A különös hangzású magyar szavak mindig izgatták a fantáziámat. Minden különösebb ok nélkül gyakran megakad a szemem a potya és potyázás szokatlan hangzású, kissé gúnyos kicsengésű, viszonylag ritkán használt szavain. A különös hangzású szavak eredetének és jelentésének kutatásában a Magyar Szótörténeti Szótár rendszerint sokat segített, ezúttal azonban alig.

A potya és potyázás szavak után érdeklődve valaki azt javasolta, nézzek utána a mesterséges intelligenciánál (MI), azaz – némiképp ironikusan – „potyázásra” buzdított. Mivel azonban nem szeretem a potyát, és nem akartam MI révén potyázni, más vonalon is elindultam a keresésben.
A magyar nyelvben, ha nem is túl gyakran, de újra és újra felbukkannak a potya szóval kapcsolatos kifejezések. De honnan ered ez a szó? Egyszerűen a potyog (leesik) igéből. Ami pedig lepottyan, az potyadék. Ilyen világos! Általában akkor beszélünk potyázásról, amikor valaki ingyen jut valamihez, azaz más – személy vagy intézmény – kárára szerez előnyt. A bliccelő például az, aki jegy nélkül utazik, vagyis potyázik a vonaton vagy a buszon. A német nyelv ezt a jelenséget a „feketén utazás” kifejezéssel írja le (schwarzfahren) , az angol is hasonlóan gondolkodik: a free rider szabadon, jegy nélkül utazóra utal. Az angol nyelv gazdagsága abban is megmutatkozik, hogy a potyázóra több külön szót használnak (free loader, spronger), sőt az evésben-ivásban való potyázásra is van külön kifejezésük: lig.
Nyelvünkben talán leggyakrabban a jegyvásárlást elbliccelők leírására találkozunk a potyautas és potyázó szavakkal. Itt tehát ingyen utazó alakokra utalunk – nem kevés megbélyegző éllel illetve őket.
A potyázó azonban nem mindig más (anyagi) kárára cselekszik. Ha egy futballcsapat potyagólhoz jut, az senkinek sem okoz anyagi veszteséget: csupán az ellenfél védelmi hibáját használja ki. Jócskán ismerünk olyanokat is, akik mindig készen állnak a potyázásra – ők a potyalesők.
A potyázás szó használata többnyire erkölcsi kritikát, enyhe megbélyegzést feltételez. Éppen ezért a finomabb fogalmazás gyakran kerüli ezt a kifejezést, és helyette olyan szavakat használ, mint ügyeskedő, életrevaló. Az ironikus, gúnyos felhangú potyázás helyett gyakran találkozunk olyan fordulatokkal, mint lebzsel, rájár, meghívatja magát. Egyesek a potyázók védelmére is kelnek, amikor a furfang, ravaszság szavakkal enyhítik „bűnüket”.
A szépirodalomban ritkábban találkozunk a potyázással kapcsolatos szavakkal és kifejezésekkel, mivel ezek sokkal inkább az alsóbb társadalmi rétegek, a kocsmák és piacok világában, valamint a diáknyelvben élnek. Móricz Zsigmond a szegények kemény világában a potyázók védelmében szólal meg, amikor arra utal, hogy a potyázás „a nyomor terméke”. A szegények joggal örülhetnek, ha „potyafröccshöz” jutnak, és az ingyenélő rokonság is a potyázók körét gyarapítja. Van, aki szerint a potyázás a túlélési stratégia része, következésképpen „nem bűn”

Ismeretes olyan – a potyázás szóval megbélyegzett – tevékenység, amikor a „potyázó” valójában senki kárára nem cselekszik. Lényegében megdolgozik a „potyáért”.
Falusi nyaralásom emlékei közé tartozik, amikor egyszer a falu göröngyös utcáján egy almát szállító kocsiról lepotyogtak az almák. Mi, fürge gyerekek, a legurult almákat („potyadékot”) összeszedtük. Nevetve potyaalmának neveztük azokat, de lényegében ez nem potyázás volt.
Ha már egy ilyen „potyázási” (ami valójában nem is az volt…) témánál tartunk, érdemes megemlíteni a kukoricaböngészést is: amikor a kukorica betakarítása után néhány kukoricacső ott felejtődött a szárakon, azt többnyire szorgos gyerekkezek szokták összeszedni. Ők bizony megdolgoznak azért, hogy hozzájussanak a különben veszendőbe menő kukoricához, és ezzel senkinek nem okoznak kárt.
Ők – miként a szekérről lerázódott almákat felkapkodó gyerekek is – megdolgoztak ezért, senki kárát nem okozva, így joggal mentesülnek a megbélyegző „potyázás” szó alól.
Akárhogy is volt – és van –, a potyázás szót kimondva a potyázókat rendszerint jogos kritikával, valamiféle szemrehányással illetjük. És aki e fejtegetéshez a mesterséges intelligencia eszköztárát is igénybe vette (jelen esetben ennek az írásnak a szerzője), azt a potyázó jelzővel talán joggal illethetjük.
Dr. Kölcsei Tamás
„Nemzetünk egész jólléte mezei gazdaságunk virágzásától függ. Nemzeti erőnket emelhetné, ha nemeslelkű nagyjaink bölcs intézkedésekkel a mezei szorgalom ügyét legszentebb...