Bartók Tavasz országos program

Indul a jegyértékesítés a Bartók Tavasz országos programjára – idén már Debrecen, Győr és Miskolc is várja a fesztiválozókat! Április 21. és május 5. között ugyanis az említett három város is különleges koncertekkel és előadásokkal, rendhagyó köztéri eseményekkel, pezsdítő fesztiválhangulattal csatlakozik az idei tavasz talán legjobban várt programsorozatához. Nevezetesen az április első napján kezdődő Bartók Tavaszhoz.

A latin jazz legendája, Arturo Sandoval, a zseniális mexikói tenor, Ramón Vargas, a
vertikális tánc amerikai úttörői, a Bandaloop, a világhírű zenész-komikus duó,
Igudesman & Joo, a hazai könnyűzenei színtér legizgalmasabb dalszerzői-énekesei,
Ohnody, Дeva, Saya Noé és Drimba Cristina, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett,
a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Ritmo Piknik keretében pedig
többek közt Sena, a Bohemian Betyars, a Los Orangutanes, a Napfonat, és a
Romengo – íme az első nevek a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek országos
kínálatából!

„Magától értetődő, hogy Bartók szellemiségét és a nevét viselő fesztivál
összetéveszthetetlen hangulatát nem csak Budapesten szeretnénk megmutatni szervezőként, hiszen ő maga is a magyar kultúra egészéből merített inspirációt. A Bartók Tavasz életre hívásakor fontos célkitűzésünk volt, hogy a programsorozat fokozatosan országos kiterjedésűvé váljon:

szeretnénk arra inspirálni a hazai közönséget és a fesztivál kedvéért külföldről
hozzánk látogatókat, hogy kiváló művészeinkhez csatlakozva fedezzék fel Budapest mellett
Magyarország gyönyörű nagyvárosait is” – mondja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a
Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek alapítója. Hangsúlyozza, az eseménysorozat
kiemelt szerepet tölt be a kulturális turizmus erősítésében, bíznak abban, hogy a budapesti
fesztiválprogram kedvéért sokan látogatnak majd a fővárosba, ugyanakkor fontos elv volt a
program megtervezése során, hogy legyenek olyan hazai és nemzetközi sztárok, fiatal
tehetségek, akiket csak Debrecenben, Győrben és/vagy Miskolcon láthat a közönség. Ilyen
például a tízszeres Grammy-díjas Arturo Sandoval, a latin jazz ikonikus alakja: aki egyszer
is hallhatta őt színpadon, alig várja az újabb találkozást. Lenyűgöző muzikalitását, fölényes
technikai tudását és kivételesen szórakoztató lényét ezúttal Debrecenben és Győrben
csodálhatjuk. Ramón Vargas, a mexikói sztártenor magyarországi koncertjei szintén
felejthetetlen pillanatokat ígérnek: korunk egyik legkiválóbb énekese 2017 után újra a Győri
Filharmonikus Zenekar vendégeként lép színpadra. A világhírű zenész-komikus páros,
Aleksey Igudesman és Hyung-ki Joo virtuozitása, humora, kreativitása és magával
ragadó előadásmódja emberek tömegeivel szerettette meg a klasszikus zenét, a
koncerttermektől az egyetemi klubokon át az online videómegosztókig mindenhol óriási
sikert aratnak. Nem meglepő, hogy a nemzetközi zenei élet legjelentősebb zenekarai és
szólistái is szívesen vesznek részt precízen eltervezett „őrületeikben”, játszottak már többek
közt Joshua Bell, Gidon Kremer vagy Yuja Wang partnereként is, a Bartók Tavasz
keretében pedig Miskolcon és Debrecenben garantálják a felhőtlen kikapcsolódást.
Az első Bartók Tavasz táncbemutatóit a premier óta hatalmas szakmai és nézői érdeklődés
övezi, így idén a Győri Balett Lajkó Félix zenéjére született, GisL című előadása, a
Szegedi Kortárs Balett Concertója, a Pécsi Balett Vasarely-etűdök című koreográfiája és
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A hűtlen feleség című produkciója is országos turnéra
indul. Ám a táncművészet formabontóbb, meglepőbb formátumait sem fogja nélkülözni az
idei Bartók Tavasz. Az amerikai Bandaloop társulat bámulatos előadásaiban a színpad 90
fokkal elfordul, az utca nézőtérré válik és megnyílik a tánc új perspektívája, koreográfiáik
ugyanis változatos helyszíneken valósulnak meg: történelmi környezetben, ódon várfalakon
éppúgy, mint nagyvárosok hipermodern felhőkarcolóinak üvegfelületein vagy épp a
természetben, meredek sziklákon. Produkcióikat 22 országban több millió ember látta már, a
hazai közönség néhány évvel ezelőtt egy Kálvin téri irodaház homlokzatán és a Müpa falain
figyelhette őket lenyűgözve. A világszerte szédítő sikerrel turnézó társulat most újabb
helyszínspecifikus előadásokkal tér vissza hazánkba, az biztos, hogy érdemes akár több
alkalommal is megnézni őket!

Természetesen a világzene sem hiányozhat az országos fesztiválprogram palettájáról: a
régió egyik legizgalmasabb világzenei eseménysorozata, a Ritmo – történetében először –
nemcsak Budapesten, de három nagyvárosban is különlegességekkel készül. Debrecenben,
Miskolcon és Győrben napközben kreatív gyermek- és családi programokkal, míg esténként
kihagyhatatlan világ- és népzenei pop-up koncertekkel várja a nézőket a Ritmo Piknik. A
városi zsongást és a felhőtlen hangulatot pedig nagyszerű fellépők biztosítják..

A Bartók Tavasz Budapesten április 1. és 17. között várja a fesztiválozókat a hazai és
nemzetközi művészeti élet kiválóságaival, érkezik Branford Marsalis, Julia Fischer és a
Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin, Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale Gent,
Uri Caine, Eötvös Péter, David Fray és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a
Székesfehérvári Balett Színház és a Boban Marković Orkestar, a FrenÁk Társulat,
Anthony Roth Costanzo, a Magyar Állami Népi Együttes, Ton Koopman és az
Amsterdam Baroque Orchestra, április 21-től pedig Debrecenben, Győrben és Miskolcon
folytatódik a tavaszi kulturális pezsgés!

tabs-top
More in Kultúra
Katonadolog – amerikai film

Az akaratuk ellenére párba állított egykori elit gyalogos katona, JACKSON BRIGGS (Channing Tatum) és LULU (egy belga malinois rendőrkutya) végigszáguld...

Close