Dobi Ildikó: Szerzetesek asztalánál

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) decemberben, a szerzetesek évében nyílt kiállítását Saly Noémi rendező sokrétű tudományos kutatása előzte meg. Az ismeretterjesztő tárlat céljára helyet csak az emeleti kilenclyukú teremben találtak, ahol szinte nincs vízszintes falfelület. A lyukak valaha kisablakos fülkéket jelentettek a padlástérben, hiszen egykor restaurátor műhelyekként szolgáltak.

A kiállításon szemünkbe ötlik a plafon alatt fekvő 14 kisebb tabló a Magyarországon máig lévő szerzetesrendekről, amelyek jó része most is foglalkozik gyógyítással, dietetikával vagy gyógynövényekkel. A rendek: bencések 996 óta, cisztercik 1142 óta, premontreiek 1130-tól, ferencesek 1221-től, minoriták 1221-től, domonkosok szintén 1221-től, sarutlan kármeliták 1372-től, szerviták 1697-től, pálosok – az egyetlen magyar eredetű rend, Boldog Özséb (1200-1270) alapította -, jezsuiták 1561-től, irgalmasok 1650-től, piaristák 1642-től, Szent Erzsébet Betegápoló Nővérek 1785-től és a legújabbak, Teréz Anya Nővérei 1989-től működnek nálunk.

A tárlókban értékes régi könyvek „szólnak” a bencés reguláról (Nyulasi Antal, 1853.), valamint a kolostori étkezéssel és gazdálkodással kapcsolatos irodalom jeles példányai sorakoznak. Például német nyelvű szakácskönyv 1500-ból, Jedlik Ányos naplója, a „tzipőkenőcs”, azaz suviksz készítése, 1719-20-ból a pannonhalmi házgondnok feljegyzései, a konyhás testvérek receptjei, kölcsönkapott kódexek a gyógynövényekről, Lippay János híres botanikai munkája, a „Posoni kert” (1664-67), továbbá méhészeti és halászati szakkönyvek. A vitrinekben sorakoznak a kolostori fatálak és fa evőeszközök, fűszeres, olajos üvegcsék, régi gyógyszertári tégelyek, az utolsó ablak alá pedig csöppnyi élő fűszerkertet telepítettek.

Monostorokban termesztették a gyógy- és fűszernövényeket, az első orvosok papok voltak. A fűszerekből mellesleg készítettek mézes likőröket, pálinkákat, ürmösöket is. Magyarországon a johanniták alapítottak először kórházakat Budán, Győrben, Esztergomban, Székesfehérvárott. 1292-ben Nagyszebenben, majd 1369-ben Óbudán létesült patika. Akkoriban csak gyógynövényekkel orvosolták a betegeket. Szerzetesek szakmunkáiból kiderül, hogy jól ismerték a keverékek arányait. Készítettek teákat, alkoholos tinktúrákat, olajakat, kenőcsöket. A virágokat nemcsak a templom díszítésére használták, hanem ételekbe, kórházakba is kerültek. Nálunk a paprikát a szegedi ferences atyák terjesztették el, főleg fűszerként. Piacon árulták a palántákat.

Szent Benedek regulája szerint: „a tétlenség a lélek ellensége”, tehát a szerzeteseknek kertészkedéssel és gazdálkodással is kell foglalkozniuk. Veteményesek és gyümölcsöskertek vették körül a monostorokat. A szerzetesek voltak a legjobb gyümölcsnemesítők. Az első magyar növénytani szakmunka a jezsuita Lippay János említett könyve. A bencés polihisztor, Szeder Fábián az 1830-as években Bakonybélben és Pannonhalmán kertészkedett. A szerzetesek használtak ugyan gyökérzöldségeket, de jobban kedvelték az ég felé törő zöld növényeket. Hüvelyeseket és vitaminokkal teli zöldségeket böjtben is ehettek, azonban ilyenkor tiltották a túrót, vajat, tojást, tejfölt. A gyümölcsöket aszalták, vagy befőzték télire. 1933-ban a 11 magyarországi bencés kolostor étkezéseire fordított kiadásainak egyharmada gyümölcsre ment el.

Méhészettel is foglalkoztak, hiszen nem volt még cukor, ráadásul kellett a világításhoz a méhviasz. Az egyházi intézményeknek a lakosság köteles volt gyertyát beszolgáltatni. Az 1001-ben alapított pécsváradi bencés apátsághoz 12 méhész és 6 viaszöntő tartozott. I. András király 1055-ben a tihanyi apátságnak 70 méhészt és 50 kaptárt adományozott. A méhészet kialakulása előtt vadmézet fogyasztottak, s abból (a gallok) víz és sörélesztő hozzáadásával erős méhsert főztek. A vadméheket végül kiszorították a házi méhek.

Húst a szerzetesek nem ettek, elsősorban igásállatokat tartottak, a hegyvidékeken pásztorkodással foglalkoztak, de főleg a tej, sajt és túró készítése miatt. A leghíresebb sajtot a francia ciszterci szerzetesek állították elő: a trappistát, bár csak nálunk nevezik így.

A hal Jézus szimbóluma, jobbról balra úszva ábrázolják. Az igazság jobbról jön, a gonosz balról támad. Az Újszövetség több hallal történt csodát ír le. A 12 apostol közül nyolc halász volt. A hal a megkeresztelt hívőt, a tisztaságot is jelenti. A Halak hava (febr.20. – márc. 21.) többnyire böjti időszakra esik, de a hal evése megengedett. A középkori szerzetesek halászati jogot kaptak, és gyakran saját halastavuk volt. A középkorban a  katolikus egyház 21 húsevő és 150 böjti napot rendelt el, ami a reformáció terjedésével csökkent.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Olajat böjtben vaj helyett használtak. Az Ószövetségben az olajfa ága a béke jelképe. Noé galambja olajággal hozza az Úr megbocsátását. Az olaj az antik kultúrákban a bőség, az erő és a világosság szimbóluma. Alkalmas olajlámpásokba, bőrápoláshoz, szenteléshez, utolsó kenethez. Az olaj és a balzsam keverékét felavatáshoz használták. Nálunk drága importcikk volt, amíg a 13. században felváltotta a repce- és a napraforgó olaj. A 15. századtól ismeretes a lenmagolaj, a 16. századtól a tökmagolaj. Igen értékes (drága) a dió-, mandula-, mogyoró-, mák- és a szőlőmag olaja. Ezeket a kolostorokban gyógyászati céllal alkalmazták – tanúsítják a kiállított olajtartó patikaedények. Érdekes, hogy nálunk a napraforgó olaját csak az 1940-es évektől használják főzéshez.

A kiállítás igazi gasztronómia történeti ritkaság, érdekessége emellett tanulságos is. Május elsejéig még meglátogathatjuk az MKVM időszaki tárlatát.

Köszönet a múzeumnak a tablók értékes szövegeiért!

Dobi Ildikó

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék