Lassan egy évtizede, már többszörös magyar bajnok

Ágnes története a futópályáról mindenképpen publikus! Egy nő, aki a mindennapi 5-10 kilométerrel nemcsak önmagát győzte le, hanem az országos mezőnyt is. Egy olyan példaképet mutatunk be Olvasóinknak, akinek a története másokat/sokakat is motiválhat. Persze ez élettársa nélkül nem lehetett volna, aki jelenleg is edzője és szponzora egy személyben. Nevezetesen Hazafi Imre (Imcsi) most októberben ünnepelte 75. születésnapját és Hufnagel (született Szijártó) Ágnes a két főszereplőnk.

Amikor nyolc évvel ezelőtt Ágnes először húzta fel a futócipőt, nem gondolta volna, hogy valaha is országos bajnoki érmekkel a nyakában fog célba érni. Ráadásul már többszörös magyar bajnokról lévén szó!!! Anno még nem az érem, hanem egy tragédia utáni változtatás avagy változás volt a cél: több mozgás, több energia, egy kicsit több idő önmagára. Ma már szinte nincs olyan nap, amikor ne futna legalább öt kilométert (esőben, szélben és forróságban egyaránt) az aerobik és népi tánc mellett . A futás az élete részévé vált, ő pedig példaképpé sokunk számára.

„Először csak ki akartam próbálni magamat Imcsi megismerése kapcsán. Nem volt edzéstervem, nem volt célom, csak azt éreztem, hogy tennem kell valamit. A munka, a család, a rohanás mellett kellett valami, ami rólam szól. Így jött a futás.” – meséli Ágnes. Az első hónapokban nem volt könnyű – a térdfájás, a légszomj, a kétkedés ismerős lehet sok kezdő futónak. De Ő nem adta fel. A napi kvantum lassan szokássá, majd igénnyé vált. A futás már nem „kell”, hanem „jár” neki – testi-lelki feltöltődésként.

A rendszeres mozgás hamar formába hozta, és jöttek az első versenyek is.„Az első 10 km-es versenyemre még jól emlékszem: izzadt tenyér, gombóc a torkomban, de aztán olyan büszke voltam magamra, mint még soha.” – így folytatta. Innen nem volt megállás: eleinte még félmaratonok is sorjáztak a kisebb távokon kívűl, majd egyszer már a félszáz kilométer is elkövetkezett – vagyis a szorgalma és kitartása meghozta a gyümölcsét. Ági ma már többszörös országos bajnok a saját kategóriájában – de ami igazán különleges, hogy nem egyszer a teljes női mezőnyben (az ifjak között) is dobogóra állhatott.

Érmeinek száma már három számjegyű, de számára nem ezek a legfontosabbak. „Az igazi győzelem az, hogy újra és újra legyőzöm magamat. Hogy akkor is kimegyek, amikor fáradt vagyok, amikor esik, amikor senkinek sincs kedve.” – mondja mosolyogva. A futás közben megtapasztalt szabadságérzet, a ritmus, a magányos kilométerek csendje – ezek adják számára a legtöbbet. Példája jól mutatja: nem kell különlegesnek születni ahhoz, hogy valaki tiszteletet parancsoló teljesítményt nyújtson. Elég egy döntés, egy kis elszántság, s egy lépés – aztán még egy. Mert ahogy szerénysége vallja: „Mindenki futó, aki elindul.”

Ezek után következzenek a konkrétumokból néhány statisztika az idei esztendőből: Ági a 65+ kategóriában díjazott versenyek sorozatát nyerte meg az idén. Márciusban Fedett pályás magyar bajnok 800 méteren és 3000 méteren. Mindkettő új szenior rekord! Áprilisban Backyard Ultra magyar bajnok. Ez szintén szenior rekord (amelyet azóta tovább javított). Júniusban Aldi női Futógála D O B O G Ó S ! Korcsoportját is immáron negyedszer nyeri. És ő lett a rendezvény egyik esemény-arca, amelyet a televízió több csatornáján is láthattunk! Majd augusztusban a WizzAir félmaraton korcsoportos magyar bajnoka. (Egyébiránt három éve védi ezt a címét) és szeptemberben a Pezowood Szőlőskör 50 km távon szenior kategória magyar bajnok, új rekordot futva. Végül október közepén a Velence 300 ultrán tovább javította az idei szenior rekordjait.

Összefoglalva a korábbi éveket is értékelve: jelenleg 6 futótávon vezeti a szenior nők W60 és W65 magyar ranglistáit. Ezek közül is kiemelkednek a félmaratonon elért eredményei. Két korcsoportban listavezető. Gyakran nyer nagy előnnyel a vele egyidősek között, ugyanakkor már többször vezetett és győzött a verseny teljes mezőnye előtt. Zárásként megjegyezzük, hogy Ágnes ma már nemcsak magáért fut, hanem másokat is inspirál (barátokat, családtagokat és kollégákat). Többen Imcsi hatására kezdtek el futni, versenyekre járni, vagy éppen csak beiktatni a napi séta rutint. A jövőben pedig együtt szeretne – amúgy aktív pedagógusként – másokat is segíteni/elindítani ezen az úton – természetesen Imcsivel karöltve…

Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
Drámai teniszverseny az ezüstért: két szett, két tiebreak

Ugyan még csak fél évtizede versenyzem a Magyar Szeniortenisz Szövetség(SZTSZ) sorozataiban, de az októberi évzáró páros mérkőzés mindeneddigit felülmúlt Budapesten...

Close