Forradalmian új módszer a rákgyógyításban: a betegek saját immunrendszere végezhet a tumorral

Egy éven belül megkezdődhet a kiterjedt klinikai tesztelése annak az új módszernek, amelyet a kemoterápia felfedezése óta a legnagyobb lehetőségnek tartanak a daganatok elpusztítására. Az úgynevezett T-sejtes terápia az immuno-onkológia, azaz a test saját védekezőképességét kihasználó rákgyógyítás eredményein alapul.

Legalább száz, előrehaladott rákbetegségben szenvedő beteg vesz majd részt abban a kísérletsorozatban, amelyet 2016 végén vagy 2017 elején kezdhetnek meg Európában és az Egyesült Államokban. Olyan alanyokat fognak kiválasztani, akiknek úgynevezett szolid vagy körülírt, azaz nem a vérsejtekhez köthető tumora van, és akiknél a hagyományos módszerek már nem működnek.

Ez lesz az úgynevezett T-sejtes terápia első nagy tesztje, amely a viszonylag új területnek számító, de rendkívül gyorsan fejlődő immuno-onkológia területéhez tartozik. Az immuno-onkológia lényege az, hogy a kutatók a test saját védekezőképességében rejlő lehetőségeket használják a daganatok elleni harcban. A T-sejtek vagy T-limfociták a fehérvérsejtek egyik típusaként az immunrendszer alapvető fontosságú részei, mert az a feladatuk, hogy megtalálják és megsemmisítsék a szervezetbe jutott kórokozókat. A kutatók úgy gondolják, hogy a T-sejteket lehet úgy manipulálni, hogy a rákos sejtekkel is felvegyék a harcot.

A T-sejtes terápiát már tesztelték nem körülírt tumorokon, például leukémiásoknál, és lenyűgöző eredményekre jutottak. Az egyik leghíresebb eset egy egyéves kislányé volt, aki a leukémia egyik nagyon agresszív, gyógyíthatatlannak tartott fajtájában szenvedett. A kislány genetikai úton megváltoztatott, donor fehérvérsejteket kapott egy londoni kórházban, amelyek megmentették az életét.

760x0T-sejtekkel foglalkozó rákkutató laboratórium. Illusztráció (fotó: BSIP Getty Images)
A kutatók remélik, hogy a terápia a körülírt tumorok esetében is működni fog: itt azonban nehezebb dolguk lesz a T-sejteknek, mert a tumor belsejében jobban el tudnak rejtőzni a rákos sejtek. A mostani kísérletekben nem donorsejteket fognak használni, hanem a beteg saját fehérvérsejtjeit. Ezeket génsebészeti úton arra programozzák majd be, hogy támadják meg a rákos sejteket, majd visszaengedik őket a tesztalanyok véráramába.

A félmilliárd dolláros kísérletsorozatot az Adaptimmune nevű biotechnológiával foglalkozó cég a GSK nevű gyógyszergyártó óriással közösen fogja végezni. Ez már nem az első ilyen együttműködés, amelyet immuno-onkológiával foglalkozó kisebb cégek kötnek gyógyszergyártókkal: a T-sejtes terápiához hasonló kezelések piaca a jövőben jelentősen bővülhet, és az elemzők szerint évente akár több tízmilliárd dollárt érő üzlet is lehet belőlük.

Forrás: The Independent

tabs-top
More in Életmód
A hosszú élet titka a tányérunkon hever

Elkerülhető betegségek Szerző: Dr. Boros Szilvia Partner: HáziPatika.com Mi a hosszú élet titka? Konzerválható a fiatalság? Leginkább rajtunk múlik, senki máson. Címkék: anti-aging,...

Close