Novák Imre (1953 – 2020)
Fájdalommal tudatjuk olvasóinkkal, hogy 2020. március 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Novák Imre tanító, író, újságíró, pedagógiai és művelődésügyi szakember.
„Az élet a jól kiválasztott pillanatok művészete” – ez a mondat szerepel mottóként a „Mindennapok történései” című novellájában. Ezeket a pillanatokat igyekezett megragadni a műveiben.
Irodalmi munkássága igen gazdag volt. Jelentek meg riportjai, tanulmányai írókról, költőkről, képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásai, továbbá versei, novellái a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban.
„De jó lenne ismerni magunkat, de jó lenne tudni, mit miért teszünk, minek vagyunk a foglyai, milyen mélyen vannak bennünk múltunk eseményei, miért vagyunk” – fogalmazott “Orsi” c. novellájában.
Egyetlen könyvesbolti forgalomba lévő művéről tudok. Nevezetesen arról, hogy 1989-ben Czirfusz Györggyel közösen saját kiadásukban megjelentették haiku versgyűjteményüket, Ghyczy György szitanyomataival. A könyvet sohasem láttam, és amikor annak utóéletéről – akár annak szakmai fogadtatásáról, akár az értékesített példányszámokról – kérdeztem, kitérő válaszokat adott.
Sok-sok rövid novellát, kritikát, előszót és más írást készített, ám egyetlen nagyobb szabású művét ismerem, a „Lány spanyolcsizmában” címűt.
2011-ben a NapSziget a Művészetekért Alapítvány Bólya Péterről elnevezett irodalmi díját, 2017-ben pedig a pécsi Litera-túra internetes magazin művészeti díját nyerte el.
Novák Imrének számos írása jelent meg a Rekreátor „hasábjain” is.
*
Imre olyan ember volt, akit lehetett kedvelni, lehetett haragudni rá – mindkettőre volt példa -, de nem lehetett nem észrevenni. Ő egy igazi egyéniség volt, aki rengeteget olvasott, sok filmet nézett meg, és szinte mindig valamin lázasan dolgozott. Olyan személyiség, akivel érdemes volt megtárgyalni a világ legkülönfélébb dolgait.
1953. szeptember 21-én Veszprémben született. Egy korábbi beszélgetésünk során említette, hogy az apja 1952-től őrnagyi rangban Veszprém város parancsnoka volt. Mai szemmel nézve persze érthetetlen, hogy miért kellett egy, a határtól oly távol levő városnak katonai parancsnokság. Dehát akkoriban más idők jártak. Veszpém, mint tudjuk, püspöki székhely, és a “klerikális reakció” fellegváránk számított. Közel volt Várpalota, ahol a bányákban szigorú felügyelet mellett koncepció perek során elítélt politikai rabok roboltoltak. Ráadásul közel volt Szentkirályszabadja és Hajmáskér, ahol szovjet katonai bázisok voltak. Nem tudni, hogy alakult volna a család sorsa, ha ez a tisztség 1956-ban is megmaradt volna, s mint katonai parancsnoknak szembe kellett volna nézni a Veszprémi Vegyipari Egyetem lázongó diákjaival. 1955-ben azonban Budapestre került a család, ahol egy Visegrádi utcai honvédségi lakásban éltek. 1956 októberében a pincébe bújva próbálták átvészelni az eseményeket. Imre félelemmel beszélt ezekről a napokról.
Ugyancsak szó esett arról, hogy sokat futballozott. Az Egyesült Izzó játékosa volt, majd a margitszigeti stadionban is sokat játszott a barátaival.
Ekkoriban erősen hatott rá a kor „lázadó ifjúság” irodalma. Kedvelte és gyakran emlegette Ginsberget és Kerouacot, a korszak két ikonikus alakját. Akkori filmélményei közül a Szelíd motorosokat említette. Zenei tekintetben John Lennon, a Beatles, a Rolling Stones és főleg Frank Zappa volt a kedvence, magyarok közül pedig a legendás Kex együttes, Baksa Soós Jánossal az élen, valamint a Syrius együttes. (A beszélgetésünk idején az általam egyáltalán nem ismert C 94 Tibet zenéjét említette).
Később tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tett.
1978-ban Zuglóban kezdett tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készített tanítványaival, és szívesen vett részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Elmondása szerint sohasem adott rossz jegyet, mondván, hogy “azt se szerettem volna, hogy [valamelyik tanítványom] évtizedek után utánam mutat a gyerekét sétáltatva, hogy nézd, kislányom, az a bácsi adott nekem egyest Adyból”. Tanítványai szeretettel beszéltek róla. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgozott.
1993 őszétől – egy kisebb megszakítással – a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozott. Emlékeimben kotorászva két akkori munkájáról szóló visszaemlékezését tudom felidézni: egyiknél a kerület időskorú lakosságának számát kellett (volna) megbecsülni valamilyen döntéshez; másik esetben pedig a drogos fiatalok tűcseréjével kapcsolatos vitáját említette.
Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készített pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartott minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt vett.
Szívesen tevékenykedett a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolta, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindannyiunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.
2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lett. Feladata volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szerzett a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szervezett az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.
Több mint negyven éve jelentek meg írásai, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője volt.
A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláit. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa volt. Innentől számítható az irodalmi karrierje. Gondosan fogalmazott, szép stílusban készültek az írásai.
„A XXI. századi szellemünket a múlt évszázad teremtette. A huszadik század előző korok álmait, vágyait összegyűjtötte, és minden új dolgot, őrült elképzelést meg kívánt valósítani belőlük Újrateremtette a világot, és a szövegek úgy keletkeztek, mint a barlangok cseppkövei. A mészkőben az átszivárgó víz által kimosott cseppek értelmezhető formákká váltak, akár szavakká is, amelyek gondolatainkban, beszédünkben egymás mellé kerülve új jelekkel új fogalmakat, kifejezéseket, gondolatokat alkottak.” – fogalmazott egyik novellájában.
Élete végén egyre több szervi bajjal küszködött. Mindazonáltal egyikünk sem gondolta volna, hogy váratlanul eltávozik közülünk. Halálának közvetlen oka azonban nem nyilvános, így én sem tehetem meg, hogy ezt megemlítsem.
Nyugodj békében szeretett Imre barátunk!
Szabó Szilárd
Utóirat:
A cikk szerzője csak uszodai beszélgetések és gyakori e-mailváltások során cserélte ki gondoltait Imrével. Bár törekedtem a minél gondosabb anyaggyűjtésre e nekrológ értelemszerűen töredékes és esetleges.
A közelmúltban egy sajtótájékoztatón volt szerencsém megismerni főszereplőnket avagy hősünket (ahogy szokás mondani), akinek a sportban bizonyított teljesítményeiért már önmagában...