A vizilabda sport ikonjai

Két gyerekkori KSI-s példaképem és klubtársam, nevezetesen Benedek Tibor és Märcz Tamás, aki anno csapattársam is volt. Ők a szorgalom, a kitartás, az odaadás, a tisztelet és a profizmus legkiválóbb megtestesítői. Le a kalappal a sikereik előtt, s amit a magyar vizilabdáért tettek illetve tesznek! Nem csak játekosként, de a válogatottak mellett betöltött edzői szerepük miatt is…

Ezzel a tíz évvel ezelőtt készült képpel szeretném leróni a tiszteletem Benedek Tibi előtt, aki ma 5 éve hagyott el minket. Számunkra mindig Tibi volt a legmagasabb szint, amit valaki elérhet, úgy mindenhogy. Nem tudtunk olyan korán lemenni reggel az uszodába hogy a Varga Zsolttal ne falazzanak a Komjátiban – ami akkor még magasított fallal rendelkezett a kinti medencénél. Órákon át lehetett a falat lőni, ami a csövön kifért. Sajnos a KSI “felnőtt” csapatban nem játszhattam vele, mert a Tibit nagyon korán felfedezte az Újpest (17 évesen, amikor én csak 13 voltam).

Már abban az évben felnőtt válogatott is volt, ami utána jött azt meg mindenki ismeri. Olimpiák, VB-k, EB-k, meg minden, ami klubszinten elérhető. Rengeteg örömöt és örömkönnyeket köszönhetek neki. Az első alkalom az a 2000-es Olimpia volt, ahol Tibi egy pillanatig sem engedte, hogy a győzelem kicsússzon a kezünkből a döntőben. Aztán ezt még kétszer megismételte, mert 2004 után 2008-ban is oroszlánrészt vállalt az Olimpiai aranyunkban, ahol rajta kívül sok-sok gyerekkori barát és csapattárs ért célba. Ez miatt az Olimpiai sikereink mindig életem legszebb élményei között lesznek.

 Tibi a sikerei ellenére sosem elégedett meg magával, sosem tudott leállni, mindig a még tökéletesebb megoldásokra törekedett, mindig csiszolt a technikáján. Nem voltunk közeli barátok, de egykori klubtársként aztán OB1-es ellenfélként mindig megvolt a kölcsönös biccentés és kézfogás, amikor találkoztunk az usziban. S jó érzés volt vele kezet rázni, a nagy példaképemmel. Olyan megközelíthetetlennek tűnt mindig, mivel egyfajta misztikum  körülvette őt. Talán érezte, hogy azzal a kézfogással, és azzal hogy ilyen példamutatóan viselkedik és élsportolóhoz méltó hozzáállással teszi a dolgát – azzal erőt ad nekünk (a fiataloknak), akik mindig is az ő nyomdokaiba akartunk lépni.

Ez így is volt: a közelsége, a hozzáállása és a példamutatása nekünk mindig a csúcsok csúcsa volt. Elképesztő, hogy mindig tudott magában hibát találni, még annak ellenére is, hogy a profi sportolók az ő nevét hozzák fel elsőnek, mint a valaha élt legnagyobb pólós. Sokan vagyunk, akiknek szomorú nap marad a távozása. Bármerre is jársz Tibi, sosem felejtünk!

Peter Polo Pepe

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék