Így farsang táján hóembernek öltözött régi ismerős köszönt rám széles vigyorral, egy bevásárló központban. Hószín kötött sapka –
fülig lehúzva, tejfehér pufi dzseki, jégkarc buggyos nadrág, és
hegyjáró csizma volt alkalmi öltözéke. Kezében várakozóan üres, veretes
vászonkosár
Hétköznapi életünk eseménytelen napirendjén túljutva
váratlanul megkérdezte : Van – e Már Kecskétek ? Sejtelmes arccal néztem rá;
vajon mi teszi aktuálissá ezirányú érdekkődését. Előzmény nélküli kérdéséhez hozzátartozik, hogy területünk ugyan volna akár egész
nyáj számára, de szakértelem, ólak, hozzáállás ? . . .
Aztán elmondta, hogy jól megy a panziójuk, az ünnepek alatt
is voltak vendégeik, nagyon elégedettek,jövőre csak ide jönnek, puszit, és
kedves ajándékot adtakHibrid autójuk suhan az üt felett, benzint
termel, és még jut eladásra is. . .
Hogy ne soroljam tovább hőstetteit, közbe vágtam; hát
kecskénk az nincs, de van fekete párducunk – mindjárt meg is nyugtattam, hogy
miákol, dorombol, hisztis, műegere van, tizennyolc órát alszik,
teljes ruhatára egy sötét öltöny, mely ragyog, mint fény az éjben.
A hallottak úgy megviselték, hogy nem csak nekem, de a
boltnak is hátat fordított,majd feldúlt arccal távozott.
(keretes kosara bánatosan billegett bal karján, – na ebből kajálj
büszke gazdám!)
Azóta mekegni tanulok,kecskeszakállat növesztek négykézláb
mászkálok, azon töröm a fejem, hogy miként, és miből nyissak panziót,
cseréljem le öreg, mániákus kizöldült autómat, hova és miért
ültessek káposztát, ha érés elött úgyis lelegelem.
Az eset után macskám hangosabban dorombol, többet hízeleg, és átadja helyét a kanapén !
Balassa Zoltán
Farkas Misi, sokunk régi barátja, uszodai fazon, jazz-zongorista pár éve eltűnt, majd holtan találták. Az írásban egy volt ifjúsági vízilabdázó...