Elment az „Utazó” Barátom…

Így reagált a címben jelzett férjének hirtelen elvesztésére Dr. Kalmár Hajnalka közismert szociológus, akikről már többször is írtunk a magazinunkban. Ez a kis nekrológocska egy különleges nap után született meg a fejemben (másnap hajnaltájt), s ezt próbálom visszaidézni – a történések sorrendjében – az alábbiakban…

Nos, az említett pénteki napon pont egy temetésről érkeztem vissza Budapestre,  közel 500 km-t levezetve. Szokás szerint rátekintettem a Facebookra, ahol rögtön az első hír padlóra küldött – íme:

Ma éjjel, július 11.-én 2 óra 50 perckor, Kabarcz Zoltán, szeretett apukám, 71 évesen itt hagyta földi életét. A végsőkig bátor harcosként küzdött, még akkor is, amikor más már régen feladta volna. Pontosan úgy ment el, mint ahogyan élt: dacolva a lehetetlennel, szeretetteljesen és még a legnehezebb pillanatokban is mosollyal búcsúzott. Temérdek ember életét változtatta meg éltében, így a gyászában is veletek osztozunk. Temetésének részleteit amint lehetséges, megosztjuk veletek, de addig is, és utána is, emlékezzetek rá úgy, ahogyan ezen a fotón látható: boldogan, melegségben, egy jóféle whiskyvel ünnepelve az életet.

A Család

 Ezek után próbáltam  visszaidézni a Zolival és családjával töltött élményeimet, amelyek sorában (mintegy másfél évtizede) életem leghosszabb, egy hónapos határon túli útja során bejártuk Venezuela és az USA féltucatnyi államának egy részét. Ami tulajdonképpen azért méltó említésre, mert Zoltán rábeszélésére kezdtem el facebookozni. Ugyanis Kaliforniában egy szobában kaptunk szállást az ottani magyar – egyetlen tengerentúli püspök – jóvoltából. 

Szinte naponta hívogatta őt Rebeka leánya,  akinek az édesapja iránti őszinte szeretete/tisztelete egy életre szólóan  bevéste magát a szívembe.

Egyébiránt a nagykörutunk negyed magammal a kinti magyarok meghívására történt, nekünk csak a repülőjegyeket kellett állnunk. S a kinti magyarokkal való találkozások apropója a Csíksomlyói búcsún való találkozásunk illetve együtt létünk volt – a Magyarok Világklubjának szervezésében. A quartettünk összetétele ekképpen festett:  pedagógus, televíziós operatőr, író és szociológus (aki fentről tekint már ránk) és jómagam egy 20 perces Erdélyben készített film riportereként.

Visszatérve a tragédiára csak annyit,  ha akkor Zoltán javaslatára nem regisztráltam volna magamat a jelenleg már mintegy 5000-es Facebookomra, talán még tudomást sem szerezhettem volna erről a gyászhírről. Sajnos a bonyolult avagy aberrált világunkban egyre inkább nehéz  eligazodni a bőséges információs halmazban. Természetesen feltételezve,  hogy ezzel – az internetes korszakunkban –  sokan vélekednek hasonlóképpen.S ami pedig a véletlenek egybeesését illeti,  szerencsétlenségemre a két gyászhír mondhatni egy napon belül ért el.

Ebben a helyzetben nehéz is megszólalni,  ezért csak egy szóval búcsúzom el a nagy utazó barátomtól:  nevezetesen a jelző az ember, csupa nagy betűvel értendően!

KÖSZÖNJÜK többedmagammal, hogy megismerhettünk – nyugodj békében!!! S akinek ajánlhatjuk a Kabarcz családról megjelent cikkeket, annak csupán ezen kulcsszó beírásával – a kereső segítségével –  kell élnie. Reméljük indokolt volt erre felhívni a figyelmet, merthogy a két szociológus könyvei önmagában is megérnek egy olvasmányt…

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék