Felejthetetlen tragédia Korfun

Előre bocsájtjuk: csakaz erősebb idegzetűek olvassák el a rendhagyó nekrológunkat!!! A Gősi Zoltán elhíresült tragédiájáról szóló cikkre bukkantunk az Újságmúzeum hasábjain, amely a sajtóorgánum második legolvasottabb írása ebben az évben. Ezért nagy együttérzéssel és tisztelettel magazinunk is közreadja a történteket külső munkatársunk jóvoltából.

Emlékeztetőül annyit, hogy immáron 25 éve, hogy a görögországi Korfu szigetén a magyar Gősi Zoltán kimentett a háborgó tengerből egy fuldoklót, őt viszont elnyelte a mélység. A menyasszonya a sziklákon állva nézte végig szerelme utolsó pillanatait. Zoltán 26 éves volt csupán, az édesanyja pedig a tragikus halál után fordult az írás felé és lassan húsz éve ír verseket gyermekének. Szívszorító a visszaemlékezés.

Pedig minden annyira szép volt. Zoltán és a menyasszonya elő nászútra érkeztek a csodás görögországi szigetre az ezredforduló júliusában. A fiú hosszú ideig spórolt, hogy elvihesse szerelmét álmaik nyaralására. Imádták egymást. Ott, a csodás szigeten fogalmazódott meg Zoltánban az is, hogy gyermeket szeretne kedvesétől. Fürödtek, nagyokat sétáltak és minden pillanatban fogták egymás kezét.

A tragédia egy szombati napra esett. A tenger a kevésbé szép oldalát mutatta, így abban maradtak, aznap nem fürödnek, hanem sétálnak egyet a Canal d’Amournál, a szerelmesek csatornájánál. Így is tettek, ám a sziklás, meredek part mentén arra lettek figyelmesek, hogy mindenki a mélybe tekint. Volt, aki még kiabált is. Odamentek és egyből látták, egy fiatal fiú hánykolódik a több méteres hullámok között. Mindenki csak nézte. Hősünk Gősi Zoltán azonban nem, pillanatok alatt döntött és a fiú után ment a háborgó tengerbe. Aztán még valaki követte őt. A meggondolatlan gyereket kitolták a meredek partra, ám ekkor, mintha még inkább tombolni kezdett volna a tenger. A másik életmentőnek sikerült kimásznia egy ledobott kötélbe kapaszkodva, Zoltán viszont hiába próbálta elérni, mindig elsodorta a háborgó víz. Aztán egyszer csak elmerült – ráadásul örökre.

A menyasszonya pedig ott állt lemeredve és már tudta, nincs tovább. Nem lesz esküvő és gyerekek, nem lesznek nagyszülők sem. Nem lesz már semmi a kegyetlen életben – ami felfoghatatlan. Zoltán szüleit hamar értesítették, ők pedig az első repülőgéppel Korfura mentek. Pontosabban az édesapja és a testvére, mert csak két hely volt a gépen és úgy érezték, szükség lehet Zoltán testvérének nyelvtudására. Az édesanyja otthon maradt. Elmondhatatlan fájdalommal. Sokáig nem találták meg a hős magyar életmentő testét. Amikor viszont igen, pont ott volt az édesapja. A parton simogatta a fia fejét, majd felhívta telefonon az édesanyát, aki annyit mondott, hozd haza a kisfiunkat. Megtette. Győrben, a család lakhelyén kísérték utolsó útjára.

A család és a fiú szerelme képtelen volt feldolgozni a feldolgozhatatlant. Egy orvos ajánlotta az édesanyjának Valinak, hogy ne gyógyszerekkel próbáljon megnyugodni. Így kezdett el előbb leveleket írni a fiának, később verseket és az öngyógyítás vezetett oda, hogy ma már elismert költőként jegyzik az asszonyt. Gyorsan megjegyezzük: bár ne kellett volna írnia sosem…

A megrendítő mélységű írásokat a saját internetes oldalán hozta nyilvánosságra. Nem lehet könnyek nélkül elolvasni az Aludj kisfiam című versét sem, amelyhez egy képet tett, ahogy a fia sírjánál ül: „Csitt, csak hallgass, a szív szava szól: szeretlek kincsem!, hallod valahol? Csöndes a sírkert, lobban a láng, altatót dúdol az édesanyád.”

Gősi Vali ma is minden nap megemlékezik a hős gyermekéről. Zoltán ugyanis a közelmúltban  ünnepelte volna a 45. születésnapját. Ha a tenger nem veszi el – a szerelmével, a gyermekeivel és csodás emlékekkel. Az édesanya, aki hihetetlen erős ember, még azt is megköszönte nem is olyan régen, hogy valaki egy rózsacsokrot tett a fia sírjára. Némi vigaszt jelent számára, hogy a másik gyermeke, azóta már unokával is megajándékozta a családot.

Utóbb derült ki az is, hogy azon a környéken évente négy-öt ember fullad meg a tengerben azért, mert felelőtlen – de életmentőt még sosem ragadtak el a hullámok. Egy emlékhelyet is állították Zoltánnak ott, ahol elnyelte a tenger. Ha Korfu szigetén járnak, akkor – önfeledt nyaralás ide vagy oda – menjenek el a Canal d’Amourhoz és tegyenek egy szál virágot az emlékhelyre. Megérdemli az a fiú, aki feláldozta a saját életét azért, hogy más szíve tovább doboghasson. Ő a mi igazi hősünk. Nyugodj békében, Gősi Zoltán!

D. B.

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék