Könnyek Anyák Napján

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Előre féltem ettől a naptól, de mégis eljött…

Anyák Napja van, egy gyönyörű ünnep, amelyen az édesanyákat köszöntik a gyermekek, unokák. Tavaly még az én egyetlen gyermekem is köszöntött, nevettünk, ünnepeltünk, ott voltam náluk, bográcsoztunk és minden gyönyörű volt…

Aztán mire elérkezett a nyár, az én kisfiamat – aki már csak nekem volt kisfiú – elérte a betegség, amely néhány hónapnyi küzdelem után legyőzte…

Felfogni is alig tudtam a megváltoztathatatlant, és hosszasan perlekedtem Istennel, amiért ilyet tett. Kiabáltam, hogyha rám haragszik bármi miatt, akkor miért nem énrám csapott le?! Isten hallgatott, én pedig azóta is szenvedek.

Nehéz felfognom, hogy az a jó kiállású fiatalember, aki tavaly ilyenkor még elém jött az állomásra, segített cipelni az utazótáskámat, nyáron már azt a tálcát sem bírta felemelni, amelyen a kórházban az ebédjét kihozták.

Nagyon rossz volt nézni, de reménykedtünk, hogy meggyógyul. Amikor otthon lábadozott szeptember vége felé, nehezen tudott járni, de evett, némileg gyarapodott a súlya, a hangulata jó volt. Ott voltam náluk egy hétig és lestem minden kívánságát. Aztán haza kellett utaznom, de ígértem, hogy vissza fogok

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

menni.

Terveztem is az újabb utazást, de akkor érkezett a hír, hogy nincs tovább…

Már csak a temetésre utazhattunk, ami életem legszomorúbb napja volt.

Engesztelő szentmisét mondattam gyermekem lelki üdvéért és a saját megnyugvásomért. (Nem nyugodtam meg…)

Alig vártam a tavaszt, hogy meglátogassam a temetőben azt a táblát, amely mögött az én fiam hamvai várják a feltámadást.

Elhelyeztem a fehér virágokat, de szinte menekültem a táblától, hiszen felfoghatatlan, hogy ennyi maradt az én kicsikémből…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Most pedig itt van az első Anyák Napja, amikor nem csörren meg a telefon és nem hallom a kedves hangot, amint tréfálkozva kíván minden szépet…

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék