Holt költők társasága – színházi premier a Veszprémi Színházban

A filmrajongók és a magvas gondolatokat kedvelők körében jól ismert a Holt költők társasága c. amerikai filmdráma, mely főleg Robin Williams ragyogó szereplésével lett emlékezetes. A sikeres amerikai film hazai színházi bemutatására vállalkozott a Veszprémi Petőfi Színház – nagy sikerrel.

A színpadi változatot az USA-ban (New York) már bemutatták, melynek forgatókönyvét ugyanaz a Tom Schulman írta, aki a filmét is. A Veszprémi Színház óriási sikerrel mutatta be ezt a darabot. Sikerült visszaadni a hagyományok tiszteletére és a szigorú, rideg nevelésre törekvő iskola (Welton Akadémia) embertelen, szinte diákellenes hangulatát. A realitások és a romantika közti konfliktust érezhettük a színpadon az amerikai iskola diákjai között. Szinte érezni lehetett, ahogy az ifjú lelkeket lángra lobbantó tanár, John Keating fokozatosan, nagy szenvedéllyel megismerteti diákjaival az élet jelen pillanatának megragadását, a „carpe diem” szemlélet fontosságát. A főszerepben, Oberfrank Pál Jászai-díjas színész ragyogót alakított, élethűen megtestesítve azt a rendkívüli tanárt, aki lenyűgöző hatással, szuggesztív erővel nyitotta fel megszeppent diákjai szemét, miszerint az élet milyen gyorsan elröpül és mennyire fontos, hogy megragadjuk a napot, s megtaláljuk saját hangunkat, amely személyiségünk és egyéniségünk kiteljesedéséhez kell. A Keating által hirdetett „felismerés” egyeseknek lángoló szerelmet, másoknak tragédiát hoz.

Szinte érezzük a színpadon, a remek díszletek árnyékában, hogy a hagyománytisztelő iskolában hogyan ver tanyát a lázadás szelleme, s mi nézők elszoruló szívvel kísérjük tekintetünkkel, amint az utolsó jelenetben az elbocsátott tanár elhagyja az iskolát, a főszereplő, Oberfrank Pál remek alakításában. De minden szereplőt maximális dicséret illet, miként a diákokat megszemélyesítő veszprémi fiatal színészeket és máshonnan is meghívott főiskolai hallgatókat. Funtek Frigyes igényes rendezése is nagyban hozzájárult a sikerhez. A színházi premier ragyogóan sikerült, amit a szűnni nem akaró tapsvihar is jelzett. Maradandó élményt jelentett a november 3-i premier, s bizonyára a sikeres folytatás sem marad el.

Dr. Kölcsei Tamás

tabs-top
More in Aktuális, Kultúra
Benyomások a Titanic-kiállításról

A tragikus sorsú Titanic világszenzációt kiváltó, döbbenetes története számos regényíró és filmforgató fantáziáját mozgatta meg. Így nem csoda, hogy jóval...

Close