Dr. Jókai Mór a kertészkedő író

Komáromban 1825. február 18-án született, Budapesten 1904-ben halt meg a nagy magyar regényíró. Ügyvédnek készült, de jogi doktoriját egyetlen alkalommal, a saját kiadásában 1896-ban megjelent, Kertészgazdászati jegyzetek című könyvének címlapján használta. A nagyon sok hasznos, kertészeti, növényvédelmi „bio-tanácsait” a mai napig használhatjuk, annál is inkább, mert hasonmás kiadásban többször (a Nap Kiadó Bt. és a Mezőgazdasági Könyvkiadó) megjelent ez a 80 oldalas könyv.

Regényeiben is gyakran foglalkozott a természettel, növény- és állatvilággal, de kertésszé mégis igazi, elméleti és gyakorlati kertészkedő tevékenysége avatta. A mindig nagyvárosokban élő író, Budán, a Sváb hegyen (ma XII. ker. Költő u.), 1953-ban, 2200 Ft-ért, Schweitzer hegedű-gyárostól megvásárolt egy 2,5 hold területű telket, amit korábban kőbányaként hasznosítottak. Az elhagyott területen egy kis ház, néhány szakadék, bozótos és lakóként csak borz, róka és kígyó volt. Gyümölcsös és szőlő telepítését tervezte, és ezért áttanulmányozta a Földművelésügyi Minisztérium törvényjavaslatát a filoxérától elpusztult szőlők újra telepítéséről, és elolvasta Linhart György és Mezey Gyula magyar-óvári tanár által kiadott, szőlőbetegségekről szóló könyvet. Szóbeli konzultációért felkereste Dr. Entz Ferenc 1848-as katona-orvost, aki, miután eltiltották orvosi tevékenységétől faiskolát, majd 1854-ben Haszon Kertészképző Gyakorlati Tanintézetet alapított Budán, a Gellért hegy lejtőjén (ma XI. ker. Ménesi út).  Jó barátok lettek és az ügyvéd és az orvos talán együtt tanulta a növények biológiáját, a kertészet-tudomány elméletét. Mindketten a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak.

Jókai Mór nehéz fizikai munkával, néhány napszámos alkalmazásával hozta rendbe az elhanyagolt telket. „Igaz, hogy 1853-54-ben a napszám 36 krajczár volt, de az is igaz, hogy magam is megfogtam a csákány nyelét és segítettem lonkát vágni, galagonyát irtani a napszámosoknak” írta könyvében.

Kiirtották a bozótot, a kőbányából maradt gödröket betemették, majd az író 50 éven keresztül művelte az általa ültetett növényeket, és gondozta az állatseregletet, csacsit, lovat, disznót és tyúkokat, libákat. A kis ház helyett építetett egy villát, énekes madarak és kutyák vették körül.  Az egyre szépülő kertben írta regényeit.  A Kárpáti Zoltán regénye folytatásonként jelent meg. „Kaptam is egyszer Török Jánostól, akinek a Pesti Naplójában jelent meg a regényem tárczánkint, egy hatalmas dorgatoriumot: Hallja az úr! Vagy regényt irjunk, vagy paszulyt öntözzünk!”

Az öntözés nagyon fontos volt a hegyoldalon. Könyvében egy fejezet szól erről: „Az én módszerem a víz megfogására” címmel. A Sváb hegyen a Mátyás kutja adta az ívó- és főző vizet a nyaralóknak. Ezzel kapcsolatos tanácsait ma is meg lehetne fogadni: „én tehát, hogy öntöző vizet kapjak, azt tettem, hogy nagy (több száz akós) cziszternákat ásattam, erős fa dongákkal kiburkolva, amikbe az esővíz a lakóház és a később épült gazdasági épület tetejéről összegyülemlett beleömlött. Ezek tették lehetővé a kertészkedést a hegytetőn.”

„Azonkívül minden út végében, a kerítés mellett vízfogó gödrök vannak ásva, melyek a záporfolyást fölfogják.” „Én annak az égből jött áldásnak, az esőnek, mindencsöppjét megbecsülöm s nem engedem a telkem kerítésén kimenni. Ezt a tudományt nevezem a víz megfogásának. A ciszternák fenekén, a vizfogó gödrökben a zápor igen sok iszapot összehord. Ez a legjobb trágya.  Ezt én, mikor kiszikkad, puttonyokban fölhordatom a szőlők tövére. Fáradságos munka, de busásan kifizeti magát.” Kertészeti tapasztalatait Kakas Márton álnéven, rövid cikkekben jelentette meg.

Dr. Véghelyi Klára

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék