Hőségriasztásban tenisz – Szegeden

Hazánkban ez évben már harmadjára lépett életbe a vörös kód riasztás a rendkívűli hőség miatt, s ezen belül is Csongrád megye rekordernek számít. A normális ember ilyenkor menekül a vízpartokra, ám a teniszezők egyre szélesebb táborának hívei a 37. Dr. Janka János Emlékversenyt tisztelte meg részvételével – az augusztusi hosszú hétvégén. Tudósításunkhoz Terhes János lelkes helyi vállalkozó aktív sportbarátomat (egyébként a páros partneremet) kértem fel segítségként, aki a városi televíziósoknak is nyilatkozott az ünnepi szónoklata után.

A ma már csak városi torna korábban nemzetközi versenynek számított, ahova még Ausztráliából is utaztak teniszezők. Idén csaknem százan, a többi között amatőr és korábbi profi teniszező is nevezett a versenyre. Köztük vannak olyanok, akik már betöltötték a 80. életévüket és még mindig sportolnak. A szervezők szerint ezt a sportágat akár száz éves korig is lehet űzni. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a salakpályán kisebb a sérülésveszély. Ráadásul az átlagéletkor önmagában is emelkedő tendenciát mutat…

A névadó Dr. Janka Jánost (1938-2010) Szegeden mindenki Janka doki–ként ismerte, aki mindig korrekt, egyenes ember volt, s aki ha tehette mindenkinek önzetlenül segített. Háziorvosként hivatása mindig előnyt élvezett az élsporttal szemben. Labdarúgóként 14 éves korában kezdte, és 55 évesen hagyta abba a legnépszerűbb sportágat. E mellett szeretett bele a teniszbe is. Az egyik ismert orvos barátjától tudtuk meg a következőket, amelyeket ő hirdetett – de csak viccesen! Magyarán: Ő a legjobb futballista, legjobb teniszező + oktató, legjobb síelő, valamint a legtudósabb körzet orvos.

Nos, egy baráti beszélgetés során felmerült ötletéből (a szegedi sportbarátok segítségével) 1988 augusztusában rendezték meg első alakalommal a szóban forgó veterán tenisz versenyt. Ennek az országosan is rangos megmérettetésnek 2005-től a Szegedi Városi Tenisz Klub ad otthont.

Egyébként a vonattal érkezők attól voltak elájulva, hogy a napfény városában csak 36 fok van, míg a vonaton minimum tízzel többet mutatott a hőmérő. Az utcán sétáló turisták pedig a teniszcentrum közelében tévesen kérdezgették is, hogy itt lesz a szegedi szabadtéri előadás, nevezetesen a Donizetti: Szerelmi bájital című vígoperája? – mert arra vettek jegyet.

A siker és a győzelem nem korhoz kötött. A verseny 19 versenyszámban (egyes,
páros és vegyespáros) zajlott a rettenetes hőségben. A Szenior Tenisz Szövetséget Beöthy Bernadett ezúttal nem nemzetközi bíróként és Erdei Csaba sem elnökként, hanem versenyzőként képviselte. A verseny szervezői és lebonyolítói: Hajdú József versenyigazgató és Héger Judit a verseny „háziasszonya”, Tóth Zoltán, a verseny „informatikusa” valamint Kádár László versenybíró – aki mindenki problémájára próbált megoldást találni.

Természetesen minden kategóriáról (30-90 év között) nincs módunkban beszámolni, de informálisként avagy betekintésül a legidősebb nyugdíjas táborból azért kiemeltük az alábbiakat. A korcsoportunk egyéni győztese Barsi László (anno profi asztalitenisz versenyző) barátjával Mészáros István egykori vízi pólóssal az oldalán férfi párosban búcsúztattak el bennünket (Jánossal) a bronzéremtől – természetesen abszolút megérdemelten. Vigaszul pedig egyéniben kaptam némi dicséretet Barsitól a fejlődésemet illetően, ami motivált a fél évtizedes ebbéli múltam folytatására. Ugyan ezt többen is megerősítették az új évadban – amit olykor az eredmények is igazolják – azonban sajnos ezt valahogyan nem annyira így érzem. Szerencsémre – a fejlődés érdekében – persze a szakemberek ezt az érzést tartják természetesnek…

A vegyes párosban viszont három korosztállyal kényszerültünk lemenni az összevonások miatt, így kemény meccseket kellett vívnunk Oláh Katalin ceglédi partneremmel a bronzéremért – ráadásul az említett óriási hőségben. Itt a dobogó tetejére ismét a Magyar Ildikó-Radnóti György páros állhatott, míg az ezüstérmet Seres Erika-Draskóczi István duó nyakába akasztotta Kádár László versenybíró és Hajdú József versenyigazgató.

Újra hangsúlyozzuk/megjegyezzük:a mintegy 40 C °-ban salakpályán a nyugdíjasoknak nem volt jelentéktelennek minősíthető a kihívás. Mindezt tetézte egy szégyen gyorsvonattal történt visszautazásom Budapestre (ami csak nehezítette a helyzetet). Ugyanis a klíma nélküli vasjárgányban lehúzott ablaknál is a hőmérséklet megközelítette a félszázat. Egyfajta szaunázási érzet mellett mindezt megskalpolta egy büntetés helyjegy hiányával, persze a félreinformálásról nem a jegykezelő tehet. Viszont az arrogáns stílusáról sokkal inkább, de ezzel nem kívánjuk az olvasót untatni. Csupán annyit, hogy megérdemelt volna egy riportot a csevegésünk, mert hogy egy erősen túlsúlyos (mázsa felett) és izzadtság szagú igénytelen személyről van szó. S ezen tulajdonságokra ritkán lehet hormonzavarokkal érvelni, ennek ellenére természetesen nem húztam fel a kesztyűjét – ugyanis a stílus maga az ember! Mindezt azért bátorkodtam leírni, mivel egy ismeretlen szomszéd utas is felháborítónak vélte a hölgy viselkedését. Közben törzsutasok szerint az ilyetén IC járatokon igenis vannak nem helyjegyes vagonok. Mindenesetre ha ez nem is valós információ, akkor a klíma hiányában nem feltétlen volt indokolt az eljárás. Természetesen mindez elvi kérdés, nem a pénzről van/volt szó!

Más különben a versenyek lényegét Szegeden is a nézőtéren fogalmazták meg: „Élvezzétek a játékotokat, ahogy tudjátok! Mi, akik már valamiért nem játszhatunk, nekünk pedig öröm, hogy nézhetünk titeket.” Végül pár bölcs gondolat úgymond zárszóként Terhes Jánostól: „A teniszben nem egymást kell legyőzni, hanem a labdát, hogy át tudd ütni az ellenfél oldalára. A játék szeretetét, ne az eredmény határozza meg, hanem az emberi összetartozások – barátságok. A művész világban maradandót csak egyszer lehet alkotni, tehát a teniszt is művészi szintre kell emelni.!”

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék