Élsportrolók gálája az Urániában

Az egyetemi sportélet számára fontos feladat, hogy megtartó erő legyen a sportolni vágyó fiataloknak – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az Év Egyetemi Sportolója közelmúltbeli gáláján, amelyen több mint 150 sportolót, köztük világklasszisokat díjaztak.

Senánszky Petra

A világversenyeken kiválóan szerepelt egyetemisták között díjazták – a híresebbek között – az úszó Milák Kristófot (Edutus Egyetem), a kajakos Lucz Annát (Budapesti Gazdasági Egyetem), a vívó Pusztai Lizát (Eötvös Loránd Tudományegyetem), az úszó Verrasztó Evelynt (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) és az uszonyosúszó Senánszky Petrát (Debreceni
Egyetem).
Jelenleg tizennyolc éves korban nagyon sok igazolt sportolót veszít el a magyar sportélet. Az érettségiző magyar fiataloknak több mint a tíz százaléka, nagyjából tízezer fő sportol
versenyszerűen tizennyolc éves koráig. Ezeknek a fiataloknak közel 85 százaléka, tehát körülbelül 8500 fő az érettségi környékén, illetve utána a pályaválasztás miatt abbahagyja a
sportolást. Következésképpen az egyetemi sportélet számára fontos feladat, hogy megtartó erő legyen a sportolni vágyó fiataloknak. Továbbá képesnek kell lennie arra, hogy megnyerje azokat, akik egy időre elhagyták a sportpályákat vagy épp egyetemi hallgatóként kapnak kedvet az aktív sportoláshoz. Az egyetemi sportélet közösségteremtő erővel is bír, az intézményekben barátságok születnek, ahol a sport összekötő kapocs lehet. A díjazottak között felnőtt Európa- és világbajnokok is vannak, ami azt bizonyítja, hogy ezek a versenyzők felelősen gondolkodnak a jövőjükről.
Mocsai Lajos, a MEFS elnöke összegezte a leköszönő esztendő rangos versenyeit, az azokon elért magyar sikereket. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára
megemlítette, hogy a 2024-es Európai Egyetemi Játékoknak Magyarország lesz a házigazdája, ahol két egyetemi város, Miskolc és Debrecen bizonyíthat.
Az egyetemek közötti Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lett a második, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem pedig a harmadik.
A harminc esztendejéhez közeledve Senánszky Petrát ezúttal egyként kiemelve a személyes ismertség kapcsán elmondjuk, hogy fő célja a párizsi olimpia, így az idén Birminghamben
sorra kerülő Világjátékok után újra a medencés úszásra koncentrál majd, hogy valóra váltsa álmát.
A példaértékű élsportoló legjobb eredményei: kétszeres Világjátékok győztes, tizennégyszeres felnőtt Világbajnok, hatszoros felnőtt Európa Bajnok, kétszeres junior
Világ-, és Európa Bajnok, az 50-, 100-, 200, és a mix 4×100 méteres uszonyos gyorsúszás felnőtt világcsúcstartója, több, mint 100-szoros korosztályos Országos Bajnok és úszó országos bajnok és országos csúcstartó.
Sz.A.

tabs-top
More in Sport
Ágnes, a magyar bajnok

Hatvanegy éves volt, amikor szakított a világ törvényszerűségeivel! Azóta egyre kevésbé vonatkoznak reá a megszokott, és köztudat által is elfogadott...

Close