Jubilált (160 éves) az Állatkert

Most hétvégén ünnepelte a 160. születésnapját a Budapesti Állatkert. A jeles évforduló alkalmából szombaton és vasárnap is sok-sok közönségprogramot kínáltak a patinás intézménnyel együtt ünneplő látogatóknak. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a kert kulisszatitkaiba, voltak látványetetések, tematikus séták és bemutatók, színpadi programok, bábszínház, családi programok, felfedező játékok és még sok minden más.

Vasárnap volt 160 éve annak, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert 1866. augusztus 9-én először nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A születésnap alkalmából a hétvége mindkét napján, tehát rengeteg érdekes közönségprogram és élmény várta a városligeti intézmény látogatóit.

Több születésnapi program volt délelőtt 10-től délután 6-ig folyamatosan várva az érdeklődőket a szombati és a vasárnapi napon is. Ennek keretében mutatták be például az állatkerti állatok takarmányozását: a központi takarmánykonyha ezúttal kitelepült a látogatók közé, így bárki megnézhette, milyen finomságokat készítenek elő az állatok számára. Be lehetett  pillantani az állatkerti Vadállatmentő Központ dolgozóinak munkájába, és meg lehet nézni, hogy az Állatkert kertészei milyen eszközökkel és gépekkel gondoskodnak a kert sokféle növényéről. Megmutatták az állatszállításokhoz használt ládákat is. A szürke marhák kifutója mellett a háziállatokról, gazdasági haszonállatokról való gondoskodás kulisszatitkait is megismerhettük, sőt ebben a témában szórakoztató kvízjáték is volt apró ajándékokkal.

Az Állatkert működésének érdekességeit bemutató programok mellett volt múltidézés is, verkli zenével, mozgókönyvtárral, Kádár Ferkó fotószínházával, pantomimesekkel és gólyalábasokkal – továbbá kertészkedés mesehősökkel, arcfestés, csillámfestés és kreatív kézműveskedés is. A Teddy Maci Kórháznál a gyerekek játékosan ismerhették meg az emberi test legfontosabb szerveit és érdekességeit az önkéntes orvostanhallgatók segítségével.

Két tematikus állatkert-történeti sétán, illetve két vezetett Biodóm sétán vehettek részt az érdeklődők. Az állatkert-történeti sétán a kert 160 éves történetének legfontosabb helyszíneit, ma is meglévő emlékeit mutatták be, a Biodóm sétán pedig a Biodómban július elején megnyílt Városi Oázis legérdekesebb állatait és egyéb látnivalóit mutatták be az intézmény szakemberei.

Mindkét napon négy-négy érdekes ismeretterjesztő előadást, illetve bemutatót is tartottak a tevékről, az elefántokról, a madártollakról és a Lepkekert lakóiról. Vasárnap emellett egy olyan oroszlánfóka tréninget is tartottak, amely ezúttal egy bemutató állatorvosi vizsgálattal is kiegészült. Háromféle felfedező játék is várta a látogatókat a születésnapi hétvégén! Ezek mindegyike remek szórakozás volt a családoknak, hiszen a játékos és ismeretterjesztő feladatok teljesítéséhez az Állatkert több helyszínét is be kellett járni.

A Szecessziós kincskeresés az Állatkert építészetével ismertette meg a játékosokat, a Térképes kaland pedig megmutatta, milyen állatok élnek ma az Állatkertben, s milyenek éltek a múltban. A Rejtélyes rajzfüzet című játék pedig az Állatkert alapító igazgatója, a világjáró Xántus János expedíciós élményeit elevenítette fel. A felfedező játékok sikeres teljesítői ajándékot is kaptak.

Glowacz-Szalay

tabs-top
More in Aktuális, Kultúra
„A titkokat ki kell írni magunkból” – Interjú Lackó Gáborral

Lackó Gábor nevével irodalmi berkekben egyre gyakrabban találkozunk. Mérnökként és külkereskedőként sikeres karriert épített, több nyelven beszél, majd érett fejjel,...

Close