Keszthelyen a tenisz nyara is hagyományosan ért véget

Marie Pinterova nemzetközi (ITF-700) szenior teniszverseny, közel kétszáz résztvevő egy híján húsz országból a kísérőkkel, baráti találkozások és egy balatoni players party: Keszthelyen idén is méltó módon zárult a nyári szezon a Helikon és a Főnix sportcentrumban… Keszthelyen...

A sport mindenek felett

Kamarás Ivánnál a mozgás és az emberség kéz a kézben jár. Vannak találkozások, amelyekből idővel valódi emberi kapcsolatok születnek. Ivánnal több mint fél évtizede, meglehetősen rendhagyó körülmények között ismerkedtem meg: a zuglói BVSC uszodában, ahol a megújult vizes...

Eger adott otthont a szenior teniszezők országos bajnokságának

Július utolsó hétvégéjén Eger rendezte meg a Magyar Szenior Tenisz Szövetség 36. Országos Bajnokságát és egyben a Gulyás István- emlékversenyt. A rangos eseményre az ország minden részéből érkeztek versenyzők, köztük a hazai szenior teniszélet legkiválóbb játékosai is. Az...

Szeniortenisz Vidékbajnokság Nyíregyházán

Az alábbiakban Fucsovics Márton szülői városából egy szenior teniszverseny (Magyar Vidékbajnokság) kapcsán tudósítunk, amelyben az információkat – szándékom és érzésem szerint – ezúttal is röviden igyekszem minden korosztály számára olvasmányossá tenni… A Marso...

Újra agrár emléknap Szentlőrincen

Második alkalommal adott otthont Szentlőrinc az agrárszakma kiemelkedő személyiségeit és a mezőgazdaság aktuális kérdései iránt érdeklődőket egyaránt megszólító Agrár Emléknapnak. A rangos rendezvény megnyitóján dr. Rózsás Attila Fleischmann-díjas agrármérnök köszöntötte a...

Egy rendkívüli filmfesztivál kapcsán…

Ez év június 12-én lépett hatályba az uniós migrációs paktum. Különös történelmi irónia, hogy mindez éppen Mohács 500. évfordulójának évében történik, amelynek (a migrációs tábor miatt) az éves fenntartása akár 13 milliárd Ft-ba- is kerülhet nekünk magyaroknak. No de...

Back in Budapest: The European Senior Tennis Championships

The largest European Masters tennis event of the year, the Budapest European Championships, has come to an end. In 2024, the Hungarian Tennis Federation secured the hosting rights for the European Masters Championships for a three-year period. Following the outstanding success of the inaugural edition,...

Márpedig polihisztorok vannak

Gyakran hallani, hogy a mai világban már nincsenek polihisztorok. A rohanás, a felszínesség és az állandó zaj állítólag nem kedvez a sokoldalú embereknek. Tapasztalatom szerint ez egyszerűen nem igaz. Az alábbiakban ezen állítás bizonyításával próbálkozom egy kolléga és barát...

NYERGESÚJFALUN A KŐSZIKLÁS KUPA

Nyergesújfalu (Komárom Vármegye egyik legkultúráltabb települése) teniszélete példaértékűnek jellemezhető, hiszen az utóbbi esztendőben több mint kétszázan vettek bérletet. E mellett fut egy iskolatenisz program is, ami már inkább a perspektíváról szól – tudtuk meg Pánya Sándor...

Jubilál a „Bakony Hangja Színtársulat”

Immáron tíz esztendeje annak, hogy Gyurátz János Csaba történész életre hívta a Bakony Hangja nevet viselő amatőr színtársulatot, amely azóta is töretlen lelkesedéssel és elhivatottsággal gazdagítja Zirc városának illetve a tágabb térségnek kulturális életét. A szerény keretek...

Lackenhof – él vezet a sícentrumban is

Az osztrák Ötscher hegy csúcsának meghódítása immár több mint fél évtizede érlelődött e beszámoló írójának terveiben, mígnem végre elérkezett az idő: március idusán valóra vált az elképzelés. A két éjszakát felölelő hétvége – a gleccserszerűvé dermedt hó és a...

A média egyik hazai sztárja

Az alábbiakat azért ajánljuk – a többi között – olvasóink figyelmébe, mert a népszerű Kincsvadászok műsorban újabb jótékonyságáról tett tanúbizonyságot. Ugyanis a bevitt porcelánkészlet bevételét nemes gesztussal egy Alapítványnak ajánlotta fel. Egyébként is egy...

Csak kesztyűs kézzel a Síarénában…

Az utóbbi évtized egyik legemlékezetesebb február 20-ája köszöntött ránk az eplényi Síarénában. Az Ámos-hegyet a nagy Bakonyban egész délelőtt sűrű hóesés borította, a táj egyszerre volt zord és lenyűgöző. A pénteki nap – amelyet a babona szerint sokan szerencsétlennek...

A hegycsúcsra vezető úton…

A téli olimpia mindig több, mint sportesemény: tükör, amelyben nemcsak az atléták teljesítménye, hanem emberi tartása és életútja is kirajzolódik. Az idei játékok kapcsán különös inspirációt adott számomra Trunk Tamás (22), alpesi síolimpikonunk minapi televíziós interjúja....

Budapesten a világ legjobb szenior teniszezői

A Körmöczy Zsuzsa emlékverseny a világbajnokság mellett a kontinens-bajnokságokkal azonos szintű viadal Budapesten, amely a Földünk legnagyobb fedett pályás Masters avagy Senior  (ITF MT1000-es) találkozója. Merthogy a Raffael Nadal fővédnökségével Mallorcán megrendezett évenkénti...

A Zastavások magyar királya

A Bakony fővárosaként emlegetett Zirc neve elsősorban országos hírű bazilikájáról ismert, amely a magyarországi ciszterci rendek szellemi központja. A város emellett egy hathektáros arborétummal, valamint számos turisztikai látványossággal is büszkélkedhet. Ezúttal azonban nem a...

A harmadik évtized küszöbén

Magazinunk születésnapja – amely az új esztendő első hónapjára esik – jó alkalmat kínál arra, hogy számot adjunk az elmúlt időszak eredményeiről olvasóinknak. Különösen azért, mert a mögöttünk hagyott év utolsó negyedévében megtaláltuk eddigi legjobb online szerkesztőnket,...

Tíz év után új Magyar Rekord

Egy évtizedes rekordot döntött meg nemrégiben Fehér Iréne egykori matematika- fizika szakos tanár, vers- és dalszövegíró, a Panoráma Világklub társelnöke. A 350 jegyű pí-versével túlszárnyalta Pothurszky Gézát, aki 2015-ben nyerte el ezt a címet. (A pí-versekben a szavak betűszáma...

Rendhagyó évzáró az uszodában

Az alábbi rövid beszámolót természetesen nem hírértékű írásnak, sokkal inkább gesztusnak szánjuk a szenior világbajnok Oázis vízilabda-csapat életében. Mindenesetre a tanulságos jelző mindenképpen ideillik a rohanó világunkban, amikor – legalább karácsony előtt – összeül egy...

Yungblud, a rock új hőse

Van, amikor a zene nem csupán megszólal, hanem életre kel – és veled együtt dobban. Így történt velem is, egy novemberi éjszakán, amikor Dubajban, a Dubai Parks & Resorts területén a fiatal brit fenomén, Yungblud (polgári nevén Dominic Harrison) lépett színpadra. A négy napos...

A súly és a szellem egyensúlya…

Az alábbi témában az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Ugyanis egyetlen unokám Mauro – aki információnk alapján 18 évesen korosztályos magyar bajnok fekve nyomásban – új szintre akarja emelni a határait… Mauro (18 esztendős) A konditerem avagy mostanság...

Római CUP: a világranglista éllovasai ellen

Sokan vallhatjuk, hogy a tenisz napjaink egyik legizgalmasabb, legnemesebb és legnépszerűbb sportága – nemcsak kis hazánkban, hanem az egész világon. A sportág dinamizmusa, eleganciája és stratégiai mélysége évről évre új rajongókat vonz, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Magyar...

Lassan egy évtizede, már többszörös magyar bajnok

Ágnes története a futópályáról mindenképpen publikus! Egy nő, aki a mindennapi 5-10 kilométerrel nemcsak önmagát győzte le, hanem az országos mezőnyt is. Egy olyan példaképet mutatunk be Olvasóinknak, akinek a története másokat/sokakat is motiválhat. Persze ez élettársa nélkül nem...

Drámai teniszverseny az ezüstért: két szett, két tiebreak

Ugyan még csak fél évtizede versenyzem a Magyar Szeniortenisz Szövetség(SZTSZ) sorozataiban, de az októberi évzáró páros mérkőzés mindeneddigit felülmúlt Budapesten (a soroksári Tenisztanodában). Az ezüstéremért mintegy két órán keresztül tartó, kiélezett küzdelembenmindkét...

Siklóernyővel léptem át a tízezer repült órát

A debreceni Fülöp Sándor repülőgép és helikoptervezető életútja mondhatni példaértékűnek minősíthető, amely az alábbi interjúban nagyjából tetten érhető. Szerencsésnek mondható a találkozásunk, ugyanis a Magyar Szeniortenisz Szövetség országos versenyein több alkalommal is...

Válassz egy előadót vagy zenekart!

A Lyrics Tube a legnépszerűbb számok gyűjteménye. Elvis Presleytől kezdve a beat, rock, latin, metal és számos más zenei stílusok kiválóságait tartalmazza. http://www.lyricstube.net/ Ha megnyitunk egy előadót, elérhetővé válnak a legfontosabb számai, videóval és szöveggel...