Vári Zsófiát egy kiállítás kapcsán ismertem meg, aki figyelmességével és kedvességével hívta fel magára a figyelmet. Rövid csevegést követően kiderült róla, hogy egy ismert festőművésznővel hozott össze a sors. Majd kíváncsiságból megtekintettem a honlapját, amely már indokolta, de még inkább erősített abban: megérdemli magazinunkban is a bemutatását!
– Kérem, röviden mutatkozzon be olvasóinknak!
– Nos, 1986 szeptemberében születtem, de már általános iskolában észleltem, hogy néhányaknak tetszik, amit rajzolok. Szüleim elvittek rajzszakkörre, ahol az olajpasztellezéstől a szobrászkodáson át arra emlékszem, láncban dohányzott az oktató művész és művészfelesége. A teátrum – színjátszás – is vonzott, ez a középiskolában csúcsosodott ki, de mondhatni azonos érzelmi hevülést éreztem mind színpadon, mind egy tőlem különböző – másik ember jó festménye láttán, illetve mikor én rajzoltam avagy festettem.
Olasz nyelv volt a Toldy Gimnáziumban a második nyelvem, ezt gyorsan megtanultam,mivel vonzott az olasz művészeti hagyaték, meg maga az egész Olaszország. Miközben nem vettek fel a Magyar Képzőművészetire, elkezdtem az ELTE olasz szakát. Persze ez ,,nem a minden volt számomra”, szerzett olasz barátok meglátogatása közben elmentem a milánói Brera-ra, ami már középiskolai művészettörténeti kirándulásom során lenyűgözött és kifundáltam, hogy oda fogok járni.
– No és sikerült a nagy terve?
– Szerencsémre igen a válaszom. Csodás, érzelmekkel teli éveket tölthettem Milánóban. Azon az egyetemen, ami nemzetközi és minőségi festészeti élményt adott, s szabad voltam, mint a madár. Természetesen szüleim támogattak és kiállítottam, még önállóan is egy színházi munkám kapcsán, ahol a fázisképek be fotózásával készítettem a díszletet. Ez egy úgymond animáció-szerűen vetített genezis volt. Ez a Quartett c. képem a ,,Vogliamovivere Punto di Fusione” ,,Élni akarunk” összművészeti fesztiválon, 2011-ben valósult meg. A festészetben tulajdonképpen portrékat készítettem egy saját magam által megszerkesztett többnyire színes világban, s hangulatokat örökítettem meg, emberek vagy terek kapcsán.
– Gondolom azért hiányzott Magyarország és a családja is a megváltozott életében?
– Így igaz, hamarosan hazajöttem Milánóból (akkor 26 éves voltam) és egy ideig nem nagyon találtam a helyem. Festeni viszont szerettem és elkészült például a Párkeresés c. kép, amely a volt középiskolás tanárom, G. István László költő verséről kapta a címet. Ugyanis tudtam kiállítani az előadásain, sőt felolvasásokat is tartott a kiállításaimon.
– Nagyon sokoldalúnak tűnik a Művésznő. Kérem avasson bele az egyéb tevékenységeibe is!
– Kis naplószerű festmények mellett vásznakat is készítettem és készítek jelenleg is. Filmdíszletként több helyütt szerepeltek a képeim, még falfestményt is készítettem Szardínián, San Sperate-n, ahova Kleb Attila fotósnak köszönhetően jutottam el Filmes munkáim voltak egyebekben (vendéglátás és tolmácsolás), de munkatapasztalataim mellett a főcsapás a festészet maradt. Megrendelések és olyan képek eladása, amiket magamtól festek de tetszést nyernek. Ahol megfordulok, mindig azon gondolkodom, miként lehetne a színeket-festményeket a térbe bevezetni.
– Érdekel a hogyan tovább is!
– Még 28 évesen Párizsba mentem Erasmus-szal az Elte olasz szakának befejezése közepette. Ott írtam a diplomám és ezzel az apropóval – mivel Párizsban élő kortárs olasz festőkről írtam, s megismerkedtem Valerio Adami-val és Lorenzo Mattotti-val. A nyarat a Côte d’Azur-on töltöttem, egy sclerozis-beteg hölgy egyik segítője voltam és nála festhettem. Mostanában egy szabadúszó társaság megkeresésére egy készülő számítógépes játék minden kis elemét kell megfestenem saját stílusomban. Közel három éve (2017 decemberében) született meg a lányom. Azóta többnyire ezek a kis festések vannak: egy-két rendelés meg egy befejezetlen kép…
Színekben csorduló érzelmek, remegő sárgák és örvénylő vörösek, zuhanó kékek és zöldek borítják a nagyalakú képeket. A figurák meztelenül összekapaszkodnak vagy épp a semmibe nyúlnak,s tétován tapintják egymást. A párok mögött elmosódott arcok, fejjel lefelé lóg a fájdalom, ordít a féltékenység, miközben eszméletlen a szenvedély – röviden ennyi Zsófi arc poetikája!
Szalay Attila
A magyar Szakács és Cukrász Nemzeti Válogatott bronzérmet szerzett a „Séf asztala” (Chef’s Table) és a „Nemzetek Étterme” (Restaurant of...