Jubilál a világzene hazai helytartója – Chalaban

A pandémia ellenére fővárosunk számos programmal várja az érdeklődőket. Talán sokan vannak olyanok, akik emlékeznek az ajánlásunk főszereplőjére. Merthogy több mint két évtizede annak, hogy Saïd Tichiti Magyarországra érkezett. Nagyjából ezzel egy időben született meg a magyar világzenei szcéna egyik legmeghatározóbb együttese, a Chalaban. Többek közt ezt a húsz évet foglalja össze a november 7-i koncert a Müpa Fesztivál Színházában.

Saïd Tichiti

A Chalaban eredetileg egy dal címe, amelyet a rossz szellemek kiűzésére használtak a gnawa törzsnél. A fekete-afrikai és az iszlám zenei világ ötvözéséből született gnawa zenét ma már Marokkó sokrétű kultúrájának részeként tartják számon, és az 1990-es évektől kezdve egyre többször bukkant fel nyugati zenei projektekben is, magyarországi meghonosítása pedig szinte egy az egyben Saïd Tichiti és zenekara, a Chalaban nevéhez fűződik.

A Marokkóban született Saïd párizsi tanulmányait követően, 1998-ban költözött Budapestre, majd alig egy év múlva, magyar és marokkói zenészeket maga köré gyűjtve megalapította zenekarát, a Chalabant. Az ezredforduló évében megjelent debütáló albumukat, a Nomadot azóta öt másik követte, a legutóbbi 2017-ben. A berber, arab és fekete-afrikai zenei hagyományokat ötvöző Gleimim Saïd szülővárosáról kapta a nevét, és egyben a muzsikus gyökereinek is emléket állít. „Én egy nagyon zárt kultúrából jöttem, korábban leginkább csak a marokkói zenei hagyományokat ismertem. Itt rengeteg zenét fedeztem fel a kárpát-medencei zenei világtól a táncházakon és a balkáni muzsikán át a jazzig” – mesélte tavaly a Müpa Blogon. Ez a fajta sokszínűség pedig remekül jellemzi a Chalabant mint zenekart. Az együttes tagjai, jöjjenek bárhonnan, valahogy mindig megtalálják a közös zenei nyelvet. Saïd szerint ennek az alapja egyrészről a kölcsönös tisztelet, amivel egymáshoz és egymás kulturális örökségéhez állnak, másrészről a nyitottság, amivel teret és lehetőséget adnak az újdonságok kibontakozásának. „A Chalabanban az az egyik legszebb dolog, hogy ebben a közös térben marokkói alapokon, de sok más kulturális hatást alkalmazva hozunk létre valami egészen újat” – fogalmaz Saïd.

A novemberi koncerten többek közt ezt a nyitottságot és multikulturalitást ünnepli a zenekar, miközben az eddigi hat lemez tarka világába is betekintést nyerhetünk. Az ünnep természetesen nem lenne ünnep különleges vendégek nélkül. A zenészcsaládban felnőtt guineai gitáros-énekes, Moh Kouyaté neve ismerős lehet azoknak, akik figyelemmel kísérik a WOMEX világzenei expo eseményeit. Kouyaté helyi mesterektől tanulta el a zenélés csínját-bínját, majd ezt ötvözte az őt Európában ért hatásokkal. Zenéjében Nyugat-Afrika ritmusai és a Mississippi-delta hangjai találkoznak a jazz és a funky elemeivel. Mellette két ifjú tehetség is feltűnik majd a színpadon: Emma és Naïm Tichiti édesapjuk példáját követve komolyan foglalkoznak a zenével: Emma csellózik, míg Naïm a bécsi zeneakadémián tanul hegedülni. Bár alapvetően klasszikus zenét játszanak, rengeteg műfajt hallgatnak, és az utóbbi időben – tán enyhébb apai sugallatra is – elkezdtek a marokkói zenével is foglalkozni. Saïd pedig nem titkoltan azt reméli, nemsokára nemcsak egy-egy dal erejéig, de állandó tagként is részesei lesznek a Chalaban családnak.

Sz.A.

tabs-top
More in Kultúra
Ősi ritmusok boroshordóra…

Évtizedek óta a világzene élvonalában mozog, rajong Pergolesiért, A bárányok hallgatnak Oscar-díjas rendezője forgatott róla dokumentumfilmet: nem más ő, mint...

Close