Impresszum

Dr.Kölcsei Tamás Széchenyi szerelmei és házassága

Írta: lenhardt 2016. máj. 25. Kultúra

Gróf Széchenyi István nemzetfelemelő cselekedeteiről, országos léptékű terveinek megvalósításáról, szakirodalmi, politikai munkásságáról, de főleg a Tudományos Akadémia megalapítására tett – arisztokrata kortársait is meghökkentően – gáláns cselekedetéről többnyire sokat tudunk. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar arisztokraták között ő volt a legkiemelkedőbb egyéniség, mondhatni: óriás. Joggal nevezte őt Kossuth a „legnagyobb magyar”-nak. A felnőttkoráról készült képen komoran tekint ránk ez a „nemzeti óriás”. De milyen volt magánéletének rejtett világa? Milyenek voltak-e (és voltak-e) e „komor” embernek szerelmi kalandjai? Kik voltak szerelmei és milyen volt a házassága?

Szerelem gyötrődésekkel

A gróf fiatalkorában sokat időzött Bécsben. Pazar bálokon, elegáns estélyeken vett részt. Ebből az arisztokrata társaságból kerültek ki első szerelmei. Első nagy szerelmet a csodálatos szépségű Carolone (Karolina) Meade jelentette, aki sajnos már foglalt volt, s pont kedvenc testvérének, Pálnak volt a felesége. Pál korán kivált a hadseregből és családjával, birtokainak növelésével foglalkozott – a három testvér közül legsikeresebben -, 60 ezer holdon gazdálkodva. A birtok ügyeivel igen elfoglalt grófnak (Pálnak) nem sok ideje maradt a kastélyban unatkozó bájos, fiatal feleségével foglalkozni. De ki is volt a Caroline? Karolina Meade igen előkelő családból származott, nagynénje, egyben gyámja Lichnowszky herceg neje volt. A sugárzó szépségű Karolina 17 éves korban ment férjhez Pálhoz. A Bécsben időző orosz cár, I. Sándor szeme is megakadt rajta, s az uralkodó „kacér szépség” jelzővel illette. Karolina élete üres, unalmas lehetett, s amikor a sógora, a daliás huszártiszt, István külföldi útjáról hazament – beleszeretett sógorába. A szerelmet egyesek csak platonikusnak tartották, de minden jel szerint egy szenvedélyes vonzalomról, kölcsönös szerelemről volt szó, ami sok lelki vívódást okozott mindkettőjüknek, főleg Istvánnak, ki szeretett testvérének felesége iránt érzett ”bűnös” szerelmet. Próbált diszkrét lenni, de egyik alkalommal becsípett állapotban kapcsolatukat eldicsekedte egy olyan férfitársaságban, ahol főparancsnoka, Schwarzenberg herceg is jelen volt. Amikor leintették, hogy ne fecsegjen össze-vissza, dühösen felugrott ezekkel a szavakkal: „bizony ő a másik sógornőjét is meg tudná szerezni, csak ki kellene nyújtsa kezét”. A gróf nagy szerelme a rokonok előtt szinte botrányosnak számított, többen ezért már nem is álltak vele szóba. A helyzet feloldására nem más, mint Metternich kancellár vállalkozott, akinek közbenjárására az ifjú grófot Nápolyba irányították diplomáciai feladatokkal. Az imádott sógornő 1820-ban váratlanul elhunyt, ami nagy lelki traumát okozott a grófnak. A grófot önvád mardosta, hogy ő „gyilkolta meg” Karolinát azzal, hogy életét szerelmével tönkretette. Valójában szervi baj okozta a halált.

Búfelejtőnek külföldi út

Diplomáciai küldetése során sűrűn járt bálokra, ahol is a világfi arisztokrata természetességével mozgott. Ilyeneken „búfelejtőnek” számos hölggyel ismerkedett meg. Az egyik bálon Napóleon csinos húgával, Caroline királynővel táncolt, s be is vallotta magának, hogy ebbe az asszonyba bele tudna szeretni. Aztán megtetszett neki Hunyady Gabriella grófnő, aki szintén férjnél volt, de 1921-ben váratlanul meghalt (tüdővészben). A gróf szerelmi vallomásait, szenvedélyes szerelmi vallomásait általában nem méltányolták kellően az ostromlott hölgyek. Csodálkozó, esetleg mosolygó arccal meghallgatták azt – és máshoz mentek férjhez. De a hosszú külföldi távollét alatt sem tudott elszakadni imádottjától, Karolinától, akivel levelezés útján tartotta a „távkapcsolatot” A levelezésben Karolnia volt az aktívabb, aki szinte könyörögve kérte sógorát, hogy többször írjon neki. Karolina meghalt, s jött egy újabb nagy szerelem: az elhunyt sógornő, Karolina huga: Selina, aki viszonozta a gróf érzelmeit. A házassági terv azonban mindkét szülői oldalról ellenkezést váltott ki, főleg a Karolina körüli korábbi botrány (ahogy a gróf naplójában elkeseredve írta: „ifjúkori csíny”) miatt volt kérlelhetetlen a gyámszülő, Lichnowsky hercegnő. Így a leánykérés nem járt sikerrel. A gróf szeme aztán megakadt egy igazán elkényeztetett, fiatal arisztokrata hölgyön: Liechtenstein Heinriettén, aki elutasítóan viselkedett a közeledésre. Ennyi kudarc után mi is jöhetett?

Az igazi szerelem viszontagságai

A grófnak éveket kellett várnia, míg másik nagy szerelmét, Zichy Károly gróf özvegyét, Crescencét meglett korban, 44 évesen oltárhoz vezethette. De előtte még hosszú éveken keresztül kitartó szerelemmel követte a vonzó asszonyt , Crescencét, a nagyhatalmú Zichy Károly kamarai elnök bájos feleségét. A grófnő törékeny, gyengéd alakja a gyerekszülések ellenére is szép maradt, összesen hét grófi csemetével szaporítva a Zichyek amúgy is tekintélyes sorát. Kezdetben a gróf „égő, senyvedő, önemésztő, boldogtalan szerelemmel” epekedett utána, aki pedig visszautasítólag viselkedett. A kortársak szinte szánakozva figyelték, hogy a gróf – szinte szerelmes kiskamaszi ifjúként – miként eped a grófnő iránt. „ Egy szent, egy angyal ő. Bensőm zilált”- írja naplójában. „Már alig élek, alig lélegzem – s mily lángoló még a szerelmem” – folytatja tovább. Zichy gróf kezdetben attól tartott, hogy a gróf felbukkanása megkeseríti a családja nyugalmát, békéjét, de aztán rájött arra, hogy Széchenyi gróf rajongása Crescence iránt teljesen veszélytelen a ház békéjére. Zichy gróf lassankint annyira megenyhült, hogy – kissé szánakozva – barátkozni kezdett a szenvedelmes, de soha nem „vetélytársnak” tekintett Széchenyivel. Gyakran meghívta ebédre, vacsorára, beszélgetésekre.

Minél többet közelében

Széchenyi minden alkalmat megragadott, hogy az imádott hölgy közelében lehessen. Így a meghívásokat örömmel fogadta, még ha lelke mélyén meg is vetette s házigazdát, Zichy grófot. Ez a „reménytelen” szerelem 12 évig tartott. A grófnő vélhetően múzsája volt Széchenyinek. A gróf nagy cselekedetei, felajánlásai mögött ott volt a háttérben az imádott hölgy finom alakja is, miként naplójában írja: „Én a pályámon becsületesen ki akarok tartani – csak Crescence elismerje valaha értékemet, csak elismerje! Ez legyen egyetlen jutalmam”. Jóval később a gróf naplójába Crescence kézírásával ez a mondat került: Nincs boldogság erény nélkül, mire a gróf egy sorral lejjebb így válaszolt: És nincs boldogság Ön nélkül. Egyik alkalommal a gróf Orczy báróval pisztolypárbaja előtt búcsúlevelet irt szerelmének, s megígérte, hogy „az égben várni fog rá”. Ez azért Crescence szívét kicsit megpuhította. S aztán jött a hír, meghalt Crescence férje. Az özvegynek hét gyermeke volt férjétől, és hét gyermeket hozott Zichy korábban házasságából. Egy ilyen népes gyereksereggel „leterhelt” nővel való házasságtól sokan akarták megkímélni a szerelmes grófot. Ebben az időben a gróf országos tetteket hajtott végbe, s félő volt, hogy házas emberként már nem tud annyit tenni a nemzetért. Egyik – köréhez közel álló – ferences barát ezekkel a szavakkal érvelt: ”Kedves gróf úr, ugyebár sohasem fogja őt feleségül venni. Ez vesztesség volna mindannyiunkra nézve”. A gróf nem tudott ellenállni a nagy boldogságnak, 1836-ban a krisztinavárosi plébánián tartották meg az esküvőjüket. Ekkor 44 éves volt , a feleség 36 éves.

Házasság – gondokkal, örömmel
Házasságuk nagyjából harmonikus volt. A szerelem beteljesülése után a gróf hamar rájött, hogy egy elképzelt angyal helyett nagyon is földi teremtéssel áll szemben. A felesége jámborsága, félelemérzete, némi hisztérikus hajlammal keveredve megnehezítette a gróf örökké nyüzsgő, kreatív életmódját, de el kell ismerni, Crescence szeretettel és áldozatkészséggel állt mindig férje mellett, s hibái ellenére mindig támasza maradt. Crescencével igencsak népes családot kapott a házasságba, de a szerelme beteljesülésének örvendő gróf nem riadt meg. A közös házasságból aztán két gyermek, Béla és Ödön született. Az országos ügyekkel elfoglalt gróf kevés figyelmet tudott két apró fiára fordítani, amit önkritikával el is ismert. Becsületére váljék, hogy mostohagyerekeire kellő figyelmet fordított, jó „mostohaapának” bizonyult. A történelem kevés időt adott számukra a közös boldogságra. A grófot elsodorta a történelem, de a döblingi éveiben is számíthatott Crescencére. S ha a döblingi magányában régi szerelmeire visszagondolt, bizonyára két nő szerelmét tartotta a legnagyobb becsben Az első, Karolina (bátyja felesége) a másik Crescence. Ők voltak az igazi, nagy szerelmek. Az első és az utolsó szerelem, miként a regényekben szokott lenni.