ÉDESANYÁK, NAGYMAMÁK NAPJA

Magyarországon a XIX. század végén, a XX. század elején volt egy kicsi település Ikrény. Iskolája csak egy teremből állt, osztatlan formában egyetlen pedagógus oktatta írásra és olvasásra az uradalom körül épült cselédlakásokban élő gyerekeket. Egy kántortanítónak és feleségének 14 gyermeke született, ezért az iskolában 3-4 gyereknek mindig az apuka volt a Tanító Úr.

Most a XXI. században, már senki nem emlékezne erre az oktatási formára, ha a Televízió több csatornáján, nem kísérhetnénk figyelemmel a „Vártalan utazás” (Road to Avonlea) filmsorozat ismétléseit. A történet másik földrészen Észak Amerikában, a Kanadához tartozó Prince Edward-szigeten, 1903-tól, a képzelt Avonlea városban játszódik. A Tekintélyes King Családból egyszerre 3 gyerek is jár az iskolába, ahol a nagynéni Miss Hetty King a tanítónő, aki egyben elárvult unoka húgáról Saráról is gondoskodik. Otthon, mint szerető nagynéni, az iskolában, mint nagyon szigorú pedagógus.

A filmsorozat többszöri ismétlését nézve. a fiatalokban felvetődhet a kérdés, vajon Magyarországon is volt olyan kicsi falu, ahol a kis egy tantermes iskolában egy osztályban ültek a legkisebbek a legnagyobbakkal és tanultak, egyetlen tanítótól, vagy tanítónőtől.

Igen volt, lehet, hogy nagyon sok helyen az országban, mert a Magyar Közoktatás 1867 óta biztosította a 6 osztály elvégzését, minden magyar gyermek számára. Mi lett az így tanuló gyerekekből, mire vitték az életben? Jó lenne tudni, de valószínű az egy pedagógustól a legtöbbet megkapták, ami fontos volt számukra az életben, az írást, olvasást, számtant és a szeretetet egymás iránt, a kíváncsiságot a történelmünk, irodalmunk és a természet iránt. Nem magoltak, hiszen alig volt tankönyv, viszont megtanultak önállóan gondolkodni… Mert az oktatás nem központi irányelvek, utasítások alapján folyt, hiszen falusi környezetben egész más ismertekre volt szükség, mint a forgalmas városokban, gyárak közelében. Az alkalmazkodást azonban jól megtanulták, hiszen éhínség, járvány és 2 világháború söpört végig az országon.

A Rába és Rábca folyó között fekvő Ikrény, Győrtől 10 km-re, a vasúttól és országúttói 3-5 km távolságra volt. Falunak nem lehetett mondani, mert nem volt temploma, csak az 1700-as évek végén épült Lamberg-Merán-kastélyban és mellette fekvő kolostor boltíves épületében kialakított kápolnája, egy orgonával, és egy tantermes iskolája. A nagyobb falvakból jött át vasárnaponként egy káplán a római katolikus misét celebrálni, és gyóntatni, feloldozni, áldoztatni.  Nem volt orvosi rendelő, egy bába-asszony látta el a szülő nők körül a teendőket.

A nádfedeles tanító lakásban a századfordulón Glavanits János (Vulkapordány 1824. 01. 05. – Ikrény 1851. 06. 16.) volt a tanító, aki 1856. aug. 12-én kapta meg tanítói bizonyítványát. Lányát, Glavanits Teréziát (Ikrény 1867. 06. 12. – Győr 1944. 09. 08), megszerette Tóth Mihály fiatal tanító.

Tóth Mihály élete nehezen indult.Apja, Tóth István (1824 -1874) Simor János majd 1867-től Zalka János püspök idejében a Győri Székesegyház „Püspökvár” megbecsült kocsisa, portása, mindenese volt. Felesége Ungerhoffer Elisabeth (1829-1879) volt. Fiuk Győr – Szabadhegyen született 1858 aug. 29-én, de gyerekként gyakran segített apjának a Győri Püspökvárban. Az okos kisfiura felfigyeltek a Székesegyházban, és a Püspök is biztatta, hogy tanuljon, legyen tanító. Tóth Mihály a Győri Kir. Kat. Tanítóképző I. évfolyamának záróvizsgáját 1878. szept 6-án letette, majd évente már csak munka mellett, magánúton tanulhatott és 1883. március 1-én tanítói oklevelet szerzett. Közben segédtanító, 1880 szept 1 – 81. júl 3.-ig Farádon, 81. szept 1-től 83. jún. 30-ig Horváth-Kimlén. Megismerte az ikrényi tanító lányát, Glavanits Teréziát, és 1886. 06. 17-én összeházasodtak. Esküvőjük után a fiatal tanító Sokorópátkán, később Ikrényben tanított. A fiatal kántortanító feleségének 20 éves korától, 40 éves koráig 14 gyermeke született, az egy szoba konyhás tanító lakásban, egy bába segítségével.

 A gyerekeik közül 3-4, mindig tanuló volt az iskolában. A nagyobb gyerekek segítettek a kicsik, az újszülöttek ellátásában, dolgozgattak Édesanyjukkal a tanítói illetményhez tartozó földön, a ház körüli kertben, a baromfiudvar és az 1-2 tehén ellátásában, hiszen a frissen fejt tejre mindig szükség volt. Az Édesanya ismeretlenül is átérezte Lotte Bailyn bölcs mondását: „A legjobb szerep, amit egy anya alakíthat, azonnali elérhetőség, folyamatos jelenlét nélkül.”

Az I. Világháború, a hátországban is éreztette hatását, az éhezés, a spanyolnátha és torokgyík megtizedelte a gyermekeket is. A 14 egészségesen született gyermekből 2 kislány és 3 fiú nem érte meg a felnőtt kort. A lányok közül Gizella (1891 okt. 4 – 1970. máj. 2) Győrben tanítónői oklevelet szerzett és Felsőőrön (Oberwald) tanított nyugdíjba vonulásáig. A Trianoni béke elszakította a családtól, osztrák állampolgár lett, nyugdíjasként Bécsbe költözött.  Először 1953-ban jöhetett haza, ekkor 6 testvér – Gizella, Zoltán, Aranka, Erzsébet, Piroska és Valéria találkozott és felkereste a régi tanító lakás pusztuló épületét. A II. VH még jobban szétszórta a családot, és a házasságokból csak 2 fiú és 5 lány unoka született.  A déd- és ük-unokák száma azonban a békeidőben már megsokszorozódott.

Ikrény azóta sokat fejlődött, az unokák is csodálkozva nézik az interneten a mai képeket az iskoláról, a templomról a modern kényelmes lakásokról. Ezt a fejlődést talán, az 1970-es években, a Győri püspök látogatása indította el.

Édesanyák, nagyanyák napján hálával és szeretettel emlékeztem vissza, az ikrényi kántortanító feleségére, a Nagyanyámra, és Piroska lányára az Édesanyámra:

Dr. Véghelyi Klára

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék