Dr. Kölcsei Tamás Előzetes az Európai Integratív Orvoslás konferenciáról

DSC_0400Fotó: Budai Szilvia, ArtCommunications

A sajtó és az orvosi szakma képviseletében nagy számú hallgatóság előtt tartották meg május 26-án azt a sajtótájékoztatót, melyen a szeptember 9-11 között tartandó az Európai Integratív Medicina Szövetség világtalálkozójának előzetes információt ismertették. Miért is olyan jelentős az ázsiai, különösen a kínai gyógyászat eredményeinek beépítése napjaink gyógyászatába? A szeptemberi konferencia erre próbált majd választ adni.

G.Németh György kommunikációs igazgató mutatta be az előadásra felkért szakembereket, élén Hegyi Gabriella professzor asszonyt, majd az Elnökség  tagjai rövid ismertetést adtak hangsúlyozva az ázsiai orvoslás fontosságát, a hazai gyakorlatba való fokozott bevonását.

Az elmondottak szerint Magyarországon első alkalommal kerül sor a világ tudósainak találkozójára az Európai Integratív Medicina Szövetség Konferenciájának keretében, 2016. szeptember 9-10-11-én, a budapesti Aquaworld Resortban. Négy földrész több száz kutatója és gyakorlati szakemberei, a többféle orvosi modell egyidejű alkalmazásának a lehetőségei közül kiemelt figyelmet fordítanak a nyugati biomedikális modell és a világszerte egyre nagyobb teret kapó, több évezredes múlttal rendelkező hagyományos ázsiai, kiemelten a kínai gyógyászat (TCM) integrált alkalmazására.

Magyarország számos jelentkező közül nyerte el a megrendezés jogát, amely elismerése az itt folyó magas színvonalú orvosi-gyógyítói munkának, és bizalom az integratív gyógyászat jövőbeni  tudományos megvalósításához. Ehhez a több mint két évtizedes magyarországi gyakorlat, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága, a Pécsi Tudományegyetem ETK, és a és  újabban  Pécsi TCM Konfúciusz Intézete ad  példamutató szakmai alapot. Az orvosi-gyógyítói szakterület kiválóságai részvételükkel, a kutatásaik, tapasztalataik ismertetésével a világszerte széles körűen kibontakozó, és egyre erősödő gyógyítási szisztéma, a Cooperation Based Medicine (CBM) gyakorlati megvalósulását kívánják segíteni. Az orvosi tudás összetettsége, a technikai felkészültség és az eszközlehetőségek bővülése új szemléletű orvoslást, új működési modellt kíván a gyógyításban.

Az esemény fontosságát többek a konferencia rangos fővédnökeinek és prominens felkért védnökeinek, a világhírű előadóknak a nevei is jelzik. Így a konferencia fővédnökei: Dr. Rétvári Bence államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma,Dr. Ónódi-Szűcs Zoltán államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Prof. Dr. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Felkért védnökök: Duan  Jielong, a Kínai Népköztársaság nagykövete, Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete, Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete, Yim Geun-hieong, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete.

Első előadóként Dr. Betlehem József, a legújabb magyarországi Konfuciusz Intézet vezetője (amely Európában egyedülálló, és a világon a hetedik) a nemzetközi intézményhálózat szerepét hangsúlyozta a gyógyító tudományokban.

DSC_0438Prof dr. Hegyi Gabriella, a konferencia elnöke kiemelte, hogy a konferencia a keleti és a nyugati orvoslás közötti hidat fogja erősíteni, magas tudományos értékű előadásokkal. Így a hagyományos és a hazánkban is jól ismert kínai orvoslás mellett a japán, indiai és koreai gyógymódok létjogosultsága már nem kérdőjelezhető meg. A most folyó Camberra programban 17 egyetem vesz részt, köztük örvendetes módon a Pécsei Egyetem is.  Sajnos azonban – szögezte le a professzor asszony – Magyarországon az orvosok többsége nem eléggé nyitott az ázsiai gyógymódok iránt. Ráadásul az 1977 óta érvényben lévé rendelet a természetes gyógymódokkal kapcsolatosan elavultnak tekinthető. Ezért is lesz jó a szeptemberi konferencia, mely majd felhívja a figyelmet a szemléletváltozásra, feltehetőleg a régi (és elavult) rendelet módosítására is. Bizonyára a hazai döntéshozók figyelmét is sikerül felhívni a konferencián elhangzottak segítségével. Pető Ernő, a Magyar-kínai Gazdasági Kamara elnöke a két ország kapcsolatai szélesítésének a keretében az egészségügyi terület erősödéséről szólt. Hu Bifeng, az Új Kínai Befektetők Szövetségének az elnöke szorgalmazta a hagyományos kínai gyógyászat lendületesebb térnyerését az általános európai gyógyászatban. Dr. Saary Kornélia, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának alelnöke a gyakorlati tapasztalatok fontosságáról szólt, megemlítve, hogy több mint ötszáz akupunktúrás orvost képeztek ki hazánkban.  A konferencia vállalt küldetése: hozzájárulni a XXI. századi orvostudományok integrativitásának az erősítéséhez, közvetve az emberek egészségének az erősítéséhez, javításához a World Health Organization  által elfogadott  irányelvek szellemében.

 

Végezetül a  Sajtó képviselői számára különösen érdekes volt a rangos médiapartnerek felsorolása, ezek: : Literatura Medica Publisher, Lage Artis Medicinae (LAM), Magyar Orvos, Magyar Immunológia, Ideggyógyászati Szemle, Hipertónia és Nephrológia, Journal of Hungarian Interdisciplinary Medicine (IME), Orvosi Hírek, Új szemle (kínai lap), WEBBeteg, DrPortal, Panorama, Infovilág, Klasszik Rádió, Hatos Csatorna, Hetedhéthatár, Globoport, MOTESZ

tabs-top
More in Életmód
A MÁK AZ EGYIK LEGEGÉSZSÉGESEBB TÁPLÁLÉK

Elgondolkozták már azon, hogy vajon mitől fekete a mák? Tudtad, hogy a mák tartósítja a csontokat? Hogy a világ egyik...

Close