Egy rendkívüli filmfesztivál kapcsán…

Ez év június 12-én lépett hatályba az uniós migrációs paktum. Különös történelmi irónia, hogy mindez éppen Mohács 500. évfordulójának évében történik, amelynek (a migrációs tábor miatt) az éves fenntartása akár 13 milliárd Ft-ba- is kerülhet nekünk magyaroknak. No de ezúttal nem politizálunk, miként eddig sem a harmadik évtizedünket taposva. Sokkal inkább e dátum az egyetlen unokám születésnapjára szolgáljon, amely egy híján a huszadik.

Életemben először szembesülhettem ezen a napon egy maratoni filmfesztivállal, amely a világhírű Metallica zenekar tiszteletére készült. Zömében három dokumentumfilm egybe gyűjtéséről lévén szó, amely a csapat három korszakát mutatta be a Cinema City Arénában.

Az előzményekhez tartozik, hogy a Budapesten többször koncertező Metallica ezúttal duplázott a Puskás stadionban – természetesen abszolút teltház elött. Mint zenerajongó ugyan terveztem a személyes részvételt harmadjára is, de sajnos nem találtam igazi rocker társra Márpedig egyedül nem motivált a program, ráadásul a magas feltétel (nyugdíjam egy harmada lett volna a jegy ára) azért megfontolásra késztetett. Viszont helyette – teljesen véletlenül az internetezés közepette – rátaláltam a két fellépésük közötti pénteken egy nevűkön jelzett filmfesztivál felhívására. Méghozzá az említett összeg egytizedéért, nettóban bő hatórás rekord mozizásért!

A Metallica Filmfesztivál egy különleges zenekari produkció volt, ahol egyetlen mozijeggyel három ikonikus koncertfilmet lehetett megnézni a. A program az alábbi három legendás alkotást foglalta magába:

Cliff ‘Em All: tisztelgés Cliff Burton előtt (az 1983–1986 közötti archív felvételekből), a szárnybontogatásaik elején hosszú hajjal és abszolút metálos megjelenéssel.

Cunning Stunts: a texasi Fort Worth-i koncerten egységesen teljesen rövid hajjal
(furcsának tűnt e műfajban), de a lényegre a profizmus dukál.

Orgullo (Pasión Gloria): a zenekar mexikóvárosi fellépése már a jelent tükrözi, miszerint a hajukat tekintve kettőnek (tehát felesben) még szükségeltetik a fésű.

Ha csak egyetlen számot kellene ajánlanom az olvasónak, akkor az mindenképpen ez lenne:

S ezt a napot felejthetetlennek tárolom emlékeimben, mert az írásom pillanatában már a huszadik esztendejét tapossa „egyetlen” unokám. Sajnálatos, hogy az idézőjeles utalás a realitások alapján nem fog megváltozni – de azért Isten éltesse sokáig…

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék