BOLOND NYÁR

Villámok születnek, baljós fényjelek,

égő csillagok cikázva fénylenek.

Világot bezengő távoli dörrenés,

Sikoltó madárraj, reszkető röppenés.

Sápadt égbolt, tornyosult fellegek,

állok a réten, s lassan be- rezelek…

Súgó szél inog, zúg, leng,

Szavából a vihar kicseng.

Fut a zápor, felhőt kerget,

Cseppjeitől a fák ékesednek.

Redős szárnyakon szisszen, surran,

dongva búg, rászáll a darázs

az odvas fára, nem csípi meg,

mert kidőlne oldalára…

(egyébként is belebujt a

sárga csíkos nadrágjába.)

Fa oldalán ílyedten elköszön,

veszi kardját, kalapját s leözön

egy bolynyi hangya- katona.

Vadvizű patak loccsanva üget,

viszi az ágat- nem gyújthatsz tüzet.

(Jut eszembe: nyár van s a

városban nem találsz szüzet…)

De!

Rigó füttyre előbújnak a

Sörarany, simogató napsugarak.

Virulnak a sarjú füvek,

nagyra nőnek tapsi fülek.

Sárguló bokor álmából ébred:

vizes a földem, van miből élnem!

De a párom- kimúlt a nyáron.

Megbarnult, szomjasan sziszegett,

bambán a tó felé bicegett,

és sajna bele- bukfencezett…

Mókus ugrik fel a fára;

én meg csak nézhetek utána.

Feszül a fejem, nem üde,

Hosszan égeti a nap tüze.

Pillanat mosolyog, bomlik a sejtem,

lassan a nevemet is el- fe- lej- tem…

 

Balassa Zoltán

 

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék