„Fűben, fában orvosság” vagy méreg? Az ismert mondáshoz még hozzátehetjük – a régen növényekhez sorolt – gombákat is. Meg kell ismerni, és a hasonlók között felismerni az ehető növényeket, gombákat, mert a gyógyhatásúakat, ehetőket összetéveszthetjük a mérgezőkkel. Farmakológia = Gyógyszertan szó görög eredete a „farmakon” szó jelenthet gyógyszert, de mérget is!
A bibliában Mózes Tóra 1. Genesis könyvében (30: 10-15) írja le, hogy Jákob 7 évet szolgált, azért, hogy elvehesse, Lábánnak a lányát. Bár Ráchelbe volt szerelmes, őt szerette volna elvenni, de az apa döntése miatt csak az idősebb lány Lea lett a felesége, aki 6 fiút szült neki. Újabb 7 évet szolgált Ráchel kezéért, ám ebből a házasságból sokáig nem született gyermeke. Lea adott húgának mandragóra (dudaim) bogyókat. A Biblia nem részletezi, hogy az aratás idején, a mezőn szedett bogyókat milyen módon használta fel Rachel, de az igaz, hogy ezután Ráchel megszülte egyetlen gyermekét Benjamint.
Természettudományos ismeretekkel rendelkező Jókai Mór Sárga Rózsa című regényében, a szerelmes kocsmáros lány Klára, egy cigányasszony javaslatára, bódító nadragulya kettéágazó gyökerét, a „nadrágujjas emberkét” borban áztatva akarta visszaszerezni a csikósbojtár szerelmét. „A boszorkánygyökérrel, bódító nadragulya – a patikárusok, akik hasznát tudják venni, atropa mandragórának nevezett növény – gyökerével ízesített bor azonban halálosan megbetegítette Decsi Sándort.”
Pupillatágító hatása miatt szépítőszerként is használták, majd szemcseppet és görcsoldó, fájdalomcsillapító gyógyszert készítettek az atropin hatóanyagából.
A Biblia és Jókai regény sem tartalmazta a mérgező növények pontos faj meghatározását, változtak a magyar és a latin nevek is. Az említett növény lehetett az őszi mandragóra (Mandragora autumnali), álomfű vagy boszorkány gyökér (Mandragora officinarum), nadragulya (Atropa belladonna) vagy a maszlag (Datura stramonium). Ezek a közel rokon, csucsorfélékhez tartozó fajok tartalmazzák a mérgező, vagy gyógyhatású atropin hatóanyagot.
Issekutz Béla (1886 – 1979) Kossuth díjas akadémikus gyógyszerkutató atropin származékból állította elő a Novatropin, majd továbbfejlesztve a Troparin és a Neotroparin készítményt a Chinoin gyárban. Azután megszervezte, hogy a gyógyszergyárban vegyészek, farmakológusok és klinikus kutatók együtt dolgozzanak.
A természettudományos ismeretekben sok idő telt el amíg bebizonyosodott, hogy sem a mikroszkópos- sem a makró gombák nem tartoznak a növényvilágba. Annak is csak 100 éve, hogy a vegyészek bebizonyították, hogy a növények mérgező hatóanyagaiból gyógyszer készíthető, és az ehető, mérgező, és a mikro- gombákból vitamin és gyógyszer is készíthető.
Az anyarozs (Claviceps purpurea) egy mikroszkopikus gomba, amely nemcsak a rozst, hanem általában a gabonaféléket képes fertőzni. A megfertőzött kalászban fejlődő szklerócium, a gomba szaporító-túlélő képlete, a „varjú köröm” közel 100 féle alkaloidot (ergometrint, ergotoxint, ergotanint, lizergsavat, izoergint) tartalmaz. Túladagolva mérgező, de kis mennyiségben gyógyszer. A kutatást Budapesten a Gyógynövénykutató Intézetben, az 1950-es években végezték. Békésy Miklós (1903 – 1980) agrár szakember és Garay András (1926 – 2005) biokémikus együttműködése eredményes volt. A hatóanyagokat Garay András izolálta.
Békésy mezőgazdasági mérnökként a gyulapusztai uradalomban felfigyelt a rozskalászokat fertőző anyarozs gomba évenként változó mértékű fellépésére. Ez a parazita gomba a gyógyszeripar keresett nyersanyaga volt, mert értékes nőgyógyászati (méh-összehúzó hatású) gyógyszer készült belőle. Korábban az anyarozst szemenként, kézzel gyűjtötték be, ezért igen drága volt. Békésy az anyarozs hozamának fokozása céljából mesterséges fertőzéssel kezdett el kísérletezni és megszervezte a gépi begyűjtést. (Rekreátor 2025. 05. 23.)
Évszázadokon át kell gyűjteni a tapasztalatokat, hogy megismerjük a mondás igazságát: „Fűben, fában, gombában orvosság, vagy méreg is lehet”. Sokszor az elkészítés módja, a főzés ideje határozza meg a mérgezés enyhébb vagy súlyosabb tünetét. Laboratóriumokban a mérgezőből gyógyhatású készítményt is előállítanak.
Az Orvostudományi Egyetem elődjében még természettudományi tárgyakat, kémiát, botanikát és ásványtant is oktattak, a gyógyszerész képzés során növényismeretet is tanultak. Az 1870-ben megjelent első, majd az 1912-ben megjelent második Magyar -gyógyszerkönyvben a legtöbb gyógyszer még patikákban készült. Szerkesztése az első gyógyszerész – vegyész Than Károly (1834 – 1908) nevéhez fűződik. Javaslatára vezették be 1893-ban az orvos- és a gyógyszerész képzésbe a kémia gyakorlatokat. Munkatársa Winkler Lajos analitikus volt. Az 1912-ben megjelent harmadik Gyógyszerkönyvet Bókay Árpád farmakológus szerkesztette, és ekkor már megjelentek a gyári csomagolt gyógyszerek. Az 1934-ben megjelent negyedik gyógyszerkönyvben a gyógyszerek harmada már gyógyszergyárakban készült. A gyári készítmények ellenőrzését Schulek Ellemér szervezte meg az általa kidolgozott módszerrel.
„A kerti virágok, füvek nem csak színeik szépségével, illatuknak drága voltával, szemeinket gyönyörködtetik, szaglásunkat legeltetik, fejünket, szívünket erősítik, hanem orvosló erejükkel, az betegség-által el-szaladott egészségünket visszahozzák, őrzik szüntelen úgy, hogy: ’Contra vim mortis, creseit medicamen in hortis’ Szörnyű mérge ellen a halálnak, orvosságot a kertben találnak.” (Lippay János, Posoni kert 1664)
Tóth Zita Klára
Kamarás Ivánnál a mozgás és az emberség kéz a kézben jár. Vannak találkozások, amelyekből idővel valódi emberi kapcsolatok születnek. Ivánnal...