Gyarmati Dezső a BVSC-ben

Gyarmati Dezső  a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar vízilabdázó, szakedző, országgyűlési képviselő emlékezete sokunkban él. Az írás személyes találkozást idéz fel a hatalmas formátumú sportolóval, 1987-ből.

Gábor már tizenkét éves korában eldöntötte, vízilabda olimpiai bajnok lesz, és megismétli a ’76-os montreáli bravúrt, ahol a magyar csapat utoljára lett aranyérmes. Valamelyik újságból kivágva, el is helyezte az akkori bajnokcsapat képét műanyag tárcájában a havonta kapott lyukasztós uszodabérlet másik oldalán. Onnan naponta kaphatott inspirációt: a baloldalon egykedvűen, napszemüvegesen álló Gyarmati Dezső edző; a csodás védéseiről közismert Molnár Endre; a bravúrós, balkezes dr. Horkai valamint a Vasassal szintén gyakran a bajnoki címért mérkőző, technikás Gerendás György kikezdhetetlen ikonokká váltak.

Első bajnoki meccseket Gábor csapata az akkori Budapest bajnokságnak otthont adó BVSC uszodában játszotta, úttörőként, 12-13 éves kortól. Az ottani, túlfolyós, csempézett kismedence viszonylag meleg víze hétvégi mellúszáshoz kényelmes volt, a tízperces bemelegítés után viszont minden gyerek feje elbódult az edzők által kiosztott fülvédős úszósapkák alatt. A kölykök nagyjából tíz percet kaptak, hogy belerázódjanak a kapuralövésbe és egy-egy védekező-figura lejátszásába, majd a cseréket kiparancsolták a nyitott medence mozaikos járdáján elhelyezett, strandokról ismert sárga lécpadokra, ahol csíkos-színes fürdőköpenyben várhatták, hogy átfázva talán ismét beugorhatnak a langyos víz játéktól kaotikus forgatagába.

Több szezon, úttörő-bajnokság zajlott le a Mexikói úti földalatti végállomásától nem messze. Egymást váltották a szombat délelőtti gyerekmeccsekre fürdőköpennyel érkező srácok, valaki ladában, valaki buszozva, míg a szurkoló szülőkből talán negyvenes gyülekezet sem volt ritka az októberi esőben, szélfúvásban, köztük ismert figurák is: Bodrogi Gyula színész, a bemodnó, Kovács P. József vagy Koós János énekes; szülőként mind a következő generáció bajnokait fürkészve.

Hónapok, majd évek alatt átalakultak a csapatokon belüli erőviszonyok. A fiúk különböző ütemben nőttek, lőttek ki testmagasságban, vesztettek túlsúlyukból, tettek szert játékrutinra, technikai fogásokra mint az észrevétlen, vízalatti elúszás, a labda átpöckölése a védő felett és hasonlók. Megjelentek, átalakultak a serdülők, pozíciók között érzékelt rangsorok. Egyes játékosok átigazoltak, másokat saját edzője kiemelt, futtatott, míg megint másokat nem.

Gábor nem került a legszerencsésebbek közé. Edzője nem emelte ki, edzőmeccseken nem bíztatta és az utánpótlás-válogatottba sem javasolta. Oda ellenfelei, szerencsésebb csapattársai kerültek.

’87 nyarán elhatározta, ledolgozza a különbséget, felszívja magát, bebizonyítja, nem rosszabb, sőt, jobb, mint társai.

Az akkor még elhanyagolt, utcáról is megközelíthető BVSC-focipálya salakos pályáján a nyári szünet kora délutánjain köröket futott a 35 fokban, a kispadot védő rozsdás fémkereten húzódszkodva sorozatokkal próbált az erősek közé kerülni.

A Kádár-korszak intézmény-fenntartási közönyét és informalitását szintén jellemezte az uszodákba bejutás pusztán magabiztos beköszönés vagy ismeretség alapján. Gábor, jó helyismerettel, nagyot köszönve besétált a Szőnyi úti uszoda, meccsekről ismert kismedencéjébe, ahol nyáron a langyos, barnás víz mellett élvezhetővé vált a mozaikos, gyorsan száradó medencepart is. Itt látta meg az ekkor már szinte nyugdíjasnak vélt, talán hatvanéves Gyarmati Dezsőt a medenceparton fekete fürdőnadrágban beszélgetve.

Gábor úgy érezte, eljött nagy pillanata. Bár a napos hétvégét eleve egyéni különedzésre szánta, és mell lábtempós pillangóúszással kívánta oda-vissza 20-30 hosszal javítani erőnlétét, elhatározta, hogy az olimpikonra pluszmunkával gyakorol hatást. Az edzésadagot növelve, a medence falához érve minden hossznál kimászott és ott három fekvőtámasszal fejelte meg a megtett kört. Izgalommal töltötte el, amikor így talán öt méterre kerülhetett Gyarmati Dezsőtől, aki természetesen figyelemre sem méltatta, tovább beszélgetett.

Gábor kitartó volt, és az edzést már csak a Rocky fimből szerzett minta alapján is folytatta. Tudta, érezte, hogy a legendás edző észrevette, magában méltatta teljesítményét. Talán tízszer érhetett újra és újra a fürdőgatyás veterán sportember közelébe, amikor Gyarmati egy félmondatnál válla fölül hátranézett és odaszólt a sorozatban három karhajlítást letudó Gábornak: – Miért nem ötöt csinálsz?

Földes Miklós

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék