Történelmi ismereteinkből, de főleg a nácizmus kegyetlenségeit felidéző filmekben a katonák, különösen az SS-esek által elkövetett sok kegyetlenséget, szörnyűséget láthatunk. Ilyenek láttán nehéz elképzelni, hogy a brutális német katonák között akadt egy jóságos, művelt, vallásos katonatiszt, egy olyan valaki, aki a legvadabb időkben Varsóban embereket mentett meg, jobbára élete kockáztatásával. De ki is volt ez a csodálatos ember, „ember az embertelenségben”?
Wilm Hosenfeld (teljes nevén Wilhelm Adalbert Hosenfeld) százados neve sokáig alig volt ismert, lényegében a világhírű lengyel rendező: Polanski érdeme, aki a Zongorista (The pianist) című filmben mutatja be a tehetséges zsidó zongorista. Szpilman bujdosását, éhezését, szenvedéseit, örökös menekülését a kegyetlen náci katonák, főleg SS-ek elől.
A híres zongorista csaknem két éven át különböző lakásokban bujkált. Kivétel nélkül csak kegyetlenséget tapasztalt a rejtőzködése és bujdosása során. Érthető, hogy minden német katonától rettegett.
Amikor az oroszok már Varsó bevételéhez készülődtek, Szpilman súlyosan megbetegedett. Az éhségtől és szomjúságtól haldokolva annyi ereje sem maradt, hogy egy konzervet kinyisson. A németek elől egy padláson rejtőzött. Végül egy német tiszt rátalált; Szpilman azt hitte, vége az életének. A tiszt azonban ételt és italt adott neki. Amikor az oroszok megérkeztek a városba, a nagylelkű tiszt – miután télikabátját nekiajándékozta a didergő zongoristának – csapataival együtt hátravonult.
Ez a bátor, segítőkész katona kezdetben, a náci hatalomátvétel előtt még szimpatizált a náci ideológiával. 1935-ben belépett ugyan a náci pártba, de később kiábrándult annak politikájából, különösen, amikor látta, hogyan bánnak a nácik a lengyelekkel és a zsidókkal. Naplójában iszonyattal és felháborodással írt a lengyel zsidók módszeres gyilkolásáról.
Lengyelország német megszállásának kezdetén a Lódz melletti Pabianicéban egy hadifogolytábort irányított, majd 1940 őszétől Varsóban szolgált. Varsói tartózkodása idején a Wehrmacht által használt sportlétesítmények egyik felügyelője volt. Ilyen minőségben az általa kiadott hamis okmányoknak köszönhetően számos – a Gestapo által veszélyeztetett – lengyelt tudott „legálisan” az intézményeiben (főleg stadionokban) foglalkoztatni.
A varsói felkelés idején Hosenfeld százados megmentette Szpilman lengyel zongorista és zeneszerző életét, ételt és meleg takarót vitt neki, így biztosította pár hétig az életben maradását. Ő és még néhány tiszttársa együtt érzett a németek által megszállt lengyelekkel, köztük a zsidókkal, és nagyon szégyellték a honfitársaik tetteit.
Egyébként mélyen vallásos, művelt értelmiségi családból származott és ezt a mentalitást élete végéig megőrizte. Lengyelországi évei alatt a katonákra vonatkozó tiltás ellenére bátran járt templomba misére, sőt mélyen hívőként áldozáshoz is járult.
A hódító, leigázó németek által mélyen megvetett lengyelek közül sokkal nem restellt (mert!) barátkozni, sőt a lengyel nyelv alapjait is próbálta elsajátítani. A lengyel hadifoglyok közül párnak sikerült segíteni. Így egy Leon Warm nevű zsidó rab Trebinkából, a haláltáborból, csodával határos módon megszökött. Hosenfeld hamis iratokkal látta el – megmentve őt a biztos haláltól. Egy Antoni Cieciora nevű – Gestapo által körözött – papot is hamis iratokkal ellátva mentett meg.
Mint művelt ember – végzettségére nézve tanár – naplót vezetett, naplóját ruhacsomagban rejtve küldte feleségének. Naplójában a katonák általi szörnyűségeken elborzadva többek között ezt olvasni: „A zsidók szörnyű tömegmészárlásainak elkövetői állatok! A háborút elvesztettük. Bűnösök vagyunk. Nem érdemlünk kegyelmet vagy könyörületet.„
De mi lett a háború végeztével a hős embermentő századossal és a megmentettek közül a legismertebbel, Szpilmannal? A zongorista 88 éves korában 2000-ben halt meg – a háta mögött sikerekben gazdag zenei múlttal. Nem feledkezett el megmentőjéről és mindent megtett annak felkutatására, majd megmentésére.
Sajnos Hosenfeldet a szovjetek 1945. január 17-én foglyul ejtették, a hadbíróság 1950-ben Minszkben 25 évi börtönre ítélte. Megmentése érdekében Szpilman kitartó akciójához számosan csatlakoztak. Kérelmezték, hogy vegyék figyelembe az orosz fogvatartók Hosenfeld hős embermentési érdemeit. Szpilman személyesen még a lengyel titkosrendőrség nagy hatalmú főnökét, Jakub Bermant is felkereste, hogy az illető járjon közbe a szovjet elvtársainál Hosenfeld felmentésére. Igaz vagy nem igaz, Berman elvtárs a közbenjárást a szovjet elvtársainál eleve feladta, mondván, hogy ha az illető (mármint Hosenfeld) Lengyelországban raboskodna, semmi gond nem lenne, de „szovjet elvtársaink a Szovjetunióban nem fogják kiengedni Hosenfeldet.”
1952-ben szörnyű körülmények között a fogoly agyvérzésben meghalt. Megváltás lehetett ez neki! Halálát követően a hálás lengyelek – ha már kiszabadítani nem tudták – érdemei utólagos elismerésére mindent megtettek. 2007-ben a legmagasabb lengyel posztumusz kitüntetést Hosenfeld fia és lánya vette át a köztársaság elnökétől.
A Jad Vasem holokauszt emlékközpont a Világ Igaza emlékérmet ítélte oda neki, mely érmet és oklevelet 2009-ben vehette át a fia (H. Detlev) Berlinben.
2011-ben azon a házon emléktáblát avattak (Hosenfeld lánya jelenlétében), Szpilman és Hosenfeld emlékére, mely házban a háború végét töltötte bujdosásban
Szpilman és ott látta el élelmiszerrel, ruhával megmentője a bátor német százados.
Szép és megható történet, hogy a hős német százados és a megmentett híres zongoraművész gyerekei között bensőséges kapcsolat alakult ki – méltó folytatásként a két kivételes ember (apjuk) kapcsolatának. A közös gyermeki emlékezés betetőzéseként az utódok Hosenfeld/Szpilman emlékérmet is alapítottak.
Dr. Kölcsei Tamás
A levegő urának lenni bizonyára jó érzés. Kiss Tibor székesfehérvári pilóta Szegeden született 1953–ban, tehát ő jelenleg a megérdemelt nyugdíjas...