A bioremediáció gyakorlata a világ számos fejlett országában már igen elterjedt. Ez a kifejezés a környezetszennyezés biológiai beavatkozás segítségével történő felszámolását jelenti, más szóval a biológiailag beontható átalakítható szennyezések eltávolítását. A módszer alkalmazásához általában mesterségesen felszaporított mikroorganizmusokat szoktak felhasználni, de gyakran hallunk a növények hadrendbe állításáról is.
Reménytelennek tűnő helyzet
A fitoremediáció szép gyakorlati példáját mutatták be kaliforniai kutatók, amikor is kaktusszal próbáltak termékennyé tenni a Joaquin völgyében lévő terméketlen, tengeri üledékkel, agyagpalás formációkkal tarkított, szelént és más ásványi anyagokat tartalmazó területet. Ezen a vidéken főleg a szelén okoz súlyos környezetszennyezési gondokat, mivel e száraz vidéken nélkülözhetetlen öntözés a szelén kimosódását idézi elő. Az elfolyó vízben lévő szelén pedig – ha a szennyezett víz a vízelvezető árkokba kerül – a halakra, vándormadarakra és a vadvilág egyéb állatfajaira toxikus hatású. Maga a szelén legtöbbször toxikus, bár a növényvilágban egyes esetekben kedvező hatású is lehet. A szelénfelesleg a növényekben klorózist, súlyos növekedési zavarokat, terméscsökkenést, sőt teljes pusztulást is okozhat. Az USA-ban egyes ilyen talajokon a legelő állatoknál ún. alkáli betegséget okoznak.
A silány minőségű, szennyezett terület regenerálásában igen hatásosnak bizonyult a szárazság-toleranciájáról ismert fügekaktusz, más néven: medvetalp – indiai füge (Opuntica ficus-indica) a kaktuszfélékhez (Cactaceae) tartozik. Nagy termetű (2-6 m), évelő növény. Hajtásrendszere sokszorosan elágazó, szártagjai lapítottak, tojásdadok. Igen gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban. 17 fajta aminosavat tartalmaz, melyből 8 létfontosságú. A fenti összetétel gyakorlati jelentősége abban mutatkozik meg, hogy pozitív hatást gyakorol az anyagcserére és az emésztésre. Amerikában Kanadától Patagóniáig honos.
Fügekaktusz csodaereje
A fügekaktusz gyümölcse manapság tuna néven (mi lófügének nevezzük) kerül világszerte a paicra. A mai Mexikóban a kukoricával és tequila agavéval egyetemben.a legjelentősebb táplálék.. Tuna termelő régiók: Mexico, Szicília, Algéria, Chile, Brazília, és Észak Afrika. A gyümölcsöt nyersen vagy szárítva fogyasztják.
A Földközi-tenger mentén és Ausztráliában néhány faja elvadult formában található. Vannak közöttük télállók is, így pár fajuk hazánkban is áttelel. A medvetalp jól tűri a sós (szikes) talajt és képes abból a szelént felvenni, így a növényt terméketlen területen is eredményesen lehet „termeszteni”, miközben növekedése során a talaj szeléntartalmát csökkenti.
A jobb hatás eléréséhez száraz (arid) körülményekhez és rossz talajviszonyokhoz jól alkalmazkodó fajtákat kerestek a kaliforniai kutatók. Három éven keresztül vizsgálták a Mexikóból, Brazíliából és Chiléből származó öt fajtát a szelénnel szennyezett talajokon a sókra és bórra való toleranciára. Szabadföldi viszonyok között csepegtető öntözéssel dolgoztak. A vizsgált fajták a gyenge minőségű talajban is a kevés vízzel jól tudtak gazdálkodni, miközben a szelént felvették (kivonták) a talajból. A szelén egy része elillanással eltávozott, másik része pedig a növény levélszerű szárában (=cladódium) tárolódott. A fajták a genotípustól függően mutattak a sóval és bórral szemben toleranciát. A legnagyobb toleranciát és hozamot a szelén legjobb felhalmozási és elpárologatási szintjén egy Chiléből származó fajta mutatta. A kapott eredmények alapján a szelénnel szennyezett talajok javításában a kiválasztott medvetalp fajtákhoz komoly reményeket lehet fűzni.
A földi létfenntartó rendszer alapvető építőkövét a fajok teszik ki, mindannyian tőlük függünk. Az emberi populáció terjeszkedésének és fejlődésének nyomán...