Egy teniszezés margójára…

A történet azzal índúlt, hogy Gábor barátommal hetente kétszer járunk meccsezni alkalmanként két órára. Egyik alkalommal a mellettünk lévő pályán hasonlóan két férfi ütögetett, utólag bevallom felületesen ítélve – a mozgás intenzitását illetően avagy hozzánk képest eléggé öregesen – elfogadtuk a kihívásukat egy párosra. Mivel elfogadtuk az ajánlatot, így egy hét múlva óriási meglepetésünkre kikaptunk, ugyan rövidítésben. A visszavágón mértani pontossággal ugyanolyan arányban mi győztünk. A lényeg mint kiderült, Ők mindketten anno versenyeztek: egyikőjük az OB listán, az alábbi hősünk az Újpesti Dózsa színeiben a Budapest bajnokságokon.

Nos, ezúttal Lengyel Tamásról van szó, aki 1942 december első napján Csíkszeredán született (de egy tízest minimum letagadhatna), aki a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. A remek sportember túlzottan sok versenysportba belekóstolt. Többek között az FTC –nél kajakozott, az Újpesti Dózsánál ahogy említettem teniszezett, judózott úszott és vízilabdázott, a Chinoin SC-ben asztaliteniszezett, teniszezett és focizott is, a Honvéd SE-nél atlétika, a Kőbányai Lombiknál sakk a teljesség ígénye nélkül. Sőt egyéb sportágakat is megfelelő szinten sikerült elsajátítaniai (sízés, szörf, röplabda és bridge).

Végezetül a tenisznél kötött ki, amely egyben szenvedéllyé is vált. Igyekezett minél több veterán sportolóval megszerettetni a páros teniszt. Ennek érdekében 2013-ban elkészített egy hiánypótló kiadványt „Elvek és javaslatok a salakpályás veterán páros partnereim részére” címmel. Ez a disszertáció olyan hosszúra sikeredett, hogy azt nem áll módunkban lehozni a magazinunkban. Ezt a kiadványt sajnos eddig nem tette közzé, azt csak a partnerei ismerhették meg. Azonban akit érdekel a téma, az lengyeltamas1000@gmail.com megkérheti tőle…

Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
Kolonics György Emlékfutás – október 23.

Ahogy több mint egy évtizede mindig, úgy idén is október 23-án kerül sor a Kolonics György Emlékfutásra. Az immár 13....

Close