Játék a háborúban – A gondolattársítás mindennapi cselekedetünk

Nemes Jeles László érzi és látja a korunkra leselkedő veszedelmeket, illetve a káoszt. Erről szól a Napszállta című 2018-as filmje, amelyben a XX. század születéséről beszél, és azt mutatja be, hogy mivé lettek a XIX. században boldog békeidőknek leírt és beígért gondolatok, álmok. Mivé lettek a vágyak és a veszélyek? A film állaga maga a kép. A film nyelve az idézés, ennek megannyi értelmében, egyéni víziójaként. Ez hol dokumentum, hol rémlátomás.

A filmben Leiter Irisz – mily szép, virágos név – a Monarchia izgalmas városából, Triesztből érkezik a nem különben izgalmas, forrongó Budapestre. Egy álláshirdetésre jön, amit hónapokkal ezelőtt adtak fel. Nemes fokozza a feszültséget, hogy ez a kalapszalon, ahol kalapos-lányt keresnek, korábban a lány szüleié volt, aztán titokzatos módon egy tűzvész martalékává vált. A közelmúlt titok marad: miért lobbantak fel a lángok, és mi lett a sorsa a családnak, a sikeres üzletnek.

A film története nehezen hámozható ki, de ez nem baj, mert hullanak ránk a képek, és a főhőssel együtt figyelünk, tépelődünk, kivel mi történik, és egyre többet tudunk meg erről titokba nyúló eseménysorról. A főszereplő, Jakab Juli arcán, mozdulataiban természetesen sorra jelennek meg a borzalmak, egy nehéz világ nyomaival, nehéz embereivel, és az ő nehéz érzéseikkel, terveikkel. A kalapszalonba érkező lányt Pesten füstgomolyagok fogadják, olcsó szobákban, vad fickókkal, veszedelmes viszonyokkal találkozik. Látjuk, hogy csak a kalapok szépek és díszesek, és mellettük a lányok helyesek, de ettől még nem gondolhatjuk, hogy a világ szép és remek. A háttérben ismerős alakok tűnnek fel, egyszer Ács Feri formájú fiú szalad el, aki aznap dacit kapott az iskolában történelemből, aztán néhol ténfergő gyerekeket látunk, látszik, hogy kiürült az életük, nincsen számukra hely, a grundot beépítik.

A túlélők hallgatnak, a visszatért lánynak, csak annyit mondanak, hogy ne kutassa a múltját, hagyja a borzalmakat, és ne keresse a bátyját. De persze nem fogadja meg a figyelmeztetést. A lány kutatása során sikátorokba, szegények lakta negyedekbe visz minket Nemes Jeles László, bár itt a film elején látható kiírás alapján Nemes László.

Erdély Mátyás kamerája az események sűrűjében él. A főhős mellé szegődik, őt követi, az ő közvetlen környezetét látjuk. A rajta kívül eső világ csak homályosan tűnik fel, néha bevillanó képek jelennek csak meg. Az általuk létrehozott vizuális világban a kiszolgáltatottak kilátástalan sorsát láthatjuk, családi titkokkal, rejtélyes pusztulásokkal, társadalmi forrongássokkal. Érződik, hogy változások közelegnek, szelük már megcsapta az embereket.

Néhol égő poklok lobbannak a városban a vihar előtti csendben. Mi csak bámulunk, mert sorsunk, felmenőink életébe gondolunk vissza, és keressük, mi volt itt, illetve ott egyáltalán, miért kellett a nagyapámnak a kényelmes fizetőpincéri állásából, a Keszei által vezetett vendéglőből, a város közepéből a frontra menni évekre, hátrahagyva kisfiát és fiatal feleségét. Aztán miért kellett házassága kilyukadt hálóját foltozni, és megvigasztalni sebzett lelküket. Rajk László díszletei hiteles világot alkotnak, és mi elhisszük, hogy Irisznek van esélye megtalálnia eltitkolt múltja nyomait.

Nemes különös előszeretettel fordul a tömeg felé. Az ezerarcú tömeget – a Saul fia után – itt is a háború, forrongások, borzalmak forgatagában ábrázolja. Érdekes arcokat látunk a Napszállta című filmben is, ahogy a világsikert aratott nagydíjas filmjében.

Ebben a filmben arra keresik a választ, hogy a XIX. század ígéretei – technikai és társadalmi változásai – hogyan valósultak meg. A film jelenetei egymáshoz illő darabok, szinte átfolynak egymásba, mint a jó festő vásznán a színek. A Monarchia az iparosodás, a nagyvárosi élet minden visszásságát előhozza. Perverz módon használ nőket, akik gyanútlanul udvarhölgyeknek jelentkeznek, de nem jutnak oda.

A képek a dolgok felületét mutatják, sűrűvé úgy válnak, hogy a film főhőséül választott alak a dolgok végére akar járni, meg akarja figyelni a világot, ami körülveszi. Minden pillanatra, hangra figyelni kell, suttogásokból, elejtett félmondatokból és ködös utalásokból áll össze a film.

Egyéni arcokra bukkanunk itt is, akár a fogolytáborban. Különös figurák jelennek meg hol a bálokon, vagy ahogy a pesti utcán grasszálnak, vagy az eső áztatta lövészárokban várnak jó szerencséjükre, harcra készülve, de már lelkileg vagy lelkileg sebesült katonákként. És már érezni a romlás és a halál szagát, hogy milyen sokan feldobják majd a bakancsukat. Cseh Tamással szólva: tíz év múlva, ne ez a dal és kép legyen.

A világban mindig a tulajdonlás a fő kérdés, hol az az elv érvényesül, hogy a föld senkié, gyümölcse mindenkié, vagy az, hogy ki kell építeni egy nemzeti vagy nemzetközi föld – gyár, üzem tulajdonon alapuló rendszert.

A Jeles-féle liberális képi radikalizmus szerint látjuk a múltat és a belőle nőtt jelent. Újszerű filmnyelvében ideáljaink életét mutatja közelről az absztrakció konkrétságával. Mesterien tudja, hogyan kell úgy bemutatni egy kort, hogy közben nem történelmi filmet csinál.

Zárjuk egy kis borzongató izgalommal az írást. Marx szerint, mint ahogy azt tudjuk: a történelem kétszer kerül színre, egyszer mint tragédia, másodszor mint bohózat. Még az első megjelenésnél tartunk, nem jutottunk a végére. Erről is szól Nemes László megszenvedett költészete.

Novák Imre

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék