Beszélgetés a Philharmonia Hungarica egyik megalapítójával

Zenei körökben jól ismert, hogy emigráns magyar zenészek 1957-ben Bécsben megalapították a Philharmonia Hungarica zenekart, mely aztán szinte a világ minden hangversenytermében sikert sikerre halmozott. A zenekar egyik még élő megalapítója, a most 94 éves András Tibor  fuvolaművész volt. A neves fuvolaművésznek tettük fel a kérdéseket a nagy múltú zenekar történetéről és egy kicsit az ő fordulatos, zenei élményekben gazdag életéről is. 

Hogyan indult a zenei pályája? 

Erdélyben születtem, az első zenei impulzust műkedvelő hegedűs nagybátyámtól kaptam, noha aztán Kolozsváron fuvola szakon tanultam. A háború után Budapesten a Beszkart (BSZKRT) fúvószenekar tagja lettem, s közben a Zeneakadémián tanultam. 1948-ban a MÁV Zenekar fuvolistája lettem. 

És jött 56…

Hát igen, 56 decemberében Nickelsdorfnál léptem át a határt, és rövidesen Angliába kerültem. 

Ott rögtön bekerült egy zenekarba?

Á, dehogy. Egy előkelő angol úr kastélyában helyezkedtem el kazánfűtőként, ahol a kazánház melletti meleg helyiségben (kuckómban) tudtam a fűtési szünetekben fuvolázni. Hát csak magamnak…

De akkor ott lent a „mélyben” mégis ki figyelt fel a fuvolaművészetére? 

Egy szilveszter este, szokás szerint, békésen lent fuvoláztam, de a véletlen folytán a vendégek egy része lejött a dáridózásból és észrevétlen hallgattak. Amikor az egyik darabot épp befejeztem, hátam mögött tapsra lettem figyelmes. A díszes társaság egyik tagja aztán segített nekem abban, hogy  később felkérést kapjak, ráadásul egy előadásra.

Ezek szerint beindult az angliai zenei pályája?

Talán az következett volna be, ha nem kaptam volna Ausztriába egy meghívást, miszerint Baden bei Wien-ben egy zenekar megalapítását tervezik emigráns zenészek. S abban rám is számítottak. 

Hogyan született meg a megalakítandó zenekar neve? Nem volt nehéz a névválasztás? 

Mindannyiunknak volt egy-egy terve az elnevezésre. Valaki pl. a Magyar Menekült Zenekar elnevezést dobta be. Egyik társunk, Csobádi Péter vetette fel a nevet: Philharmonia Hungarica. Mindegyikünk felkiáltott: Ez az! Úgy éreztük, hogy ez a név zenekarunk politikai küldetésének is megfelel, és nemzetközi nevének köszönhetően minden országban jelenteni fog valamit. És így is lett. 

Gondolom a név megválasztásánál jóval nehezebb volt az indulás. 

 Hát igen. Az indulás igen körülményes volt, de azt ellensúlyozta lelkesedésünk. A bécsiek részéről támogatást kaptunk, sőt patrónusnak felkértük Dorátit, aki ezt el is vállalta. Ráadásul első hangversenyünkre elhozta a világhírű hegedűst, Menuhint. És a Musikvereinben játszhattunk! Csodás volt az ilyen  kezdés! 

És a folytatás ?

Számos európai és tengerentúli országban fordult meg a zenekarunk, mindenütt sikerrel. Bizton állíthatom, a Philharmonia Hungarica  mindig dicsőséget hozott a magyar népre. Ez egy olyan zenekar volt, amely Bartók, Kodály és a klasszikusok népszerűsítése mellett a szabadság dicsőségét is hirdette.

Tudom, hogy aztán Németországba, nevezetesen Marlba került az együttes, egy olyan helyre, ahol annak a vidékinek nem volt különös zenei hagyománya, sőt…

Igen, a nagy zenei kultúrájú Bécsből 1959 decemberében Marlba kerültünk, ott  nyugdíjba vonulásomig, 1991-ig voltam a zenekar tagja. 

Gondolom, közben többször is számos hazai (=németországi) hangversenyt szerveztek. De mikor volt az első igazán „hazai” (magyarországi!!!) hangversenyük? 

Első magyarországi hangversenyünkre 1990-ben került sor Budapesten, a Kongresszusi Központban, majd a Zeneakadémián, Győrben és Miskolcon léptünk fel. Igen sok külföldi városban vendégszerepeltünk, még Kínába is eljutottunk (1995), s 1998-ban II. János Pál pápa nyári rezidenciáján adtunk hangversenyt. 

Ilyen ragyogó, szinte feltartóztathatatlan „sikermenetelésnek” mégis vége szakadt?  

Igen. 2000-ben még az USA-ban volt egy turnénk, de a rákövetkező évben a zenekar csődbe ment, a zenészeknek felmondtak. Vége…

E  befejezés – mint minden befejezés – története könnyen elszomorítja a kívülállót, jelen esetben engem is. De tudom, hogy a zenélést nem hagyta Ön abba, továbbra is „aktív” maradt, az imponálóan hangzó 94 éves kor küszöbén is  hű maradt a zenéhez, a napi gyakorláshoz. 

 Naponta most is erőmtől függően egy-két órát gyakorolok.  A zene most is kitölti életemet, a Philharmonia Hungarica-ban eltöltött hosszú évtizedek  csodás zenei és közösségi élményei mindig visszatérnek emlékezetembe. Olyan jó felidézni azokat, ahogy most is meséltem Önnek róla. 

 

Lapunk, a Rekreátor Magazin  nevében köszönöm az érdekes beszélgetést, visszaemlékezést, a  zenekar sikeres történetének felidézését. Szívből reméljük, hogy ezek az emlékek továbbra is kitörölhetetlenül megmaradnak lelkében. Korát meghazudtoló fiatalos lendületének töretlenségét és persze további jó egészséget kívánunk.   

Kölcsei Tamás

tabs-top
More in Kultúra
Egy dúsgazdag orosz grófnő nyomorúságos halála

Az orosz arisztokrácia mesés gazdagságáról,  kiváltságos helyzetéről, többüknek  a cári családdal való szoros kapcsolatáról,  majd a véres szocialista forradalom utáni...

Close