KECSKEKÖMÖK, FOSSZILIS ŐSMARADVÁNYOK

„Tihanyban található kecskeköröm megkövült kagyló, az özönvíz előtti időkből. Akkora, mint egy gesztenye, olyan az alakja, mint egy kecskegida körmének alakja. Csakhogy élei, szélei sokkal kopottabbak. Az a kecskegida, amely egymillió év előtt hordta, nagyon sokat ugrándozhatott, hogy így elkoptatta.” 

„Mert a nép szentül hiszi, hogy valamikor eleven kecske körme volt. Ilyen kagyló nincs már eleven állapotban az egész földkerekségen.” Írta Eötvös Károly, 1900-ban megjelent Utazás a Balaton körül című regényében.  

Eötvös Károly (1842-1916) író, újságíró, nem tudott elszakadni a Balatontól, és A Balatoni utazás vége című 1909-ben megjelent regényében már a magyar tengert időnként elhagyva a Bakonyba, Pápára, Veszprémbe, sőt Esterházy birtokait követve még Kismartonba is ellátogatott barátaival. De, ha nem olvasom izgalmas történeteit, nem találom meg Balatonudvari temetőben a szívalakú sírköveket, Balatonakarattyán a 400 éves Rákóczi-szilfát (Ulmus glabra). Eötvös Károly a Magyar-tengerről, így fogalmazta meg érzéseit: „A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édesbús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkesége a múltból, s ragyogó reménység a jövőre.” Érdekes olvasni, hogy az ifjú Deák Ferenc „a haza bölcse” nagyon szeretett a Balaton parton kavicsokat keresni, és „követ ugráltatni a vízen. A mi kövünk alig ugrott egyet-kettőt, az övé tízet is.” 

Most a XXI. században, már szintén „ősmaradványként” emlegethetnénk a két kötetes munkát, ha a Nemzeti Kulturális Alap és az Eötvös Károly- (egyben Balaton-) Rajongó Barátok nem áldoztak volna a 14. átdolgozott, javított kötetek kiadására 2011-ben. 

A Congeria ungula caprae nevű kagyló 5 millió évvel ezelőtti Pannon- tengerben élt, majd Tihanyi félsziget helyén vulkáni tevékenység során láva tört elő és eltemette a kagylót, amely azután fosszilizálódott, megkövesedett.

A Tihanyi–félsziget, hazánkban az első tájvédelmi körzet, természeti értékeinek védettségét 1952. július 13-án hirdették ki. A Gödrös nevű település részen a kecskeköröm keresése miatti gödör-ásást is betiltották. Azután már csak a természetes úton előkerült kecskekörmöt árusíthatták a helybeli szemfüles gyerekek. A kecskeköröm hamarosan elfogy, már kevesen ismerik és nagyon ritkán kerül elő.  

A természetben járva azonban értékes fosszilis kövületet, ősmaradványt találhatunk lépten-nyomon. A Somló hegység Keleti lábainál a kecskekörömnél még szebb megkövesedett, de kevésbé megkopott kagyló maradványokat is találhatunk. Fertőrákosi kőfejtőből korábban kibányászott Lajta-mészkőből készült épületeken, a megmaradt csarnokok falán, tartóoszlopokon és a kőzetdarabokon megtalálhatók a különböző, 20 millió évvel ezelőtt, a miocén korban a területet borító tengerben élő csigák, kagylók, osztrigák megkövesedett maradványai.  

A levéllenyomatok a karbon-korból származnak, páfrányok, zsurlók lenyomataira ismerhetünk.

A perm-időszakban, a felmelegedés hatására, már törzses növények is fejlődtek. A nyitvatermők közül a páfrányfenyő (Ginkó-félék) rokona még ma, hazánkban is él (Ginkgo biloba). 

 A folyóvizek áradása vagy a tavak jelentős hullámverése nyomán a partokra kerülő kavics-törmelékben találhatunk érdekes kőzeteket, fosszilis ősmaradványokat.

Természetesen ásványbörzéken is találhatunk, vásárolhatunk és a Természettudományi Múzeumban is láthatunk értékes ősmaradványokat, de sokkal nagyobb öröm a természetben találni érdekes, értékes ritkaságokat, és az íróasztalra levélnehezékként helyezve emlékeztetne a vidám kirándulásra, amikor rábukkantunk a ritka leletre. Gyűjteményem első darabját, a kecskekörmöt még gyerekkoromban Tihanynál, a Balaton parton találtam. Később amerre kirándultam, mindenütt figyeltem az érdekes alakú kavicsokra, kövekre. A legjobb lelőhely a budapesti árvizek után a XXII. kerülethez tartozó Hunyadi (fél)szigeten maradt kavics hordalék volt. Évszakonként bejárva a néhány horgásztanya kivételével lakatlan, növény-dzsungelben a vad- és elvadult- műveletlen szőlőt (Vitis vinifera) tanulmányoztam.  Ezért az ősmaradványoknak eredetét, hogy honnét sodorta ide a Duna árja, nem ismerem. De a ma még természetes Duna parton, a fél- egy méteres ár-hullám levonulása után a hordalékot kutatva, elgondoltam, hogy Európa második leghosszabb folyama, a Duna talán a Német-országi Fekete-erdőben eredő, Breg és a Brigach patak egyesülésétől kezdve sodorhatta ideáig az általam megtalált ősmaradványokat.  

Dr. Véghelyi Klára 

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék