Karácsonyi Anziksz

Karácsonyi Anziksz

Az ősz megfakult, fehér lett,

fenyő ágon Karácsony fehérlett.

– hát nem így lesz ?

Az ősz csak megfakult.

nem lett fehér.

mint a fehér kenyér,

mit koldus enni kér.

Zöld maradt a karácsonyi ág

szívére fagyott szél vigyáz.

Rózsa illat barnán elköszönt;

feltámadok. szívedbe költözök.

Az égből csengettyű szól:

kisded szemei csillognak valahol.

Jelenbe képzelt való;

öröklétet adó örökkévaló.

Hunyt kandalló tűnt tüzénél

sötétlő éjjel felzokogtam.

Múltam töviseit a sárba dobtam

útkereszten, kőkereszt előtt állva

jön felém egy látomás:

ISTEN – KÉP – MÁS

Fenyőág, karácsonyi virág!

Tűleveleiddel szúrd át

a hártyás szárnyú felleget,

hadd legyünk mindannyian fehérek.

Jég karcol jövőt a fákra

erezett szava mélyen szétterül,

áhítat száll ma a tájra,

s a kisded elcsendesül.

Fagy, hideg mit sem ér,

amint az égi fény ideér.

Vezesd néped fehér hídon át,

túl az életen, a halálon át.

Őrtüzek égnek dombok alján,

pásztorok hangján hópihe száll:

“Békesség most tinéktek emberek,

Örvendezzél derék világ,

Hangozzatok, jámbor legendák,

Zsolozsmák, bibliák, imák. “

2018. december 8.

Balassa Zoltán

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék