Keszthelyen a tenisz nyara is hagyományosan ért véget

Marie Pinterova nemzetközi (ITF-700) szenior teniszverseny, közel kétszáz résztvevő egy híján húsz országból a kísérőkkel, baráti találkozások és egy balatoni players party: Keszthelyen idén is méltó módon zárult a nyári szezon a Helikon és a Főnix sportcentrumban…

Keszthelyen lassan már elképzelhetetlen a nyár vége a nemzetközi szenior teniszverseny nélkül. A hagyományoknak megfelelően augusztus utolsó dekádjában ezúttal is benépesültek a pályák, és a sportág idősebb korosztályainak versenyzői a világ számos pontjáról érkeztek a csodás, ám a hőségtől vízhiányos Balaton-parti városba. Megjegyzem: nekünk vitorlázóknak az itteni pöffös öböl mindig a legnagyobb kihívásnak tekinthető, főleg a híres kékszalag (tókerülő) megmérettetésen.

Nos, a verseny nem csupán a teniszről szólt. Közel kétszáz versenyző (a hozzátartozóikkal együtt) érkeztek Keszthelyre, hogy egy héten keresztül egyszerre hódoljanak kedvenc sportjuknak, találkozzanak régi ismerősökkel, új barátságokat kössenek, s természetesen élvezzék a város és a Balaton nyár végi hangulatát is.

A népes és nemzetközi mezőnyben ugyanakkor feltűnő volt, hogy a résztvevőknek csupán mintegy egynegyede érkezett Magyarországról. Ez egyszerre mutatja a torna nemzetközi rangját és azt, hogy a szenior tenisz mennyire képes országhatárokon átívelő közösséget teremteni. A pályán természetesen mindenki a lehető legjobb eredményre törekedett, azon kívül azonban már sokkal inkább a találkozásoké, a beszélgetéseké és a közös élményeké volt a főszerep.

Rövid beszélgetés a múltról 

A verseny egyik különleges színfoltja volt, hogy a résztvevőket a players partyn a szövetség örökös elnöke, Pintér András is köszöntötte. Vele már a rendezvény első napján alkalmam nyílt egy kicsit beszélgetni egy kiváló társaságban, méghozzá egy meglehetősen egyszerűnek tűnő, ám annál érdekesebb kérdésről: mire a legbüszkébb a teniszben?

A válasza első hallásra talán meglepő volt, ugyanakkor nagyon is jellemző arra az emberre, akinek életében a tenisz nem csupán sport, hanem családi és közösségi történet is. András ugyanis arra a legbüszkébb, hogy feleségével – akiről a torna is el lett nevezve – három alkalommal nyertek német bajnoki címet párosban.

Egy ilyen mondat mögött természetesen rengeteg munka, edzés, utazás, mérkőzés és közös élmény rejlik. Talán éppen ezért is volt különleges, hogy a beszélgetés nem valamilyen hivatalos környezetben, hanem sokkal közvetlenebb körülmények között zajlott. Konkrétabban: a nosztalgikus beszélgetésnek a Főnix Tenisz Centrum adott otthont, ahol dr. Szigeti Zsolt, Bérces Tibor és Pintér András fia (a barátságos kutyájukkal) társaságában idézte fel a régi időket. 

A történetekből pedig hamar kiderült: a teniszben eltöltött évtizedek emlékei között nem csupán a győzelmek, hanem az emberi kapcsolatok, a közös utazások és a pályán kívüli pillanatok is legalább olyan fontos helyet foglalnak el. Talán éppen ez az, ami a szenior tenisz egyik legnagyobb értéke. Mert bizonyos életkor felett már nem pusztán az számít, hogy ki nyeri a mérkőzést. Legalább ilyen fontos a többségnek, hogy kik azok, akikkel újra találkozhatunk, kikkel ülhetünk le egy pohár bor mellett beszélgetni, s kik azok, akikkel akár évtizedek után is ugyanott tudjuk folytatni a társalgást, ahol annak idején abbahagytuk.

Piknik a pályák mellett

A versenyzők számára a sportprogramok mellett természetesen ezúttal is jutott idő a közös kikapcsolódásra. A Főnix Tenisz Centrumban a 3.nap este kellemes piknik várta a résztvevőket, Horváth Imre klubelnök jóvoltából és szervezésében. A rendezvény hamar igazi közösségi eseménnyé alakult, ahol a különböző országokból érkezett versenyzők már nem ellenfélként, hanem barátokként, ismerősökként ültek egymás mellett – szuper hangulatban. A hangulathoz pedig természetesen a gasztronómia is hozzájárult.

A hagyományos vöröshagymás mangalicazsíros kenyér tálcái szinte magától értetődően kerültek az asztalokra, melléjük pedig helyi borok társultak. A borkóstoló és a balatoni környezet hamar megtette a hatását: a beszélgetések egyre hosszabbra nyúltak, a társaságok egyre oldottabbá váltak, és a sportpályákon megszokott koncentrációt felváltotta a nevetés, a történetmesélés és a közös emlékezés.

Aki járt már hasonló szenior sporteseményen, pontosan tudja: ezeknek az estéknek gyakran éppen az a varázsa, hogy nincs bennük semmi különlegesnek szánt cél. Csupán egy jó társaság, egy pohár bor némi étekkel, kellemes idő és sok-sok közös történet – s máris megszületik az az élmény, amelyre később szívesen emlékeznek vissza a résztvevők.

Több mint verseny

A keszthelyi nemzetközi szenior torna ismét bebizonyította, hogy egy sportverseny sokkal többről szólhat, mint az eredménylistáról. A világ különböző tájairól érkezett játékosok és hozzátartozóik – néhány napra egy közösség részévé vált. A pályán ugyan különböző zászlók alatt léptek fel, a pályán kívül azonban gyorsan eltűntek a különbségek. Talán éppen ez a szenior sport egyik legszebb üzenete.

A legeredményesebb magyar versenyző egyébként Szekrényes Zsolt volt, aki csak nem három arany éremmel büszkélkedhet – ugyanis a sérülései ellenére sikerült megvédenie a tavalyi bajnoki címét. Ráadásul úgy, hogy a második mérkőzésén  a versenyszám első kiemeltjét, az idei budapesti Európa Bajnokság második helyezettjét (ITF TOP 10-es játékost), a döntőben pedig egy korábbi bajnok osztrák játékost is sikerült legyőznie! A férfi páros döntőt a partnere sérülése miatt fel kellett adniuk, így sajnos nem jött össze a triplázás. Viszont világbajnok páros társával, Éva Szerencsésné Miltényi -vel, biztató játékkal nyerték a vegyes páros versenyszámot. Említést érdemel még Homródi Péter többek mellett, aki elnyerte a Lénárt László emlékére kiírt vándorkupát – a 80 évesek feletti megmérettetésben. Gyorsan hozzá teszem: teljesen megérdemelten, hiszen a salakon évtizedeket is letagadhat az emberileg is példás karakterével.

Ami pedig az amatőrségemet illeti (hat esztendős versenyzői múltammal), a legnépesebb kieséses korcsoportban (32-es tábla) a negyeddöntőben simán kikaptam egy profi német versenyzőtől. Nálunk egyébiránt csak egy magyar jutott (hatan kiestünk) tovább, de  az elődöntőbe már ő sem jutott tovább. Egyébként Renault Bruno (francia) egy amerikai ellen győzött a döntőnkben – aki különben jelenleg is vezeti a világranglistát.

A teljesítmény, a versenyzés és a győzni akarás természetesen megmarad, de mindez kiegészül valamivel, ami az évek múlásával egyre értékesebbé válik: az emberi kapcsolatokkal. A mai, rohanó világban különösen dicséretes, amikor egy sportközösség nem csupán a verseny lebonyolítására koncentrál, hanem tudatosan időt és energiát fordít arra is, hogy összehozza az embereket. Egy ilyen piknik, egy közös vacsora, egy borkóstoló vagy akár egy hosszú esti beszélgetés első látásra talán csak kiegészítő programnak tűnik. Valójában azonban ezek azok a pillanatok, amelyek közösséget építenek. Lehet ezt csapatépítésnek nevezni, lehet közösségi programnak, de akár egyszerűen csak jó ötletnek is. A lényeg ugyanaz: emberek találkoznak egymással, beszélgetnek, megosztják történeteiket –  közös élményeket szerezve.

Így ér véget a nyár Keszthelyen

A nyár végén Keszthelyen tehát nem csupán egy újabb teniszverseny ért véget. Egy újabb közös történet is megszületett. A pályákon eldőltek a mérkőzések, megszülettek az eredmények és bajnokokat avattak. A pályán kívül pedig régi barátságok erősödtek meg, új ismeretségek szövődtek. Bizonyára már most vannak olyan résztvevők, akik a következő keszthelyi találkozást várják. Mert a szenior tenisz egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy nem akar véget érni.

A mérkőzésnek lehet vége, a versenynek lehet vége, a nyárnak is lehet vége – de a közösség, a barátság és a sport iránti szeretet tovább él. Keszthelyen pedig immár hagyomány, hogy a nyári teniszszezon végén ezt nemcsak a pályán, hanem egy jó hangulatú, közös estével is megünneplik.

Talán nincs is méltóbb módja annak, hogy egy hosszú, eseménydús tenisznyarat lezárjunk: egy utolsó mérkőzés, néhány régi történet, új barátok, vöröshagymás mangalicazsíros kenyér, egy pohár helyi bor – és máris lehet készülni a következő nyárra.

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék