Imádni való gólöröm Alsóörsön

Szerzőnket illik felvezetni egy mondatban: újságírói pályafutása 47 évéből már csak pár hónap van hátra, akivel sokáig kollégák voltunk a Veszprém megyei Naplónál. Mint profi szakújságíró mintegy húsz sporttémájú könyv írójaként országosan is elismert kolléga.

Már nagyon régen jártam olyan edzéslátogatáson, ahol az ovisok és a kisiskolások kergették a labdát. Vasárnap, ebédidőben olyan imádni való, gyermek arcokra kiült boldogságot, gólörömöket láttam, hogy szárnyalt a lelkem. Nagyjából húszan figyelték a kicsik a szakvezetőket, akik a mérkőzések előtt felépítették, kijelölték a parkett focihoz a három pályát.

– Mit csináljunk most gyerekek, írjuk meg a Gergő matek háziját, vagy inkább focizzunk – hangolta a piciket Burcsik Martin a Veszprémi USE fiatal edzője, aki édesapjával, Burcsik Péterrel azonnal megalapozta a Bozsik-program hangulatát ezzel az egyszerű, de hatásos kérdéssel. Hiszen azonnal zúgott az egyértelmű válasz: focizzzzuuuunnnkk!
És elkezdődött. Hatszor tíz percet, rövid megszakításokkal úgy toltak le a legkisebbek, hogy óriási munkabírásukat, futómennyiségüket nézve, a széken ülve én fáradtam el.
Ivó szünetben a szülők adogatták a vizes és teás flaskákat, hogy frissüljenek a srácok és persze a kislányok. Mert ők is átszellemülten játszottak ám. A csüggedőkhöz újabb kérdést intézett Martin, mert a gyerekek nyelvén érteni kell: ki hozott nekem kakaót, hogy én is ihassak ? Énnn – emelték hárman is a kezüket, de csak víz jutott az “edzőbának”. Aki minden 10 perc előtt türelmesen elmagyarázta, hogy ki hová helyezkedjen, kinek, hogyan passzoljon és ha hálóba került a labda, bekiabálta, hogy gólöröm. És újabb csodát láttam. Cristiano Ronaldót utánozva, ugrás a levegőbe, két kéz leszorítva, hátra húzva. Már ezért megérte ott lenni az alsóörsi csarnokban.
És kevesen hinnék pedig így volt. Már ebben a korban is látszik, hogy ki a labdaügyes, ki gyors és hogyan rúgja a labdát. Ha halványan is, de kirajzolódtak az alapjátékok. A labdát vezetőt hárman is kergették. Letámadás, területszűkítés, pressing. Bután hangzik, pedig egyértelmű, csak ezt ők még nem így tudják. De csinálják. Becsúszva szerelés, ütközés, bosszankodás a rontásoknál, hibázásoknál. Minden volt, mint a nagyoknál. Csak kicsiben. És még volt kettő a kettő elleni játék is. Mert Martin mester forgatta a keretét. Ügyelt arra is, hogy a középső pályán mindig legyen játék azoknak, akik kimaradtak a hármas csapatokból. Ők ott négyen értelemszerűen többet futottak, mint a többiek. És mindenkire rákerült a sor. Igazságosan. Egy pillanatnyi üresjárat sem volt. Vasárnap dél és fél kettő között. És a végén ismét a frissítő humor. Ki fáradt el – kérdezte az edző. Szinte mindenki emelte a kezét. Ki nem fáradt el – hangzott el a beugratós. Hárman jelentkeztek. No, akkor ti nem kaptok csokit – mosolygott a program vezető szakember. Majd mindenkinek kiosztotta stílszerűen a két Sportszeletet Bíró Andrea óvónő – aki edzőként szintén a szakmai stáb tagja – segítségével.

Amíg feldolgoztam ezt a csodát és elismeréssel adóztam a VFC USE szakemberének fontos munkássága előtt, eszembe jutott dr. Győri Pál máig fülembe csengő mondta: a gyerekeket egyszerűen nem lehet elfárasztani. A Veszprémi Vegyipari Egyetem egykori testnevelési tanszék vezetője az intézmény és a város óvodásainak tartott órákat, aminek tudományos tapasztalatait kötetbe is foglalta. Ez most tényleg visszaköszönt…

Donát Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék