Adolf Bormann, a náci vezér megtért fia

A náci háborús bűnösök leszármazottainak élete, mindenekelőtt a hírhedt szülők, nagyszülők barbár cselekedeteinek megítélése a bulvársajtó vissza-visszatérő témája. De mi a helyzet Hitler leghűségesebb hívének, a velejéig romlott, még egyes náci vezérek által is megvetett Martin Bormann-nak a fiával, a katolikus lelkésszé vált Adolffal?

A törtető, gonosz apa

Martin Bormnann viszonylag lassan emelkedett a nácik ranglétráján. 1928-ban az SA egyik parancsnoka lett, s Hitler helyettese: Rudolf Hess mellett tevékenykedett afféle titkárként. Közben Hitler megbízta vagyonának kezelésére. Az eszes és rafinált Bormann előtt akkor nyílt meg igazán az út, amikor főnöke, Hess Nagy-Britanniába távozott. Hitler pártkancellári főnökké tette. Ennek köszönhetően a birodalom egyik legbefolyásosabb embere lett. Ettől kezdte mindenki az ő kegyét kereste, hogy bejusson a Führerhez. Hithű náciként végig kitartott a zsidók megsemmisítésének programja mellett. 1943-ban Hitler titkára lett. Hitler és Éva Braun bunkerben tartott esküvőjén ő volt az egyik tanú. Majd jelen volt még a frissen egybekelt pár holttestének elégetésénél,s aztán eltűnt. Sokáig rejtély fedte sorsát, állítólagos megmenekülését, mígnem a Reichstag közelében megtalált két csontváz egyikének azonosításával – 1973-ban – hivatalosan is pontot tettek az ügy végére.

Neveltetés a Mein Kampf szellemében

Bormann legidősebb fiának nem kisebb személy volt a keresztapja, mint maga Hitler. És persze mi más nevet kaphatott a csecsemő, mint a keresztapa nevét, Adolfot… A másik keresztszülő a Hess házaspár volt. Hitler nem hanyagolta el keresztfiát. Egyik alkalommal a családnál tett látogatás során pl. ólomkatonákkal kedveskedett neki. 1938-ban a müncheni konferencián keresztfiúként mutatta be Mussolininek.

Az ifjú a náci vezetők gyerekeinek az iskolájában, a Hitleri Birodalom Nevelőiskolájában tanult, ahol a Mein Kampf szellemében nevelkedett, beleoltva fogékony lelkébe a zsidók iránti gyűlöletet. Nem ismert, de feltételezhető, hogy a beleivódott zsidógyűlölet ellenére viszolygás fogta el, amikor Himlernél vendégségben járva a gonosz SS-vezér neki és nővérének büszkén mutatta meg „különleges gyűjteményét”, amely emberi csontokból készített asztalból, székekből, valamint a Mein Kampf emberi bőrrel bekötött példányából állt.

Magára maradva

A háború végén apjának eltűnésével az akkor 15 éves fiú egyedül maradt. Reménytelen helyzetbe kerülve Ausztriába menekült, ahol is egy kis faluban, Weissbachban egy parasztcsaládnál talált menedéket. A rémült kamasz hírhedt nevét meghamisítva Bergmann néven mutatkozott be, árván maradt müncheni menekültnek adva ki magát. A mit sem sejtő derék osztrák parasztcsalád megszánta a rendkívül legyengült állapotban érkező, szánalmat keltő fiút. Bevették maguk közé, majd az Alpokba küldték testi, lelki felfrissülésre. Onnan megerősödve visszatérése után mindenből (a nehéz paraszti munkából) is kivette a részét, töretlen szorgalmat mutatva. A mélyen vallásos család a szorgos, hálás árvát sajátjaként nevelte és szerette, amit jól jelez, hogy Martin (Adolf) a gazdát apának szólította. Vallásos légkörben nevelkedve többször zarándokúton vett részt, majd hitoktatásban részesült, s 1947-ben megkeresztelkedett. A Salzburg-Liefering-ben működő Jézus Szíve Misszionárius Gimnáziumban érettségizett, majd ezt követően teológiai tanulmányokat folytatott. 1958-ban szentelték pappá, majd 3 évig a HeilgenKreuz-ban működő Donauwörth-i Internátusban volt nevelő. A Jézus Szíve Misszionárius Rend tagjaként Kongóba került, ahol évekig élt misszionáriusként. Áldozatos ottani tevékenységéről keveset tudni, azt viszont feljegyezték róla, hogy egyik alkalommal a Simba-lázadók túszként elrabolták. Ugyancsak Kongóban történt, hogy 1969-ban súlyos autóbalesetet szenvedett. Hosszan tartó ápolásában nagy odaadással vett részt egy ottani apáca, Coruala nővér. A felgyógyulás hosszú hónapjai alatt közel kerültek egymáshoz, hamarosan mindketten kiléptek a rendből, majd összeházasodtak. A papi reverendát civilre cserélve Németországban és Ausztriában tanárként több iskolában dolgozott, teológiát, filozófiát, de főleg hittant tanított. 1992-ben ment nyugdíjba.

Apja szörnyű bűneit elítélve

Bormann az apja cselekedeteit mélyen elítélte, ugyanakkor mint apára tisztelettel és szeretettel emlékezett, miként ezt írta: „szigorú volt, de jó és igazságos”. A náci rendszer szörnyű bűneit – amiben apja is oly tevékenyen vett részt – nemcsak egykori lelkészként, de „emberként” is átérezte. Németországban és Ausztriában különböző iskolákat meglátogatva gyakran tartott előadásokat a náci rendszer bűneiről, a zsidóüldözés kegyetlenségeiről. Izraelbe is ellátogatott. 1987-ben találkozott a Ben-Gurion Egyetemen egy Holokauszt-túlélő fiával, Dan Bar-On izraeli pszichológussal. Tagja lett a Bar-ons TRT Beszélőkörnek, melyben az egykori elkövetők és a Holokauszt-áldozatok gyerekei találkoztak a zsidó államban.

Egy ilyen szörnyű szülői háttérrel és ebből fakadó lelki vívódásokkal megterhelve élte le hosszú életét. Nemrégen, 2013-ban hunyt el – szomorú magányban. Lelkiismerete soha nem hagyta nyugodni azért, amiért ő soha nem volt felelős, csak apja és a náci rendszer többi gyilkos kiszolgálója.

Dr. Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék