Kihagyhatatlan koncertek a MÜPA sátorban!

Radics Gigi és Szőke Nikoletta, a Fool Moon, a Kolompos, a Besh o droM, a Firkin, Malek Andrea, Danics Dóra, a Cimbaliband és a Group’n’Swing sztárjairól van szó. December 2-től újra koncertekkel, jégpályával, karácsonyi hangulattal és különleges ünnepi előadásokkal várja a látogatókat a Müpa Kúltúr Kültér. A közel 350 négyzetméteres jégpálya mellett fűtött, úgymond hütte hangulatú büfé szolgálja ki a korcsolyázók kényelmét, a Müpa Sátorban pedig izgalmas programok követik majd egymást.

A Müpa Sátor idén még a tavalyinál is nagyobb és ünnepélyesebb lesz, ennek megfelelően különlegesebbnél különlegesebb programokkal hangolódhat az ünnepekre a közönség, a mesés új-cirkusz produkcióktól a könnyűzenéig. December 8-án mutatja be legújabb, kifejezetten a Müpa Sátorba megálmodott előadását a Recirquel Újcirkusz Társulat, ahol egy igazi jégbe fagyott mesevilágba csöppennek a látogatók. A Kristály című darabban a társulat többi produkciójából már jól ismert artisták ezúttal is külföldi és hazai vendégművészekkel lépnek a jeges porondra, december 8. és 31. között naponta kétszer, összesen 16 alkalommal. A Recirquel produkciója mellett jazz- és könnyűzenei koncertek, hétvégente pedig családi- és ifjúsági programok kínálnak majd felejthetetlen élményeket minden korosztálynak.

Saját műfajukban kiemelkedőt alkotnak: Radics Gigi a pop, míg Szőke Nikoletta a jazz egyik legnépszerűbb itthoni előadóművésze, nemzetközi színtéren is elismert énekesnők. Külön-külön mindketten jártak már a Müpában, ám most először adnak közös koncertet. A kelet-európai életérzést népzenével elegyítő Cimbaliband az X-Faktor zenei vetélkedő első női győztesével, Danics Dórával közösen csap a húrok közé, akinek énekhangja és pezsgő egyénisége tökéletesen illik a zenekar muzsikájához. Hasonlóan kirobbanó élményre számíthatunk a kelet-európai, a balkáni és a közel-keleti népzenéket, illetve a magyar népzenét ötvöző Besh o droM koncertjén. Ünnepi hangulatban érkezik az ország első számú pop a cappella együttese, a Fool Moon, igazi klasszikus karácsonyi slágerekkel készül a Mujahid Zoli vezette Group’n’Swing, majd Malek Andrea pedig egy fantasztikus jazz-zenekar társaságában a gospel világába kalauzolja a nézőket.

Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztünk meg: a Kolompos együttes Kiskarácsony-Nagykarácsony című műsorában játékos formában, sok muzsikával és énekkel ismerteti meg a gyerekeket a karácsonyt övező népszokásokkal és rítusokkal: megjelenik majd a Miklós-napi alakoskodás, a lucázás, illetve Luca széke-készítés, a boszorkánymeglesés, a termékenységi babonák, vagy éppen a kis Jézus megszületését köszöntő betlehemezés. Korpás Éva új, Libidaridom című, gyerekeknek szóló világzenei albumát hozza el, míg a Bahorka Társulat Téli meséjével lop egy kis karácsonyt a szívekbe. Az alapjáraton kelta rockot játszó Firkin pedig egyenesen új műfajt teremtett: méghozzá a „matiné rockot”, hogy a legkisebbek is megismerhessék – természetesen a nekik megfelelő környezetben és időben – a szülők kedvenc zenekarát, megtartva a felnőttek szórakozását is garantáló összetéveszthetetlen stílust és hangulatot.

Sz. A.

tabs-top
More in Kultúra
BÚCSÚZIK AZ ŐSZ

                    BÚCSÚZIK AZ ŐSZ Elmúlt a nyár, de nyomata itt maradt,...

Close