Egy nap a realitások jegyében.

A hétvégén (május 26-án) hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten az Autonet Mobility Show-t, amely rendezvénynek idén is a Hungexpo G pavilonja ad otthont. Az autóipar jövőjével foglalkozó szakmai nap kiemelt célja, hogy hazai szakértők segítségével átfogó képet adjon a dízeltechnológia és az elektromos hajtás jövőjéről. 

Ami a kuriózum az összejövetelen, hogy egyetlen nap alatt kap a látogató átfogó és reális képet az autóipari szakma, az üzleti modelljeiket jelentősen befolyásoló globális kihívásokról és trendekről.

A dízelbotrány kirobbanása óta jelentősen csökkent az új autók értékesítésén belül a dízelek piaci részesedése, tavaly az arány Európában már 44 százalékra esett vissza. Szinte végleg megrendítette a dízeltechnológiába vetett bizalmat, amikor az európai nagyvárosok sorra jelentették be, hogy kitiltják a dízeles járműveket központjaikból. Jogos a kérdés, hogy ezek után – a hazai használtautó-kereskedelem ismeretében – Magyarország miért nem vált mégsem dízeltemetővé – egyebek között erre is választ ad az Autonet Mobility Show-n tartott Diesel Egyesület konferenciája, amelyet a szervezők megnyitottak minden Autonet-partner számára. A Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi docense, Dr. Nagyszokolyai Iván és Kereszty Balázs tart előadást a dízel jövőjéről, illetve a Hartridge újdonságokról.

Mivel idén még nagyobb figyelem övezi az elektromos meghajtású autókat, természetesen erről fog szólni a szakmai nap második része. Az autószalonok újdonságai szinte kivétel nélkül a villamos hajtáshoz kötődnek, s a gyártók sorra jelentik be új, vagy korábbi modelljeik (teljesen, vagy hibrid-) elektromos változatait. Az elektromos járművek biztonságtechnikai előírásairól, jövőképéről Kovács Gábor (TÜV Rheinland) tart előadást. Bári Gergely (Michelisz Norbert volt versenymérnöke, M1RA WTCR csapat alapító tagja, autonóm járműfejlesztő) pedig a hajtásrendszerek motorsport szempontjából fontos tulajdonságairól beszél majd. A turbótechnika újdonságaiba „A turbó és a motor szerkezeti kapcsolata” címmel ismét Dr. Nagyszokolyai Iván ad bepillantást. Emellett olyan témákat is megvitatnak a szakértők, mint a kárrendezés (Györgydeák Balázs és Sesztakov Viktor, Audatex Magyarország Kft.) vagy akár az autófényezés jövője és irányvonalai (Pawel Wojciechowski, Akzo Nobel).

Az Autonet Oktatási stand programja keretében a járműklíma-rendszerek új hűtőközegeit ismerteti Bakó Krisztián (Linde Gáz Magyarország Zrt.), emellett az R1234yf hűtőközeg gyakorlati alkalmazásának előnyeit és buktatóit mutatja be Ruzsa János, az Autonet mérnök – oktatója.

„A rendezvénysorozatunk célja ügyfeleink lojalizálása, a világ legnagyobb autóipari beszállítóival történő kapcsolatok erősítése és mindenekelőtt az, hogy szakmailag felkészültté tegyük az autószerelő társadalmat. Ezért is kiemelkedően fontos és nagy érdeklődésre tart számot az Autonet Mobility Show Fórum tere és Oktatási standja. Cégünk évről évre így igyekszik megmutatni mindazt a páratlan értéket, amit vállalatunk képvisel a hazai és nemzetközi automotív piacon” – mondta Christian Doser, az Autonet Import Magyarország Kft. ügyvezetője.

Sz. A.

tabs-top
More in Science & tech
Párbeszéd a múlttal

Emlékezés Borzsák Istvánra, a magyarországi klasszika-filológia klasszikusára Beszélgetés dr. Dörömbözi János eszmetörténésszel Dörömbözi János az utóbbi időben tankönyvszerzőként, középiskolai és...

Close