jól érzékelhető és maradandóan különleges. Zsidó embernek, Izraelben, zsidó közösségekkel együtt lenni, mélyen megérintő, megható és erős érzelmeket kelt. Ehhez kapcsolódik az a megkerülhetetlen esemény, hogy a delegáció vezetősége engem vélt alkalmasnak arra, hogy a megnyitó ünnepségen a Teddy stadionban én lobogtathassam nemzetünk piros- fehér-zöld lobogóját. Nos, a már az addig is elérzékenyült öregember torkában megjelentek a gombócok. Mindezt még tetézte a megnyitó műsorvezetője, amikor közölte a több mint 30 ezer nézővel, hogy a magyar csapat zászlóját egy holokauszt túlélő tartja a kezében. Ekkor már kettőzött erővel igyekeztem mindent megtenni, hogy a lobogó ne csavarodjon fel a rúdra, és szépen lobogjon a mi szívünket oly sokszor megérintő trikolor.

A gondosan felfegyverzett katona férfiak és hölgyek biztonságot árasztottak magukból, akár a városban, akár valamelyik rendezvényen találtuk magunkat. A rendezők felkészültségét dicsérni lehet a szállodai elhelyezéséért, az ellátásért. A transzferek pontosan és megbízhatóan működtek a szálloda és a versenyek helyszínei között. A megnyitóra, a Nova Fesztivál emlékhelyére történő utazás és a záró ünnepség sok ezer fős részvétele közel 150 autóbusz mozgatását igényelte. Működött, és még az utazások közben is gondoskodtak szendvicsről és megfelelő italról. Egy jellemző történet. Egyik alkalommal az a busz, amely a Dan Tel-Aviv nevű ötcsillagos szállodánkba kellett, hogy elszállítson, a visszapillantó tükör letörése okán nem mert tovább menni. Vezetőnk azonnal taxit rendelt, amely készségesen vitt a célpontunkhoz.

A világ zsidóságának a Maccabi játékokon való megjelenése egyfajta önigazolás,
bizonyság a létről, arról, hogy vagyunk. Ennek az írásnak a keretei nem teszik
lehetővé, hogy a sportversenyeken résztvevő 67 országot név szerint felsoroljuk.
Mégis megteszem ezt néhány olyan országgal, amelyről az olvasó nem is gondolná, hogy számukra fontos az, hogy részesei legyenek a versenyeknek: Albánia, Örményország Chile, Costa Rica, El Salvador, Gibraltár, Guatemala, Hong Kong, India, Jamaica, Kazahsztán, Kirgizisztán, Macedón, Panama, Fülöp-szigetek, Puerto Rico, Szingapúr, Dél-Afrika, Ukrajna, Üzbegisztán, Venezuela, Zimbabwe – és persze az Amerikai Egyesült Államok közel ezer versenyzőjével. Megható volt a számos ország képviselete, ami egyúttal a zsidóságért, Izraelért való kiállás is volt. Kitűnő példája ez a sport összekapcsoló erejének, és milyen igaz Pierre de Coubertin báró olimpiai eszméje, amely kiemeli a részvétel fontosságát.

Különböző emberek, különböző népek, más földrészek, és mégis van valami közös, az a szeretet, a mosolygás, a megértés és az együvé tartozás. A záró ünnepséget megelőzően egy óriási „piaci kereskedés” keretében saját nemzeti öltözékünket cserélhettük másokéval. Jó volt látni, hogy egy Ukrajnából érkezett sportoló büszkén feszít egy brazil t-shirtben.

A rendező ország, Izrael, gondoskodott arról, hogy a versenyeken való részvétel mellett eljuthassunk az ország fontos eklektikus helyszíneire is. Jeruzsálemben először „lekirándultunk” a mintegy 1500 lépcsőn Dávid városát érintve a Siloám medencéhez. Innen csoszogtunk aztán fel az óvárosba, természetes célként a Siratófalhoz. Ahol a kis céduláinkra írt kívánságainkat, kéréseinket igyekeztük elhelyezni – az alig található – üres résekbe. Azért a biztonság kedvéért a falnak támaszkodva szóban is imába foglaltuk legfontosabb gondolatainkat. Eljuthattunk Haifába, a Holt-tengerhez és végül, de nem utolsó sorban a Nova Fesztivál emlékhelyére. Szavakban roppant nehéz lejegyezni ennek a drámai, tragikus helyszínnek a felkeresését. Ugyanis miként lehet egy temetőt idéző parkra elismerő jelzőket használni, amikor olyan erejük teljében lévő fiatalok fotóival, életükről szóló történéseikkel szembesül az ember, akiknek az életét kegyetlen gyilkosok törték derékba.

Fontosnak vélem írni arról, hogy a sport milyen jelentős szerepet játszik a zsidóság életében. A sport az akarat, az elszántság, a kitartás nélkülözhetetlen eszköze. Ezen képességek megegyeznek az Izraelben élő zsidóság képességeivel. Úgy vélem, a hit mellett ezek segítették Izraelt korábban és most is a fennmaradásban. Ezért van különös jelentősége a négy évenként megrendezésre kerülő Maccabi Világijátékoknak, mert ez nem csak jelkép, ha nem maga a bizonyság és a valóság. Büszkén jegyzem le, a magyar csapat nem csak ott volt, hanem kiemelkedően jól szerepelt. A 30 fős csapat 31 érmet szerzett, köztük 3 aranyérmet is. Ezzel az éremtáblázat 6. helyét foglaltuk el. Azonban az egy főre jutó érmek megoszlása tekintetében dobogósok lettünk.

Emlékezetes a számunkra az Izraeli Maccabi központban tett látogatásunk. A képtárban találkozhattunk a Keleti Ágnes olimpiai bajnokuk kisfilmjével, Polgár
Judit sakktáblájával, és a parkban egy olyan fém tablóval, ami megemlékezik a mártírhalált halt magyar zsidó sportolókról.

Búcsúzásként eleget tettünk az izraeli Magyar Nagykövetség meghívásának, ahol a nagykövet úr elismerését fejezte ki, és gratulált a magyar Maccabi- csapatnak.

Pajor István

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék