Császári könyvtárigazgató egy Sopron-közeli falucskában

Sopron felől a Balatonra utazva a 84-es úton tábla jelzi az Egyházasfalu felé vezető utat. Jobbra bekanyarodva hamarosan megérkezünk Egyházasfaluba, ahol a helység névtáblája alatt kis betűkkel a Keresztény név áll. Miről is nevezetes ez a nevét is elvesztő, fura nevű kis falucska? Itt volt Mária Terézia szlovák származású könyvtárigazgatójának, bizalmasának a keresztényi előnevet kapó Kollár Ádám udvari tanácsos birtoka, kúriája.

Ki volt Kollár Ádám ?

A „tót Szókratész”-ként tisztelt, rendkívül tehetséges, lenyűgöző nyelvtudású, vasszorgalmú Kollár Ádám eredetileg jezsuitának készült, de felszentelése előtt kilépett a rendből, s Mária Terézia könyvtárába került – a ranglétra legaljára – írnoki (scriptor) státuszba. Hamarosan első, majd második „custos”(könyvtárőr) lett, végül a Cs. K. Könyvtár igazgatójaként magas fizetést és udvari tanácsosi címet kapott. Több mint harminc éven keresztül, haláláig a bécsi császári könyvtárban dolgozott, ahol elmélyülten, egymás után írta történelmi, kultúrtörténeti tanulmányait. Sokoldalúságát jelzi, hogy a császári párt dicsőítő verseit görög (!) nyelven írta, de pazar nyelvtudása révén akár fél tucat nyelven is képes lett volna erre. Kitűnő görög tudását az is jelzi, hogy a bécsi orvostanhallgatóknak görög előadásokat tartott.

Mária Terézia bizalmasa lett, a királynő sokszor bekérette magához, hogy meghallgassa véleményét egyik-másik kultúrpolitikai kérdésben, de főleg az iskolareformokkal kapcsolatban. A birodalmi tanügy megreformálására létrejött tanulmányi bizottságban egy tudományos akadémia létrehozásának és a latin gimnáziumok megreformálásának megszervezését kapta feladatul. Ez utóbbi végrehajtásában óriási energiával dolgozott, az oktatást teljesen új alapokra kívánta helyezni, abban a jezsuiták vezető szerepének drasztikus visszaszorítását szorgalmazva. Tervezetét nem fogadták el, mely kudarcért másokat nem okolt, amikor „mosolyogjatok könnyeim” szavakkal fejezte ki bánatát oktatási tervezetének elutasításáért.


Sokan magyarellenesnek tartották

Történelmi ismereteinkből Kollár neve jól ismert, minthogy a nemesi kiváltságok megnyirbálásának szorgalmazásával a magyar nemesség heves ellenállását és ellenszenvét váltotta ki. De a derék szlovák tudós soha nem volt magyarellenes, amit jelez, hogy számos magyar barátja volt, s sokat fáradozott azon – sajnos hiába –, hogy Bessenyei György a császári könyvtárban kapjon állást.
Számos művével igyekezett a királyi hatalom egyházzal szembeni kiterjesztését hirdetni. 1764-ben írt egyik művében (De originibus et usu…) a királyi hatalom megerősítéséhez olyan éles támadást intézett az egyház ellen, hogy ominózus művét a Szentszék a betiltott könyvek listájára tetette.

Élete alkonyán a sikerekhez szokott Kollárt az udvar bennfentesei részéről több támadás is érte, de az uralkodónő továbbra is hűséges emberének tekintette, s bizalmával tüntette ki. Kitartó szolgálatainak jutalmaként, de kicsit „fájdalomdíjként” is a Sopron megyei Keresztényt kapta meg 1777-ben, az azzal járó címerlevéllel együtt. A nemesi rangot és birtokadományt Kollár tehát érdemei elismeréseként kapta, az uralkodónő külön kiemelte 32 évi szolgálatát az udvari könyvtárban, s azt, hogy erejét és idejét könyvtárosi teendőin kívül a császárné szolgálatába állította.

Keresztény, az apró falucska

Amikor a Sopron megyei falu megtudta, hogy őfelsége udvari tanácsosához fognak tartozni, levélben köszöntötték a község leendő földesurát. Az egyszerű szlovák családból származó, az eddig a nemesi kiváltságok ellen következetesen harcoló, a jobbágyság elnyomása ellen küzdő egykori szlovák tudós hirtelen magyar nemessé, földbirtokossá vált Keresztényben.
A község ezzel az uralkodónő „különleges kegyelme és hálája folytán” Kollár tulajdonába került.
A cikornyásan megfogalmazott birtoklevélben írtak ellenére egy kis jövedelmű, igen csak lepusztult, szerény birtokocska került a neves tudós tulajdonába. A hivatalos vagyonösszeírás szerint az uradalmi ház háromszobás volt, melyből kettő magtárként, egy pedig lakószobaként szolgált. A házhoz 2 kamra tartozott, s volt 2 istálló is, az egyik 6 ló, a másik 13 szarvasmarha elhelyezésére, meg néhány disznóól is tartozott a birtokhoz.
A birtokadományi térképen „Dominalis” néven lévő ház volt a Kollar-tulajdon, a belterületen kívüli patak irányába eső szántó (Tabulata Donimalis) lehetett a földbirtoka, ettől északnyugatra volt az urasági erdő (Silvula Dominalis).
A községről az első írásos emlék 1264-ből származik, miszerint a keresztes lovagrend birtokát képezte. 1483-ban Mátyás király adó- és vámmentességet adott a falunak. A 16. századtól a Nádasdyak birtoka lett. 1683-tól rövid ideig Nyéki Vörös Mátyás tulajdona volt, majd 1636-ban a soproni jezsuitáké lett. III. Károly az adó- és vámmentességet megerősítette.
A falut harminc jobbágycsalád lakta, valamint két házzal rendelkező és harminc ház nélküli zsellér. Amikor a jezsuita rend feloszlatása után Kollár a birtokot átvette, annak évi jövedelme 2 ezer arany körül mozgott, ami Kollár könyvtárigazgatói fizetésének felét tette ki. Az újdonsült földesúr Bécsből való lejövetelei során megpróbálta kúriáját némileg rendbe hozni, a birtokot felvirágoztatni – különösebb eredmények nélkül. Aztán az örökösök, testvérének leszármazottjai némileg törődtek a birtokkal és ragaszkodtak is a községhez. A Kollár-család egyik jeles képviselőjét, Kollár Ádámot, a megye alispánját 1895-ben itt helyezték örök nyugodalomra a családi sírboltban. A családi kripta a szentély alatt található, a lábazaton kis ablakon betekintve látni lehet a családi koporsókat.

Zarándokhely lett

A falu szomorú történetéhez tartozik az 1872-74 közötti nagy kolerajárvány, mely a községben 40 áldozatot követelt.
A plébánia levéltára őriz egy iratot, melyből megismerhetjük a 19. századi mentalitás szerinti „védekezés” módszereit: „Ziliz-, méh- és szekfü, fodormenta, mustárliszt, kámforos pálinka ’s a’ t. – ’a helybeli lelkésznél, vagy bírónál illő mennyiségben, kellő használat végett, készen tartassanak.”
„A’ kedélyek nagyobb megnyugtatására czélszerü leend, ha az orvosok és helybeli lelkészek igyekeznek a’ népet meggyőzni a’ felől, hogy a’ betegség ragály által nem terjed, ugy arra is birni, miszerint hozzátartozóinak nyujtandó segélyezés ’s ápolástól magát vissza ne vonja; valamint hogy az orvosszerek iránt bizalommal viseltessék.”
A túlélők fogadalmat tettek a falu szőlőhegyén egy kápolna építésére, mely aztán a helybeliek és onnan elszármazottak számára zarándokhellyé vált. A kápolna boltíves bejárata fölötti táblán olvasni: „Keresztényi község csináltatta a Szűz Mária tiszteletére 1876”. Azóta is a Mária nevű búcsúra szeptemberben sokan jönnek ide zarándokútra.
A falunak 1910-ben 532 lakosa volt. 1950-ben a faluegyesítést követően elvesztette szépen hangzó nevét, s azóta Egyházasfalu részét képezi.

Lélekben itt felfrissülve

Kollár Ádám élete utolsó éveiben a forró bécsi nyarakból gyakran menekült ide, hogy élvezhesse a vidéki élet csendjét, nyugalmát. Latin nyelven még verset is írt róla „Vers falujához, Keresztényhez” címen. Ebben ilyen szép sorokkal idézte fel ittléteit: „Mily nagy örömmel és mily boldogan látlak újra mindig. Bár kicsi vagy, mégis a hatalmas istennő nagy jóindulatát élvezed”. Nem sokáig élvezhette a kis birtoka nyújtotta menedéket Bécsből való leruccanásai során. Bécsben, egykori sikerei színhelyén magányos maradt (ifjú feleségét és kislányát elvesztve), hébe-hóba barátok, távoli rokonok keresték fel – gyakran kérésekkel – a szépen csengő udvari tanácsosi címétől elvarázsolva. Az élete alkonyán mellőzött – korábban sikerekhez szokott – Kollár Ádám emléke még nem halt ki teljesen a kis Győr-Sopron megyei falucskában. A templom falán elhelyezett, a falu történetét ismertető táblán olvasható a neve, itteni szerepe. Sajnos, a pár soros szerény megemlékezés tévedést tartalmaz, miszerint „Mária Terézia királynő Keresztényt Kollár Ádámnak, a bécsi császári levéltár és könyvtár tudós igazgatójának adományozta. Kollár Ádám pap volt, ezért a testvére kapott “keresztényi Kollár” címen nemességet”. Ezzel ellentétben tudjuk, hogy Kollár a jezsuita rendből – pappá szentelése előtt – kilépett, s „civilként” semmi akadálya nem volt, hogy tudós élete alkonyán nemességet kapjon, minthogy Mária Teréziától meg is kapta. Ennél a kis tárgyi tévedésnél nagyobb baj, hogy emlékét nem ápolják kellően. Bizonyára többet érdemelne a község egykori birtokosa, Mária Terézia bizalmasa, a hatalmas tudású „tót Szókratész”, akire méltán lehet(ne) büszke a kis falucska. Még utcanév sem őrzi ott emlékét. Talán ennek a mulasztásnak ellensúlyozására érdemes lenne a templom falán egy új emléktáblát elhelyezni és Kollár Ádámnak örök emléket állítani.

Dr. Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék