Egy zord sízés rövid története!

A közelmúltban (február 11.-én) a szezon leghidegebb napján hívtam fel Budapestről az Intersport Síaréna műszaki igazgatóját, az időjárás viszontagságai után érdeklődve. Pár perc után sikerült elérnem a felelősségteljes munkakör irányítóját, s kaptam a választ: „ hogy ha visszafelé akarsz síelni a pályán, akkor máris indulhatsz, de a négyüléses természetesen nem üzemeltethető a viharos szélben”…

Különösen izgalmas kihívásnak ígérkezett az információ, mert „sí őrültként” gyakran szoktam hirdetni az igémet, miszerint nemcsak a habot esszük le a tortáról. Ezért a délelőtti tenisz meccsem után elindultam a fővárosból Eplénybe, ezúttal egy nappal korábban a megszokottnál egy esti síelésre.

Először is az időjárás körülményeiről dióhéjban csak annyit, hogy az akkori -9 fok az óriási szélben a hőérzet szempontjából közel háromszorosával értendő. Végül igazi zord körülmények között indulhattam el a csákányos felvonóval, a szezon legkeményebb csúszására felvértezve. Ráadásul abszolút jeges havon az erre kevésbé alkalmas kedvenc Atomic Blackeye lécemmel az S9–es helyett (sajnos már nem volt időm a cserére, holott e tény ismeretében indokolt lett volna keményebbre váltani!).

A Murphy törvénye szokásom szerint az első körben bejött. A startolásom első percében történt a nagy meglepetés, amikor mintegy száz méter után megállt a felvonó közel fél órás műszaki javítás miatt. Semmit nem tudtam tenni, csak várakozni a nagy hidegben. Hamarosan érkeztek Gergőék motoros szánnal ahhoz a legmagasabb oszlophoz, amely mellett egyedül várakoztam az amúgy kétszemélyes liften. A javításra hamarosan megérkezett az említett univerzális műszaki igazgató barátom, aki a szemem láttán mászott fel a félelmetes torony csúcsára – a görgők orvoslására.

Amit láttam, életemben sosem fogok elfelejteni: maga a feljutás is egy veszélyes művelet ilyen körülmények között, ezért tátott szájjal néztem végig a munkálatokat, miközben imádkoztam az esetleges tragédia elkerülésére. Őszintén megmondom, nem sok embert láttam – közel fél évszázados síelésem kapcsán – az ilyetén vakmerő cselekedetre. Apropó, jut eszembe: talán egy évtizede – ugyanitt Eplényben hasonló időjárásnál – egy szintén sokoldalú, erdélyi alkalmazott javítását volt szerencsém megtapasztalni „macskakénti” ügyességgel. Úgy tűnik viccesen megjegyezve, itt csak a Gyulák képesek az akrobatikus mutatványokra. Habár emlékezetem szerint az ország első számú síkomplexumának ügyvezető igazgatója is bármikor példát tud mutatni e tekintetben, ha szükségeltetik.

Nos, a hiba elhárítása után következett az újabb meglepetés, mert az Ámos-hegy tetejére érkezve hiába akartam elindulni a völgybe, nem akaródzott a start. Vagyis szembesültem hősünk intelmével. A viharos szél inkább a hegy felé taszított vissza, úgyhogy nagy magányosan csak többszöri próbálkozással tudtam elindulni a kiindulási állomásra. Természetesen ezek után csak a védettebb alsó szakaszon róttam le a kitűzött 13 körömet.
No de a harmadik felmenetnél is volt ám történés: összefutottam a köztiszteletnek örvendett Taki síoktató barátommal a beszállásnál, aki öt általános iskolás gyermekkel bajlódott a felejthetetlen viharban, hófúvással tarkítva. Ezt a feladatot pedig a profik között is kevesen mernék vállalni kezdőkkel, miként a haladóbbakkal Süti mesternek kissé könnyebb dolga volt. S ekkor veteránként joggal megkért a tanár úr segítségemre a gyerekek kiszállását illetően. A megbízást – különösen szerénységének köszönhetően , ugyan alaposan már átfagyva – természetesen emberségből és gyermek szeretetből szívesen el is végeztem. S ami a lényeg, hogy a zord nap ellenére egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtam az est végére – megköszönve a sorsnak, hogy ez megadatott…
Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
A MAGAS-ALPOK VARÁZSLATOS VILÁGA

Földrajzi adottságainknak köszönhetően Magyarország köztudottan nem nevezhető sí nemzetnek – mint például a szomszédos „sógoraink” csodás országa –, ennek ellenére...

Close