A VILÁG GYÜMÖLCSTERMESZTŐI

„Mi, a világ gyümölcstermesztői egyazon földgolyón élünk, nem lehet hát közömbös számunkra semmi, ami ezen a világon történik.” S. A. Pieniążek lengyel professzor gondolatát Mohácsy Mátyás magyar professzor idézte a Kert a parlagon című könyvben.

Az világjáró mondat eredetiben Varsóban, 1965-ben S. A. Pieniążek könyvében, magyarul 1967-ben Budapesten a Mezőgazdasági Könyvkiadóban, Utazás a világ gyümölcsöseiben címen jelent meg. Magyarra fordította Czövekné Mányai Klára, a fordítást ellenőrizte tanárom, Dr. Sass Béla, lektorálta Dr. Okályi Iván, a hazai gyümölcstermesztés megszervezője, irányító professzora.

A könyv akkor robbant be a gyümölcstermesztés hazai oktatásába, kutatásába és a gyakorlatban dolgozó szakemberek, valamint a gyümölcsöt vásárló, fogyasztó emberek életébe, amikor a nyugati és déli határon az 1949–1989 között feszülő „vasfüggöny” megakadályozta, hogy ismerkedjünk a világ gyümölcstermesztésével, a déli gyümölcsökkel. A könyv tehát pótolhatatlan tananyag lett akkor, amikor az 5 évenként, kevés valutát engedélyező útlevél birtokában legfeljebb a bécsi piacon tanulmányozhattuk a banánt. A legtöbb déligyümölcs ma már kapható hazánkban is, és szabadon utazhatunk mediterrán és trópusi vidékekre, de a könyvben még mindig találhatunk egzotikumokat. Megismerhetjük az aktinídia (Actinidia arguta), annóna (Annona muricata), avokádó (Persea americana), dinnyefa (Carica papaya), durián (Durio zibethinus), guájavafa (Psidium guajava), kakiszilva (Diospyros kaki), karambola (Averrhoa carambola), kenyérfa (Artocarpus incisa), mangófa (Mangifera indica), paradicsomfa (Cyphomandra betacea), passiógyümölcs vagy maracuja (Passiflora edulis) gyümölcsét és a dióhoz hasonló termésű makadámiát (Macadamia ternifolia).

A fiatalok ma már beutazhatják a világot, tapasztalatokat szerezhetnek, de az egzotikus utakra érdemes felkészülni, ahogy Pieniążek professzor írta: „Még soha nem láttam, mégis azonnal felismertem a vendéglátóim által kínált egzotikus gyümölcsöt.”

Dr. Mohácsy Mátyás, a Kertészeti Egyetem Kossuth-díjas professzora egész életével bizonyította a gyümölcstermesztők összefogásának fontosságát, a tanítás, az oktatómunka értékét. Békéscsabán született 1881-ben, és Budapesten halt meg 1970-ben. Amit a Körös-parton a kertészkedő, gyümölcsfákat oltó, szemző édesapjától gyermekként, majd 16 éves korától Budán, a Gellért-hegy oldalában, a Kertészeti Tanintézetben tanult, azt Európát, majd Amerikát bejárva kamatoztatta. Angliai, franciaországi, majd németországi kertészetekben keményen gürcölve szerzett tapasztalatot és nyelvtudást. 1909-ben elnyerte a Földművelésügyi Minisztérium tanulmányi támogatását, és az Amerikai Egyesült Államokba indult. „A Köröstől eljutottam az óceánig, karom erősödött, szárnyaim röptét három világnyelv világítótornya tette biztonságossá.” Két és fél év alatt tapasztalatot szerzett Kansas, Kalifornia, Oregon és Washington állam gyümölcsöseiben. Meglátogatta Sonoma városában a Haraszthy Ágoston hazánkfia által alapított szőlőültetvényt, és Santa Rosában Luther Burbank világhírű növénynemesítőt is felkereste. Az USA-ban szerzett tapasztalatokkal 1912 januárjában Budapesten, a Kertészeti Tanintézetben helyezkedett el gyakorlatvezetőként.

Tanította azt, amit az USA-ban tanult: a szakszerű gyümölcsszedést, válogatást, az „oregoni ládákba” csomagolást és a hazahozott Niagara-motoros permetezőgép használatát.

Az I. világháború 1914-ben kiverte kezéből az oltókést és a metszőollót. Helyette pisztolyt és kardot kapott. Szibériában, a krasznojarszki fogolytáborban, zsúfoltságban és télen mínusz 40–50 fokos hidegben öt évig maradt; itt írta meg első két könyvét a gyümölcstermesztésről és a kertészeti üzemtanról. Tavasztól őszig a kitűnő talajon társaival káposztát, uborkát, karalábét és borsót termesztettek. Így javult a rabok étrendje, és a terményekkel lekenyerezte az orosz parancsnokságot. Az Amerikában, majd Szibériában megszerzett tudását közel 90 éves koráig tanította, a Tanintézet fejlődését elősegítve az akadémiai, főiskolai, majd az egyetemi szintig. Kertésznövendékként 1897-től tanárainak tisztelője, 1908-tól már tanárként tanítványainak nagy tudású, megértő, türelmes oktatója volt. Nyugdíjasként a Budai Arborétumban figyelte a diákok életét, és dolgozgatott a gyümölcsösében.

Dr. Pieniążek Szczepan Aleksander, a Varsó melletti skierniewicei Gyümölcstermesztési Kutatóintézet akadémikus igazgatója 1913-ban Słup Garwolinban, földműves családban született, és 2008-ban, 95 éves korában Konstancinban halt meg. A gimnáziumban megkedvelte a természettudományokat, francia, latin és görög nyelvet tanult. Varsóban az egyetem Természettudományi Karán botanika szakos lett, 1938-ban mesterfokon diplomázott. Ösztöndíjjal utazott az USA-ba. New York állam Ithaca városában, a híres Cornell Egyetemen 1938–1942 között gyümölcstermesztést tanult, 1942-ben doktorált, majd Rhode Island államban, a Brown Egyetemen tanult 1942-től 1946-ig.

A II. világháború után, 1946-ban tért vissza a lebombázott Varsóba. A Varsói Tudományegyetemen az agrártudományok docense, majd professzora lett. 1951-ben tanítványait maga mellé vette, és Gyümölcstermesztési Kutatóintézetet szervezett. Varsótól nyugatra, a Łódź felé vezető úton, a Rawka partján fekvő Skierniewice város mellett szervezte meg a gyümölcsnemesítéssel foglalkozó kutatóintézetet. Nyugdíjazásáig ott dolgozott, fiatalokat küldött a környező és távoli országokba, és külföldi diákokat fogadott rövidebb-hosszabb tanulmányútra. A budapesti Kertészeti Egyetemen is sok lengyel fiatal tanult, és Magyarországról is fiatal kertészmérnökök utaztak lengyelországi tanulmányútra. A kölcsönös tapasztalatcsere a kertészprofesszorok között is gyakori volt. 1983 decemberében egy kedves, baráti hangú levelet kaptunk Pieniążek professzortól, amelyben leírta szakmai pályafutását, és azt, hogy a skierniewicei kutatóintézettől nyugdíjba megy, de a Varsói Botanikus Kertben végez tudományos kutatómunkát, így nyugdíjasként sem fog unatkozni.

A lengyel és magyar kertészek nem felejtik el tanáraikat.

„Az oktatás menti meg az emberiséget attól, hogy minden nemzedék elölről kezdje a tudás megszerzését. Ezért kell az oktatómunkát minden más előtt legjobban megbecsülni. Évezredeket takarít meg vele az emberiség önmagának.” (Mohácsy Mátyás)

Dr. Véghelyi Klára 

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék