IGAZ VOLTÁL

Az alábbi vers szerzőjét ajánljuk olvasóink figyelmébe azért is, mert csupán a műfaj ezirányú kedvteléséből fakadóan több tucatnyi próza nyugszik a fiókjában. Remélhetőleg egyszer sikerülni fog irodalmárunknak  megjelentetni azokat – akár magán kiadásban – kötet formájában is.

                                    Mikor odaát emlékezel rólam
                                    megszólal bennem a második szólam :
                                    Igaz voltál múltban, mában,
                                    harangszó egy kis virágban.

                                   Kórházba vittek. Hívtalak.
                                   Hangod halkuló, megszakad.
                                   Másnap a szíved, életed,
                                   mint nyárban a hulló levelek.

                                   ” Elmúlt az is ami nem volt, 
                                     de lehetett volna,
                                     mert az idő elmosta. “

                                    Kértelek : ne menj el, ne még,
                                    Ide teremtett az ég !
                                    Hegyről gomolygó permeteg
                                    szétterül, mielőtt megremeg.

                                    Csend vágta néma nappalon
                                    nem tör be fény az ablakon.
                                    Szobádba senki se lép,
                                    csupasz falon üres a kép.

                                    Leesett mind a két mutató,
                                    lásd, múlik az, mi múlandó.
                                    Perzsel a nap, a lég megremeg,
                                    lehullanak a sápadt levelek,

                                     Megszólalsz bennem, remeg a lelkem :
                                     Üdvözlet a mindeneknek,
                                     kikkel találkoztam, barátkoztam,
                                     megszerettem, elvesztettem.
                                     Azért éltem, hogy szebb legyen
                                     életük, mint volt nekem. . .

                                     Egyszer majd. . .
                                     Fátyolba borul emlékünk
                                     Rólad,
                                     de akkor már nem leszünk

                                     Létünket az út porába szórja
                                     a kirostált idő minden gondja.
                                     eljön az évek futóhomokja,
                                     s földi létünk beporozza.

                                    Mint gyertya lángtól a viasz,.
                                    elfogy felettünk a vigasz.
                                    megölel a föld, de nem lep el,
                                    betakar, velünk alszik el,
               Balassa  Zoltán

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék