Hagyomány, természet, divat

A fotózás milliók elfoglaltsága, passziója, szenvedélye lett, és a kortárs fotográfiát bemutató albumokban, honlapokon, galériákban és vásárokon találkozhatunk a képekkel, melyeket világunk ihletett. A kínálat a hagyományos képektől és művészi fotográfiáktól egészen a komplex, technikailag sokféle módon készült képekig terjed.

Van, olyan fotós, aki drónnal, gépen száll témája fölé, van, aki lehajol a témájához, mert az ott hever, ugye, tudjuk, és van, aki belenyúl a képbe, színez, átrajzol, de a lényeg mindig az, hogy kifejező legyen a fotó. Legyen szó a dokumentáló funkcióról, vagy a narratív megközelítésről.

Márkus László sokoldalú személyiség. Költő, író, szerkesztő, könyvkiadó, szenvedélyes fotós, a művészet mindennapjainak robotosa, alázatos szolgálója. Életeleme az irodalom, legyen az versírás vagy könyvszerkesztés és fotózás. Megtanulta a mesterség szabályait, nem csak távolról integet a nyelvi és versbéli szabályoknak, meg képkészítésnek.

Ebbe a sorba tartozik Márkus László most megjelent fotóalbuma, ami a Magyar Elektronikus Könyvtár sorozatában jelent meg Utcafotók címmel. Az albumba a végtelen időből választott/talált pillanatokat gyűjtötte össze.

Márkus ismeri a fotózás különleges szépségeit, ismeri annak csínját-bínját. Susan Sontaghoz hasonlóan nem annyira a fotó, mint “művészet” érdekli, hanem inkább a minden rendű és rangú fotózás. Egyéni látásmóddal figyeli a mindannyiunk előtt megjelenő témákat, jeleneteket, arcokat. Megjelennek képein a hagyományok, a természet és a divat is. Néhol a szerkezet ragadja meg a szemét, ilyen a Margit híd, vagy egy-egy impozáns ház, és néhány elsuhanó alak árnyéka. Szereti a tűző napot, ahogy megégeti a képet. Aztán sütkérező lányokat is látunk, ők olyan bájosak, mint anyáink voltak, amikor a Duna-parti lépcsőkön üldögéltek egyetemi óra, vagy meló után. Képein semmi forradalom. Szívesen mutat be pihenő bringásokat, szuszogó szerelmespárokat, hiába húzódik a háttérben néhány ágrólszakadt.

Egy igazi pesti képpel indul az Utcafotók sorozata. Finom lágy női vonalak, csinos lányok vascsövekkel, hídelemekkel (hiedelmekkel?), rakparti rácsok között, a sötétben elbújik Gellért püspök a hegyekkel. Aztán továbbsétálunk.

Képein általában egy férfi és egy nő szerepel, hol sziesztázva egy teraszon, hol híd alá szorulva, vagy átvágva az alagúton. Mintha a szabadság felé mennének, vagy nem.

Olyan élőek képei, hogy mi is ott vagyunk bennük, az egyiken észrevettem, hogy hiányzik a Kis Kece Lányom, de aztán megtudom a képen lévőktől, mikor újra ott vagyok, hogy fél óra múlva megérkezett. Ennyire élőek, világunkban létezőek ezek a fotók, vagy nem.

Márkus utazásra hív, ahol csend van és szirénhang, szereti a nyugalmat, mint a képén szereplő öregúr és idősebb hölgy is. A kapualjakban érzi otthon magát. Az ívek, hajlatok vonzzák, mint mindannyiunkat. Megannyi reflexiót látunk erre.

Úgy látom, a fénykép kultúrában betöltött szerepét tartja szem előtt. Az alkotói fotográfiát műveli. Nem differenciál, nem tesz különbséget a stratégiák és/vagy használati módok között. Figyel, keres, néz, lát és kattint.

A kép nála sem csak forma és lehetőség a gondolatok pontos megfogalmazására, hanem törekvés is, hogy minden képének legyen igazsága, legyen az egy felismerés, egy állítás világunkról. Nem szenved életundortól, mert van önfegyelme, tudomásul veszi, hogy minden korosztály átformálja a világot. Nekünk ez jutott – mutatják képei. Láthatjuk, ez történik velünk.

Mint ahogy költőként, fotósként is elmondhatjuk, hogy szordínós lelkületű. Jól eligazodik a stílus, a képek és a történet Bermuda-háromszögében.

A szerző így fogalmaz ajánlásában: Az esti szürkületben vén csibész tolja bevásárlókocsijában féltett vagyonát, tökfödője alól kilógó piszkosszürke haja avult, paroli nélküli tiszti köpenyt verdes. Két tinikorú mama bébipapiról cseveg. A téren kínai srác sakkozva nyeri az aprót – soványka bér ez, ennyi temérdek észért, de néhány balek minden nap horogra akad.

A pincekocsma viharvert ablakán belátni, pár pali s döglesztő ájer támasztja a pultot. Egy csapatnyi srác hangoskodik a sarkon, ilyentájt indulnak bulizni, nőzni meg inni, vigasz tán – bódulatukat nem drog okozza. A patika rácsát lehúzzák, veszélyes a pesti est, az éjjelnappali boltba sem lehet már betérni, aprócska ablaknyíláson bonyolódik a biznisz.

A fotográfia állandóan változik, ezért is nehéz valamiféle örök érvényű definíciót találni arra, mikor, miért és hogyan válik művészetté. Javaslom, nézzük az album képeit, bár tényleg nem találunk benne forradalmi eseményeket, de a nyugalom leple feszültségeket takar.

Novák Imre

tabs-top
More in Hungary, Kultúra
Épület-, város- és tárgyészlelés

És most lefényképezkedünk,/ Hogy mindörökre meglegyünk. Tandori Dezső Vannak fotósok, akik nem a világ izgalmas, harcokkal teli eseményeit fényképezik, nem...

Close